Petőfi Népe, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-22 / 144. szám
A íömegek sportja A Kilián Testnevelési Mozgalom — a tömegek sportja. Különösen azokban az ipari és mezőgazdasági üzemekben, termelőszövetkezetekben és vállalatoknál érnek el jó eredményeket', ahol nagy gonddal, odaadással végezték eddig és végzik most is a szervezését. Érdekes jelentést lapozgatunk, amely a Kilián Testnevelési Mozgalom érdekében végzett szakszervezeti munka főbb tapasztalatairól számol be. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsának elnöksége 1961 novemberében hozott határozatot a Kilián-moz- ralom további népszerűsítésére, a rendszeres testnevelés fokozott megkedveltetésére. A szak- szervezeti bizottságok, szakszervezeti aktívák kezdtek a felvilágosító munkához. Megyénk szakszervezeti mozgalma az elmúlt időben is komoly segítséget adott a testnevelési és sport- mozgalomnak. Négyszáz aktíva vett részt az szb-bizottságokon belül a szervezésben. Komoly segítséget jelent a Kilián népszerűsítéséhez a SZOT által biztosított kisfilm vetítése is, amelyet már több mint ezren néztek végig. A lelkes szervezésnek máris mutatkozik az eredménye. A mozgalom kezdete óta az üzemekben és intézményekben 1990-en kapcsolódtak a Kilián- mozgalomba. Tavaly a házi pontszerzőversenyeken megyénk üzemeiben, intézményeiben 220 csapat, 2400 fővel vett részt. Az idén már 530 csapat versenyzett 5500 részvevővel. Ebből 2300 kecskeméti: elsősorban a lakatosipari Vállalat, az Építőipari Vállalat, a Zománcipari Müvek és a Konzervgyár mutat jó példát. Jelentős az előrehaladás a Bajai Villamosipari Gyárban, a Posztógyárban, a Rubaüzemben, valamint a kiskunfélegyházi üzemekben. A feltételek tehát lényegében adva vannak a Kilián-pontgyűj- tésbez. Az üzemek közötti kupamérkőzések és házibajnokságok népszerűek lettek. A szak- szervezeti alapfokú kupabajnokságokon jelenleg 237 csapat, 2372 versenyzővel szerepel. A szak- szervezeti bizottságok most arra törekednek, hogy üzemenként kezdeményezzék többek közt a kispályás sportlétesítmények építését, hogy időben megteremthessék a feltételeket a tömegsport, a Kilián pontszerzéséhez. Szükséges kihasználni a lehetőségeket a Kilián-mozgalom további népszerűsítésére — szögezi le az SZMT Testnevelési és Sport Bizottságának jelentése, majd megállapítja, hogy a szakszervezeti sportkedvelő aktívák további munkája elősegítheti a Kilián-mozgalom állandó növekedését. M. J. Ökölvívás KISKUNHALASI MEDOSZ—GYÖNGYÖSI HONVÉD 10:10 KOSÁRLABDA BP. HONVÉD—BAJAI BÄCSKA POSZTÓ 81:53 (33:35) NB I-es férő mérkőzés. Baja, 100 néző, vezették: Mogyorósi és Rendeki dr. — B- Bácska: Kovács (23). Vass (6) — Wei- dinger (12) — Szepes (2), Piszá- rovics (10.) Csere: Bacsfai. A hazai csapat már a rajtnál előnyt adott a Honvédnek, mert Vétek, távolléte miatt, nem állhatott rendelkezésre. A bajaiak idegesen kezdtek, a vendégek könnyedén játszottak. A Honvéd néhány pontos előnyt szerez, de a Posztó a félidő vége felé egykét pontos előnyre tett szert A n. félidőre több cserét hajtott végre a Honvéd. Ez a cseresorozat eredményes is. mert a vendégek behozták hátrányukat és tízpontos előnyhöz jutottak. A Bácskának semmi sem sikerült, még Szepest is kipontozzák. A vendégek tovább növelték előnyüket. — Honvéd csapatában a sokszoros válogatott Greminger nyújtott kiválót, rajta kívül még Bencze és Kocz. ka volt jó. — A hazai csapatból Weidinger, Kovács és Piszáro- vics tűnt ki. KECSKEMÉTI DÓZSA—EP. KINIZSI KEKSZ 72:68 (25:34, 61:61) NB II-s női mérkőzés, Budapest, TF-terem. 100 néző. vezették: Horváth B. és Horváth E. — K. Dózsa: Libomé (5). Ada- rnikné (4) — Szekeres (19) — Tóth (25). Molnár (4.) Csere: Érsek (15), Bende, Fórián-Szabó. Az I. félidőben területvédelmet játszott a Dózsa és a távolról nagyszerűen dobó Kinizsi 14 pontos vezetéshez jutott, amit csak az utolsó percben sikerült kilenc pontra csökkenteni. A szünet után a kecskemétiek emberfogásra tértek át. Határtalan lelkesedéssel küzdve nemcsak egyenlíteniök sikerült, hanem vezetéshez is jutottak. A Kinizsi a rendes játékidő utolsó másodpercében egyenlített. A hosszabbításban a Dózsa játszott nyugodtabban és erővel is jobban bírta, mint a fővárosiak. Végül megérdemelten győzték le a bajnokság harmadik helyezettjét. — Az egész csapat formáján felül játszott és mindvégig lelkesen küzdött. Az idegenben szerzett nagyszerű győzelem sajnos, nem bizonyult elégnek a bennmaradáshoz, mert a másik kiesőjelölt a Soproni Vasutas legyőzte Sopronban a már bajnok Szolnoki Vörös Meteort. így a Dózsa egyenlő pontszámmal, de az egymás elleni eredmények alapján kiesett az NB II-ből. Íz átmeneti időszak helyes kihasználása A szakaszos edzésmódszert az utóbbi években egyre több sportágban alkalmazzák. A labdarúgásban és a nehéz atlétika számos sportágában már befejeződtek a küzdelmek, s időszerű kérdés: hogyan használja ki egy-egy versenyző az átmeneti időszakot. Sajnos, legtöbb sportolónk a nyári „szünidőt” a teljes pihenésre használja fel, s egyáltalán nem gondol arra, hogy nyáron is szükséges az edzés. Sportvezetőink és szakosztályedzőink feladata, hogy felvilágosítsák sportolóinkat az átmeneti időszak helyes kihasználásáról. Ez az átmeneti időszak sportáganként változó és egy-kéthó- narot vehet igénybe. A magasfokú edzési állanotból fokozatosan kell áttérni az aktív pihenésre. Az időszak fizikai terhelése tehát nem zuhanásszerű, hanem fokozatosan csökken. Legfontosabb, hogy a versenyek okozta idegi fáradalmakat ez idő alatt megszüntessük versenyzőinknél. Az átmeneti időszak első feVERESÍ GYŐZŐ VILÁGREKORDOT JAVÍTOTT lében játékos edzéseket kell tervezni, majd ezt követően helyes, ha kiegészítő sportágak szerepelnek műsoron. Végezzünk-e szakedzést ez idő alatt? Ez a sportágtól és a sportolótól függ. Bonyolult technikájú sportágakban — mint például vívás, asztalitenisz, tenisz — nem lenne helyes, ha a nyári szünetet teljesen kihagynák. Ökölvívóknál, birkózóknál, cselgán- csozóknál elképzelhető az edzések kikapcsolása, de a gyakorlat azt bizonyítia. hogy legalább technikai vonatkozásban kell a sportág elemeivel foglalkozni. Lehetőleg a nyári időszak közepén egy-két hetes teljes pihenőt kell biztosítani snor- tolóinkrtak. A nyári edzéseket lehetőleg közös kirándulásokkal kössék össze, hogy a sportágak versenyzői minél többet tartózkodhassanak a szabadban. A nyári időszak utolsó két-három hetében kezdődhet az alaoozás. A technikai előkészítésről szakvezetőink már előzőleg rondos- kodjanak, hogy versenyzőink az őszi idényben, a versenyek kezdetekor frissen, kipihenten indulhassanak újra a küzdelmekbe. Varga András a Kecskeméti Dózsa cselgáncs-szakosztályának edzője Kiskunhalas, 600 néző, NB II-s mérkőzés. A halasi csapat hatalmas küzdelemben, a közönség biztatásával érte el az elmúlt évben még X. osztályban szereplő gyöngyösiekkel szemben a döntetlen eredményt. A siker értékét még növeli, hogy a halasiak két kiváló versenyzője, Halász és Obendorf hiányzott a csapatból. Eredmények (elöl a halasiak): Molnár végig jobb volt Földi ellen, 2:0. Makk bátran küzdött, a gyöngyösi Klenovics többször szabálytalankodott és leléptették. 4:0. László I.—Fodor döntetlen, 5:1. Faragó II.-t leléptették Pampukkal szemben. 5:3. László XI. az első menetben feladta a magyar válogatott Tóthtal szemben. 5:5. Szűcs nagy fölénnyel nyerte Mincsifc ellen a találkozót. Ellenfele alig tudta kihúzni a három menetet. 7:5. Zorádi és Szász küzdelme döntetlenül végződött 8:6. Középsúlyban Süveges feladta. 8:8. Molnár pontozással győzött Himmer ellen. A halasi fiú az első percben padlóra került de a második menettől kezdve a közönség lelkes biztatása mellett végig támadott Molnárt nagy ünneplésben részesítette a közönség, mert igazolta ez a 19 éves versenyző, hogy nem véletlenül hívták meg az országos ifjúsági bajnokságra. 10:8. A kiskunhalasiak nehézsúlyban nem állítottak versenyzőt. 10:10. Halász indításával győzhetett volna a lelkes kiskunhalasi csapat. Tóth Balázs SZOLNOKI MÄV—KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD 11:9 NB II-s mérkőzés, Szolnok, 600 néző, vezette: Vári. Óriási küzdelemben pontozói tévedések miatt vesztett a végig nagy lelkesedéssel küzdő Honvéd csapat. A heves küzdelemre jellemző, hogy Farkast kéztöréssel, Vazorkát arc-, Szabót pedig súlyos szemsérüléssel a szolnoki kórházba kellett szállítani! Eredmények (elöl állók a Honvéd versenyzők): Szolnoki ellenfél nélkül győzött. 2:0. Az országos ifjúsági bajnokság harmatsúlyú második helyezettje, Molnár, színvonalas küzdelemben fölényben volt Sütővel szemben, de meglepetésre döntetlen eredményt hirdettek. 3:1. Pehelysúlyban Sonyák taktikai küzdelemben maradt alul Balázzsal szemben. 3:3. A könnyűsúlyú Szatmári helytelen taktikájának köszönheti Mátyus elleni vereségét. 3:5. Farkas nagy pontföíénnyel vezetett a kisvál- tósúlyban, amikor a második menetben kéztörést szenvedett. Egy kézzel küzdött tovább és kiharcolta a döntetlen. 4:6. Antal meglepetésre a második menetben kiütötte Bevizt. 6:6. Surján hatalmas fölényben volt Miklóssal szemben, de a pontozók „csak” döntetlent láttak. 7:7. Hertel ellenfelét, Antalt kétszer is megintették. A szolnoki versenyzőt a harmadik menetben szabálytalan ütés miatt leléptették. 9:7. Gazorka egyenrangú ellenfele volt Ecsédi- nek. A szolnoki versenyző a harmadik menetben ellenfele arcába fejelt, aki ezután erősen visszaesett. Ecsédit nem is figyelmeztették! 9:9. Szabó horogütéseivel fölényben volt Dobossal szemben, aki a harmadik menetben belefejelt a félegyházi versenyző ■ szemébe. Szabó nagy fájdalmában azonnal feladta a mérkőzést. 9:11. A sérült kiskunfélegyházi versenyzőket kórházba szállították és Szabót — aki a legsúlyosabban megsérült — ott tartották. Baghy László BAJAI VASAS—MEZŐTÚRI MEDOSZ 14:6 Délterületi csb, Baja, 500 néző, vezette: Szolnoki. Mezőtúrnak a könnyű és középsúlyú versenyzője átesett a súlyhatáron: Baja pedig nehézsúlyban nem tudott versenyzőt állítani. Baja négy, Mezőtúr pedig két ponttal kezdett. Elöl állók a bajaiak: Ági pontozásos vereséget szenvedett Fazekastól. Kállai a harmadik menetben gyomorszáj ütés után feladta Takács ellen. Puskás ellen az első menet második percében Szabó adta fel. Unyi pontozással győzött Rimaszombati ellen. Nagy ellen az első menetben feladta a mezőtúri Ke- csét. Klem nehezen boldogult Tóthtal. A MEDOSZ versenyzője k második menetben feladta. Bozics kemény ütésváltásos mérzőzésen biztosan győzött Sólyom ellen. Szolnoki határozottan és jól bíráskodott. F. L KECSKEMÉTI LAKATOSIPARI SK—MAKÖI VASAS 11:7 Makó, területi csb, 400 néző, vezette: Gulyás. A kecskeméti csapat idegenben is szép győzelmet aratott, jó képességű ellenfelével szemben. A kecskemétiek győzelmét Kozma, Kurucz, Berki, Beregszászi és Gyulai szerezte. A Sági—Kígyós mérkőzés döntetlenül végződött. A makóiak közül Hazula, Rédei és Baku győzött. Ifjúsági válogatott labdarugó-mérkőzés A tavaszi ifjúsági válogatott labdarúgó-mérkőzések során a második találkozót vasárnap Baján játsszák le. Bács-Kiskun megye ifjúsági válogatottja mérkőzik Budapest-Dél válogatottjával. A fővárosi csapat nagy játékerejű és minden bizonnyal szép küzdelmet hoz a találkozó. A mérkőzést du. 5 órakor kezdik. A súlyemelők egyéni országos bajnokságán Veres Győző a középsúlyú összetett versenyben 165 kg-mal új világrekordot ért el. A régit a szovjet Pljukfelder tartotta 462,5 kg-maL Felhívás az 50 százalékos sportolói menetkedvezmény igénybevételével kapcsolatosan A MÁV Bevételellenőrzési, Visszatérítési és Kártérítési Hivatalának az 50 százalékos sportoló menetkedvezmény igénybevételével kapcsolatos vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a sportegyesületek, szövetségek sok esetben nem tartják be a menetkedvezmény igénybevételével kapcsolatos rendelkezéseket. Az MTSH Terv és Pénzügyi Osztálya ezúton hívja fel valamennyi sportszervezet figyelmét az 50 százalékos kedvezmény igénybevételével kapcsolatos rendelkezések betartására. Az igénybevételt szabályozó 16/1957. sz. határozat Vin. bekezdése, értelmében a menetkedvezményből kizárhatók azok, akik a megszabott rendet nem tartják be, vagy a vasút rendelkezéseinek nem engedelmeskednek, továbbá azok, akik a kiszabott kártérítési összeget nem fizetik meg. Továbbiakban az MTSH Terv- és Pénzügyi Osztálya fokozottabban ellenőrzi a 16/1957. sa. határozat betartását, s a határozat megszegőivel szemben fegyelmileg iái: eL. Nyári napok, nyári örömök! Női ballonvászon papucs cipő 54,— Ft Női ballonvászon szandál 59,— Ft Női szandálok 90,— Ft-tól 196,— Ft-ig KAPHATÓK: ÁLLAMI ÉS SZÖVETKEZETI ÁRUHAZAKBAN, SZAKBOLTOKBAN. 6476