Petőfi Népe, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-29 / 150. szám
4. »Mal 1962. június 29, péntek SOKAT VÁRUNK TŐLÜK... Két. évvel ezelőtt az országban elsőként nyitotta meg karúit Kecskeméten, a Mathiász Jánosról elnevezett Felsőfokú Gyümölcs- és Szőlőtermesztési Mezőgazdasági Technikum. A gyorsan eltelt, küzdelmes, ornberformáló évekről, a jövő nagyszerű lehetőségeiről beszélgetünk az iskola elsőként végzett növendékeivel. I két év csodát művelt Harmincnégyen érkeztek az •Tszág minden részéből. Különféle korú, eltérő célokat, terveket ápolgató, egymást kíváncsi izemmel méregető ifjú emberek. Elkényeztetett, értelmiségi származású kislány, egészséges, falusi levegőn nevelkedett fia- 'aiember, bármilyen szakma elsajátítására vállalkozó munkásgyerek. — Ügy verődtünk össze a ''•"élrózsa minden irányából — emlékeznek —, hogy magunk sem tudtuk: mi lesz később? r egtöbben azért jöttünk, mert a főiskolán — ahová vágyódtunk — betelt a létszám, vagy nem feleltünk meg. Jobb híján maradt a felsőfokú technikum... Bizonytalan, vegyes érzelmekkel ismerkedtek a tantárgyakkal. Szőlő- és gyümölcstermesztés, növényvédelem, éghajlattan — mindeddig ismeretlen, távoli világ volt legtöbbjük szántára. De az iskolában kialakuló meghitt, baráti légkör, tanáraik — a Duna—Tisza közi Kísérleti Intézet nagytudású kutatóinak — odaadó munkája, közvetlen kapcsolatuk a mezőgazdasággal nem maradt sokáig hatástalan. — Felébredt bennük az érdeklődés — szól közbe Bíró Sándor gyakorlatvezető tanár — szomjas kíváncsisággal, növekvő lelkesedéssel láttak munkához, tanuláshoz. A mezőgazdasági „szakma” szeretete két év alatt elmélyült hivatástudattá szilárdult náluk— Körülöttem élénken helyeselnek a fiatalok. Látszik rajtuk, nem félnek a munkától, a rájuk váró feladatok megoldásától. A most végzettek fele ugyan szeretné elvégezni a főiskolát, egyetemet is, de a munkája mellett, levelező hallgatóként. Reménykedve és szorongva Az iskola célja: minél gyorsabban, jól, alaposan felkészült szakembereket küldeni a nagyüzemi fejlődés útjára 1 lépett mezőgazdaságba. Ma már a mezőgazdaságtudományokban is lejárt a polihisztorok kora, általános tudással rendelkező szakemberek helyett egy-egy termelési ágazatban jártas specialistákra van szükség. — Az itt tanulók egyetemi fokon sajátítják el a szőlő- és gyümölcstermesztés legújabb tudományos módszereit — ad felvilágosítást Komlósi László igazgató —, hogy a kétéves gyakorlati idő után jólképzett brigádvezetők, középfokú irányítók legyenek. Huszonhatan jutottak el a régvárt, most mégis szorongó izgalmat keltő államvizsgáig. Bár — az egyik növendék: a magabiztos Halasi Márta közbeszólása szerint — nem is any- nyira a vizsgáktól félnek: — Inkább az foglalkoztat bennünket, mi lesz azután. Hiszen mi vagyunk az elsők, biztosan sokat várnak tőlünk és nem szeretnénk csalódást okozni— Ez a gondolat foglalkoztatja valamennyiüket, holott átlagos tanulmányi eredményük jó rendű és tanáraik véleménye alapján nagy részük már most képes lenne az önálló munkára. Mégis izgatottan találgatnak, tervezgetnek: — Hogyan sikerül az államvizsga? — Milyen lesz az élet leendő munkahelyükön, sikerül-e valóra váltani minden elképzelést? — néznek kíváncsian, sokatváró reménységgel a jövőjük felé. — Szeretnénk megmutatni — jelentették ki. egyöntetűen — igenis bízhatnak bennünk, számíthatnak ránk— „Jól választottunk Kifogyhatatlanok a szóból, nevetésből, örülnek mindennek: — az előttük álló életnek, az udvaron tarkálló virágnak, még a munkának is. Ügy érzik, helyesen, jól választottak. Ez a véleménye Eisler Károlyiak,, aki képző- és iparművészeti gimnáziumot végzett, mégis a kertészetet választotta életcélul, — helyesebben a kertművészetet, melynek művészi látásmód és nagy szakmai tudás az alapja. Elégedett Kudlik Imre is — a tiszakécskei Szabadság Tsz ösztöndíjasa — aki a könyvelői állást cserélte fel a zöldség- termesztéssel és Gránicz Antal, aki két éve „véletlenül” került erre a pályára. Ma már nem cserélne senkivel. — Hiszen korlátlanok * lehetőségeink — mondja — nemcsak a munka, hanem a jó fizetés szempontjából is. Többen a más vidékről érkezettek közül úgy megkedvelték ezt a tájat, hogy elhatározták: — végleg itt maradnak. Segítenek megvalósítani a nagyszabású tervet: gyümölcsöskertet varázsolni az Alföld homokján... — Jól képzett szakembereket nyer velük a termelőszövetkezet — dicséri őket Komlósi László igazgató. — Két év alatt kitágult, megváltozott a szemléletük. Értelmi, szellemi tevékenységnek tekintik munkájukat, kísérletezgetnek, jobb, hasznosabb eljárások alkalmazásán törik a fejüket. Felfedezték és megszerették a mezőgazdaságot. — Jól mondotta Halasi Márta: — sokat várunk tőlük: a falusi élet átformálását, egy új mező- gazdaság kialakítását. Azzal búcsúztak, hogy — sikerülni fog!... Vadas Zsuzsa &UZimíSür-^CZ£ -WUVOLY 97, ______ Li sette óvatosan érdeklődött, hogy áll leszerelési ügye, aztán azt közli, hogy Rosette gyakran sír, azt hajtogatja, ő már nem látja többé apukáját, s ez őrá is nagy hatással van, a kórházban már feltűnt szótlansága, levertsége. Gazsó nagyot sóhajtva rakta e! a levelet és elgondolkozva sétált az udvaron... Mit tegyen, hogy Lisettéket megnyugtassa? Nem bíznak benne?... Miért gondolják azt, hogy többé nem látják?... Hirtelen mentő gonlolata támadt... Igen, ez jó lesz... A levél sokára ér oda... Élőszóval nróbálja hát megnyugtatni övéit... Átszaladt a postára és délután fél 5-re meghívta Marseille! Ebéd után még mindig volt úgy négy órája a telefon- beszélgetésig, azért, hogy jobban elüsse az időt, sétára indult a városba... Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette: kívül került a belvároson és az arab negyed utcáit rója. Éppen megállt az egyik kirakat előtt, amikor a légió M. P. alakulata lepte el a szűk utcákat.. Az MP-sek gumibotjai működésbe léptek: akit találtak, azt ütötték, verték, ahol énpen érték. Nem volt kivétel, a" bennszülöttek apraja, nagyja, időse, fiatalja egyaránt kapott. Az utca kövezetén egyre többen nyúltak el eszméletlenül... Gazsótól néhány lépésnyire eg-' bennszülött anya, hátán lepedőben vitte párhónapos gyere’ májúk kislányát pedig kézenfogva vezette. Az utcán sikoltás, futás zaja hallatszott, ők is meggyorsították lépteiket Alig tettek azonban néhány lépést két gumibot is csattant rajtuk. Az anya és nagyobbik lánya elnyúlt a földön, a kislány pedig keserves sírásba kezdett Gazsónak szinte földbegyökerezett a lába. Az MP-sek egy másik szűk utcába szorították az arabokat és ott is ütötték, verték, űzték őket. Az utcát a sebesültek tucatjai borították, de senki sem törődött velük. Gazsó előtt a kislány szfv- bemarkolóan sírt, miközben fölösen húzódott elalélt anyjához. A fiú előtt egy pillanatra fel- rémlett a szabályzat, amely szerint légiós nem tarthat fenn bennszülöttekkel semilyen kapcsolatot, azt semmilyen módon nem támogathatja — aztán három gyors lépéssel az arab asz- szony mellett termett. Az asz- szony mélyet sóhajtott — eszmélni kezdet! Gazsó óvatosan felsegítette a földről és egy kapu alá vitte. Mellé tette kisebbik lányát is. Gyorsan visszaindult; hogy az eszméletlen nagyobbik lányt is behozza, amikor a sarkon két MP-s fordult be. Amint az M. P. tagjai meglátták, hogy egy bennszülött gyerek mellett egy légiós segédkezik, odarohantak és ütlegelni kezdték őket. Gazsót váratlanul érte a támadás, nem vette észre a közeledőket. Az első ütés megszédítette, de azért még felugrott, védekezni próbált. Az ütések azonban záporoztak, a légiós ereje fogyott. Agyba-főbe verték, s Gazsó már csak arra emlékezett, hogy az egyik MP-s magyarul káromkodott: — Az anyád istenit, bennszülöttekkel cimborálsz?! Honfitársam ver félholtra — ez volt az utolsó gondolata, aztán elalél! A kémelhárftó osztályon tért magához, ahová az MP-sek hurcolták. Akkorra megnézték a számát, érdeklődtek a CP—2- ben, hogy kicsoda, micsoda az 57 081-es, sőt megtalálták zsebében betegségéről szóló írást is. Egy kapitány állt előtte, néhány méterrel odább pedig egy kegyetlen arcú őrmester. A kapitány megvárta, míg a légiós teljesen összeszedi magát, aztán megkérdezte: — Távol-Keleten szolgált? — Igen. — Idegbeteg vagy? — Az. — Akkor menj a fenébe, de máskor meg ne lássunk az arab negyedben, mert megjárhatod! Kotród j! Gazsó kitámolygott a szobából és egyik mellékhelyiségben megmosta arcát, leporolta ru- hját, rendbeszedte magá! Valamennyire felfrissült, de még mindig kóválygott a feje, amikor elindult a postahivatal felé. Negyed öt után érkezett a postára. Nem kellett sokáig vár. nia, csengett a telefon és a kisasszony máris jelentette: — Marseille van itt... Gazsó izgatottan sietett a fűikébe. Kissé reszketett a keze. amikor felemelte a kagylót, csak akkor nyugodott meg valameny- nyire. amikor meghallotta Lisette lágycsengésű hangiá! Azonban a legdrágább hang te. le volt szomorúsággal. — Lisette édes, minden rendben lesz — próbálta megnyugtatni Gazsó — hamarosan bizottság elé kerülök... A járás népművelési helyzetéről tárgyal? a Kiskőrösi Járási Tanács Csütörtökön délelőtt ülést tartott a Kiskőrösi Járási Tanács. Az ülésen Szomor Miklós népművelési felügyelő előterjesztése nyomán a járás népművelési helyzetről, Árvái Isván keceli vb elnök előterjesztése alapján a keceli községi tanács állam- hatalmi és tömegszervező tevékenységéről tanácskoztak. A járás népművelési helyzetével kapcsolatos vita során megállapították, hogy helyes irányban és gyors ütemben fejlődtek a színjátszó és öntevékeny művészeti csoportok, a könyvtár és a tömegszervezetek által irányított olvasómozgalom és az ismeretterjesztő munka. A járásban működő könyvtárak olvasóinak száma meghaladja a hatezret s az első negyedévben kölcsönzött könyvek száma a hatvanezret, szemben a múlt év negyedik negyedében kikölcsönzött 44 ezer kötetnyi könyvvel. A nemrégiben zárult ismeretterjesztési évadban pedig több mint félezer előadás hangzott el összesen 26 ezer főnyi hallgatóság előtt. Az eredmények összegzése mellett a tanácstagság a népművelés „gyenge pontjaira” is felhívta a figyelmet. Ezek közé tartozik az általános iskolai felnőtt oktatás helyzetének további javítása, az azon résztvevők je- . lentős számú lemorzsolódásának megakadályozása. A keceli tanács tömegszervező munkájáról tárgyalva a tanácsülés megállapította, hogy az elmúlt évben tapasztalható fejlődés mellett sok javítanivaló van még — különösen a tanácstagok egy részénél — a tömegkapcsolatok elmélyítésében. Nemrégiben Kiskunfélegyháza egyik üzemének néhány dolgozójával beszélgettem. Kérdéseimre — hogy mit csinálnak szabad idejükben, mivel töltik el ráérő óráikat — megoszlottak a válaszok. Egyikük fotoszak- kört vezet — egy kiállításon díjazták is a képeit — a másik fiatal, erőssége a tánccsoportnak. Csak egy idősebb, rokonszenves arcú férfi nem szólt semmit. Faggatásomra elmondotta, hogy ő ugyan szeretne rajzolni — mindjárt mutatta is a zsebében lapuló ügyesen megformált portrékat — de ilyen „vén fejjel” biztosan kinevetnék, meg aztán hová is mehetne? ... Valóban hová is mehetne abban a városban, ahol egyszerre két képzőművészeti szakkört is nyilvántartanak, de egyik sem él ténylegesen szakköri életet — helyiség hiányában. Közülük az egyik — a Móra — Michele én úgy félek... — De mitől, kicsi Lisettem? — Kislányom mindennap sír... És azt mondja, ő már soha sem fogja meglátni apukáját... És... ez olyan rossz hatással van rám.„ most már én sem tudok másra gondolni... — De hát miért?... Olyan embernek ismertetek meg, aki képes arra, hogy otthagyjon benneteket? — Ellenkezőleg?... Rendes, becsületes ember vagy... De az élet komisz!.. És éppen azokhoz kegyetlen, akik jók, akik boldogságot érdemelnének... Akik gazemberek, azok pedig élik világukat!.» — Ugyan, drága Lisettem... Ne légy így elkeseredve. Meglásd, minden jóra fordul... Lisette elsírta magát... — Ne vigasztalj!... Ne!... Vigasztalásod úgy hat, mint egy búcsúbeszéd a koporsó mellett! Gazsó az ajkába harapott. — Lisettem — folytatta —, úgy hallottam, néhány nap múlva bizottság elé kerülünk... A hét végére Marseilleben vagyok... Jó lesz?... Lisette ismét elsírta magát és a fiú már nem is értette utolsó szavait. Gazsó nehéz szívvel lépett ki a posta ajtaján és sietett vissza a CP 2-be. Azonnal asztalhoz ült és levélíráshoz kezdet! Vörös lépett melléje. — Örömhír! — mondotta vidáman — ma megtudtam az irodán, hogy a következő csoporttal Oránba visznek és kedden a leszerelési bizottság elé kerülünk... — Ez most kinek örömhír? Nekem, vagy neked? — kér dezte óvatosan Gazsó. — Mindkettőnknek!... Csak tizenhat beteg kerül a biz ság elé, de mi mindketten bonne vagyunk... (Folytatjuk) Ferenc Művelődési Házé —< tízéves, eredményekben gazdag múltra tekint vissza. — "Negyvennél is többen vagyunk — mondta Móczár Károly. a szakkör vezetője — gép. gyári munkások, ipari tanulók, különféle korú és foglalkozású, — a rajzhoz, festészethez kedvet. tehetséget érző embereik; És még mindig jönnének.' Nemcsak a városiak, hanem a környező tsz-ek dolgozói is, hogy munkától elfáradt kezükbe krétát, vagy ecsetet fogjanak; Hiába! Nincs számukra hely a városban. A nagymúltú, elismerten jól dolgozó szakkör tagjai „hazátlanul” bolyonganak egyik rajzteremből a másikba. Jelenleg a Petőfi Általános Iskola adott ideiglenes szállást, ki tudja meddig? .,. Ax örökös bizonytalanság, helyhiány erősen gátolja az egészséges, alkotó, szakköri mun. ka kibontakoztatását Mégis az elmúlt években hatan szerezték meg a tanári képesítést és jelenleg már tanítanak is a megye különböző helyein. Bodor Miklós lakatosként kezdett a körbe járni, most az iparitanu- ló-iskola tanára, az ottani rajz- szakkör vezetője. Az idén pedig hárman jelentkeztek a képző- művészeti főiskolára. De más vonatkozásban is jelentősnek mondható a szakkör nevelő hatása. Semmittevés, tartalmatlan — esetleg káros szórakozás helyett szépre, hasznos ismeretek elsajátítására tanítja az embereket. Azok. akik előtt a múltban elzárt, ismeretlen világ volt a képzőművészet, a raj. zolás és festegeiés élménye mellett műtörténettel, anatómiával* bonctannal, különféle stílus- irányzatokkal ismerkednek. Tágul, fejlődik szemléletük, önálló véleményt alkotnak a művészeti élet minden jelenségéről. Szomorúan mesélték, hogy szobrászkörük is lenne. Minden együtt van már hozzá: lelke®, munkára kész tagság, értékes korongozó asztalok, állványok, melyek kihasználatlanul hevernek a művelődési ház pincéjében. Csak éppen hely nincs, ahol dolgozhatnának .:. Szinte érthetetlen. hogy Kiskunfélegyháza fejlődő kulurális életének e ielentős tényezője — a képző- művészeti szakkör ennyire mostoha körülmények közé került A varos kulturális fejlesztési tervébe be lehetett volna csúsztatni” a szakkör helység- bányának a megoldását. Ha zz nem történt meg. akkor a művelődési otthon különféle szervek, intézmények irodái által elfoglalt helyiségeit fel kel- végre szabadítani. így a helyhez jutott szakkör még ! hatósabban tudná támogatni a közművelődés nemes ügyét Nemcsak örülni kell az em- ' • k megváltozott életének. •• kvő kulturális igényeinek, telyet is kell adni számukra!.., — S —a KeJyet kérünk
