Petőfi Népe, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-28 / 255. szám

2. oldal

1961. október 28, szombat

JV. §z. Hruscsov beszéde az SZKP XXII. kongresszusának

péntek délutáni ülésén

(Folytatás az 1. oldalról.)

akkor a határidők kérdésének nem lesz olyan nagy jelentősége. »Akkor nem fogunk ragaszkodni ahhoz, hogy december 31-ig aláírjuk a békeszerződést. Nem vagyunk babonás emberek és úgy véljük, hogy a 31-e is, a 13-a is szerencsés nap lehet

Nem ez vagy az a nap a fontos, hanem a kérdés konkrét és becsületes megoldása.« Készek vagyunk találkozni a nyugati hatalmak képviselőivel és eszmecserét folytatni velük, hogy előkészítsük termékeny tárgyalásainkat

— mondotta Hruscsov. — Azonban — hangsúlyozta — a Szovjetunió nem engedheti meg, hogy tárgyaljunk pusztán a tárgyalás kedvéért, hogy a nyugati országok képviselői halogassák az európai kérdések békés rendezését. Ha valaki erre építi számításait, tudnia kell előre, hogy azok nem válnak be.

»Ez a mi álláspontunk. Ehhez ragaszkodtunk és szilárdan ragaszkodunk« — jelentette ki Hruscsov.

Az SZKP Központi Bizottságának első titkára újból hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kénytelen volt felújítani a nukleáris fegyverkísérleteket.

A burzsoá propaganda által ezzel kapcsolatban csapott nagy hűhóról és azokról a hangokról szólva, hogy e kísérletek ellentétesek az erkölcsi elvekkel, Hruscsov kijelentette:

A háború után az Egyesült Államok egyik kormánya, egyik amerikai elnöke sem jelentette ki, hogy Hirosima és Nagaszaki bombázása erkölcstelen cselekedet volt.

„ök az imperialista erkölcsből indulnak ki, amely az erősnek mindent megenged. Ügy vélték, hogy a nukleáris fegyver monopóliuma lehetővé teszi számukra a világuralom megteremtését” És a Szovjetunió — folytatta Hruscsov — rövid idő alatt nagyhatású termonukleáris fegyvert hozott létre, s ezzel ezen a területen véget ért az Egyesült Államok monopóliuma. Most még Kennedy elnök is kénytelen volt elismerni, hogy az Egyesült Államok „az előtt a nehéz feladat előtt áll, hogy utol kell érnie a Szovjetuniót ezen a területen«.

De míg az Egyesült Államok elnöke — jegyezte meg Hruscsov — arról beszél, hogy utol kell érni Szovjetuniót, addig Rusk külügyminiszter továbbra is „erőpolitika” folytatására szólít fel. Kiderül, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

A Szovjetunió távol áll attól, hogy bármely államra rákényszerítse akaratát és feltételeit — mondotta Hruscsov, majd hozzáfűzte: „A Szovjetunió a közvetlen fenyegetéseket és a háború kitörésének veszélyét látva kénytelen volt megtenni a szükséges intézkedéseket védelmi képességének szilárdítására, a szovjet nép a szocialista országok egész nagy közössége népeinek védelmére.”

Hruscsov hangsúlyozta: a

szovjet tudósok minden lehetőt elkövetnek, hogy a minimumra csökkentsék a nukleáris kísérletek káros következményeit.

»Kénytelenek vagyunk végrehajtani ezeket a kísérleteket, hiszen az Egyesült Államok, Anglia. Franciaország és Nyu- gat-Németország imperialistái országaink szocialista vívmányainak, sőt néneinek megsemmisítésére készülnek.”

Az SZKP KB első titkára újra felhívta az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország és más országok vezetőinek figyelmét arra, hogy »legokosabb, ha felhagynak az „erőpolitikával” és a „hidegháborús politikával”«. »A nemzetközi ügyekben a békés együttélés realista politikáját kell folytatni« — hangoztatta.

»A különböző társadalmi és politikai berendezésű államok békés együttélése korunk igen fontos problémája« — jelentette ki.

»Egyesek — folytatta — támadnak bennünket és azzal a váddal hozakodnak elő, hogy leegyszerűsítjük, illetőleg enyhén ítéljük meg a nemzetközi helyzetet, amikor hangsúlyozzuk a békés együttélés szükségességét a jelenlegi körülmények között. Azt mondják nekünk, hogy aki a békés együttélést hangsúlyozza, az nem mérlegeli kellően az imperializmus lényegét, sőt, úgymond, egyenesen ellentmondásba kerül az imperializmus lenini értékelésével.«

Hruscsov hangsúlyozta, hogy az imperializmus lényegének lenini értékelése ma is érvényes. Az imperializmus lényege, agresszív jellege nem Változott.

Hruscsov hangsúlyozta, hogy az imperializmus lehetőségei ma már nem olyanok, mint osztatlan uralma idején.

»Most olyan a helyzet, hogy az imperializmus nem diktálhatja mindenkinek a maga akaratát és nem érvényesítheti akadálytalanul agresszív politikáját.«

A világ felosztására, más népek leigázására irányuló imperialist rabló törekvéseknek útját állják a szocialista világrendszer és elsősorban a Szovjetunió megingathatatlan erői. Ezek az erők korlátozzák az imperialisták farkasétvágyát. Hruscsov hangsúlyozta, hogy

a szocialista világrendszer ereje annyira megnövekedett, mint még soha. Ez a rendszer a világbéke erős bástyája.

A különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve a jelenlegi körülmények között életbevágóan fontossá válik.

»Ezt csak azok a reménytelen dogmatikusok nem értik meg, akik megtanulták az általános formulákat az imperializmusról, de teljesen elszakadtak az élettől. Ilyen álláspontra helyezkedik továbbra is makacsul Molotov. Ö és a hozzá hasonlók nem értik meg a világhelyzetben történt változásokat, az élet új jelenségeit, az események mögött kullognak, régóta fékké, teherré váltak« — mondotta Hruscsov.

Az S7IKP Központi Bizottságának első titkára ezután kijelentette: »A küldötteknek és a testvérpártok képviselőinek felszólalásai meggyőzően igazolják, hogy pártunk központi bizottsága te1.lesen helyesen járt el, amikor elvi alapokon állva és nyíltan jelentette a kongresz- szusnak, hogy a szovjet—albán kapcsolatok nem normálisak.« Hruscsov megállapitotta, hogy

sajnos nem jártak semmiféle eredménnyel azok a többszöri kísérletek, amelyek az Albán Munkapárttal való viszony rendezésére irányultak.

»Nem csupán a légkör megfertőzésének veszélyét idézik fel, hanem emberek millióinak életét is el akarják venni« — mondotta Hruscsov.-Pártunk központi bizottsága a 'ehető legnagyobb türelmet tanúsította és minden tőle telhetőt megtett, hogy jó kapcsolatokat teremtsen az Albán Munkapárttal«

Az Albán Munkapárt vezetői — mondotta Hruscsov —

semmiféle eszköztől nem riadnak vissza, csakhogy eltitkolhassák népük előtt az igazságot, eltitkolhassák, mit tesz a mi pártunk, a mi népünk.

Albánia a szocialista tábor egyetlen olyan országa, ahol nem közölték az SZKP programtervezetének teljes szövegét.

Hruscsov hangsúlyozta, hogy az albán vezetők azért titkolják el pártjuk és népük elől az SZKP programját, mert „úgy félnek az igazságtól, mint a fűztől”.

»Pártunk programja szentség a mi számunkra, ez a mi vezércsillagunk a kommunizmus építésében« —

hangoztatta Hruscsov.

„Ha ők közzétennék programunk teljes szövegét, akkor az albán dolgozók látnák, mi a rágalom és mi az igazság, látnák, hogy pártunk egész tevékenysége, pártunk tervei megegyeznek a népek, köztük a baráti albán nép létérdekeivel” — jelentette ki az SZKP KB első titkára.

Nagy pártunkat — folytatta Hruscsov — nem egyszer érték elkeseredett és aljas támadások a kommunizmus nyílt és leplezett ellenségei részéről. De nem emlékszünk olyan esetre, hogy bárki is ilyen szédítő gyorsasággal tért volna át az örök barátságot fogadó esküdözésekről és áradozásokról a fékevesztett szovjetellenes rágalmazásra, mint ahogyan az albán vezetők tették.

„Ügy látszik, ilyen úton akarják előkészíteni a talajt ahhoz, hogy kiérdemeljék maguknak a jogot az imperialisták adományaihoz. Az imperialisták mindig készek harminc ezüstpénzt fizetni azoknak, akik szakadást idéznek elő a kommunisták soraiban. Ám az ezüstpénzek soha és senkinek nem hoztak mást, csak becstelenséget és szégyent.” Hruscsov a továb'vakban kijelentette: „Osztjuk kínai barátaink aggodalmait, értékeljük az egység megszilárdításáról való gon doskodásukat.

Ha a kínai elvtársak az Albán Munkapárt és a test- vénsártok viszonyának normalizálására kívánják fordítani erőfeszítéseiket, e feladat megoldását aligha segíthetné elő bárki is jobban, mint a Kínai Kommunista Párt.

Ez valóban hasznára válnék az Albán Munkapártnak és a szocialista országok egész közösségének érdekeit szolgálná.” Hruscsov ezután megállapította, hogy az Albán Munkapártban súlyosabb formában ismétlődött meg mindaz, ami a Szovjetunióban a személyi kultusz idején volt, majd ezt mondotta: .Ma már senki előtt sem titok, hogy az albán vezetők erőszak és önkény segítségével tartják fenn uralmukat.” Albániában ma csak azért üldöznek becsületes embereket, mert síkra mertek szállni a szovjet—albán barátság védelmében. Az albán vezetők ellenségnek tekintik azt, aki ma kiáll a Szovjetunióval, az SZKP-val való barátság mellett.

Miért is fordulnak szembe az albán vezetők a XX. pártkongresszus lenini irányvonalával? Azért, mert Shehu, Hodzsa és a többiek számára véget vetne a személyi kultusznak, lényegében annyit jelentene, mint lemondani a pártban és az államban betöltött vezető tisztségükről. Persze, ezt jószántukból sohasem fogják megtenni, jelentette ki Hruscsov.

„Ám nekünk meggyőződésünk, hogy eljön az idő, amikor az albán kommur'^ák, az albán nép '-.el’atni fogják szavukat, s sikkor

az albán vezetőknek felel- niök kell azért a kárért, amelyet hazájuknak, népüknek, a szocializmus Albániában való építésének okoztak«

— folytatta Hruscsov.

Ezután kijelentette, hogy az SZKP továbbra is harcolni fog a marxizmus—leninizmustól való minden elhajlás ellen. A párt bírálta és bírálni fogja a jugoszláv revizionizmust, bírálta és bírálni fogja a dogmatizmust és a szektásságot

Hruscsov hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII. kongresszusát

teljes joggal nevezhetjük a lenini párt sziklaszilárd egysége, a teljes egyetértés és összefor- rottság kongresszusának.

Ellenségeinket rettegéssel tölti el soraink erősödő egysége. Arra próbálnak spekulálni, hogy kongresszusunk nagy figyelmet fordított a személyi kultusz káros következményeinek megvitatására, valamint a pártellenes frakciós csoport végleges leleplezésére. A kommunizmus ellenségeinek ezek az erőlködései hiábavalók, ezzel semmit sem nyernek.

Hruscsov megjegyezte, hogy a párt tevékenységének egyes időszakaiban, főleg a döntő szakaszokban, a párton belül különböző vélemények jelentkezhetnek. „Mi történjék hát azokkal, akik másoktól eltérő véleményüket hangoztatják?

Mi azt valljuk, hogy Ilyen

esetekben nem megtorlást kell alkalmazni, hanem a meggyőzés és a felvilágosítás lenini módszereit«

— mondotta.

Az SZKP Központi Bizottságának első titkára a továbbiakban arról szólt, hogyan torzították el Sztálin személyi kultuszának körülményei között a pártélet normáit. Sztálin a párt- és állami élet normájává tette a párton belüli és a szovjet dérre krácia bizonyos korlátozásait, amelyek a belső és a külső ellenségek ellen vívott élés harc idején elkerülhetetlenek.

Durván lábbal tiporta a vezetés lenini elveit, megtűrte az önkényt és a hatalommal való visszaélést.

Hruscsov rámutatott, hogy a tömeges megtorlások Kirov meggyilkolása .után kezdődtek. E megtorlásoknak áldozatul estek ismert párt- és állami, valamint katonai vezetők. A helyzet úgy alakult, hogy Szergo Ordzsoni- kidze nem tudott normálisan dolgozni tovább, és hogy ne kerüljön összeütközésbe Sztálinnal, s mert arra nem volt hajlandó, hogy Sztálinnal együtt részese legyen a hatalommal való visz- szaélés felelősségének — öngyilkos lett. Tragikus volt Szvanid- ze, Sztálin első felesége fivérének sorsa is.

»A párt a személyi kultusz feltételei között nem élhetett normális életet. A hatalommal visszaélők nem kötelesek beszámolni a pártnak, kikerülnek annak ellenőrzése alól. Ebben rejlik a személyi kultusz legfőbb veszélye.«

Az SZKP XX. kongresszusa — mondotta Hruscsov — elítélte a személyi kultuszt, visszaállította a törvényességet és követelte, hogy szüntessék meg az elkövetett torzításokat. Molotov, Kaganov! cs, Malenkov és a többiek pártellenes csoportja minden módon szembehelyezkedett ezekkel az intézkedésekkel.

A frakciósok kísérletet tettek arra, hogy kezükbe ragadják a vezetést és eltérítsék a pártot Lenin útjáról. Előkészítették a leszámolást azokkal, akik a XX. kongresszuson megszabott irányvonalat védelmezték.

A XX1L kongresszus sok küldötte felháborodással beszélt a pártellenes csoport tagjairól.

Felháborodásuk érthető és indokolt

Hruscsov Vorosilovról szólva megjegyezte, hogy őt a pártellenes csoport a központi bizottság elleni harcában használta fel.

Vörösilov elvtárs — mondotta Hruscsov — súlyos hibákat követett el, de úgy vélem, hogy vele másképp kell eljárni, mint a pártellenes csoport többi aktív tagjával, például Molotov- val, Kaganoviccsal. Malenkov- val. A frakciósók ellen vívott heves harc folyamatában a központi bizottság 1957 júniusi plénumának elején

Vorosilov megértette, hogy olyanokkal haladt együtt, akik a párt ellen fordultak, s elítélte a pártellenes csoport cselekedeteit, beismerte hibáit.

Ezzel bizonyos fokig segített a központi bizottságnak. Nem szabad lebecsülni ezt a lépést, mivel abban az időben ez támogatás volt a pártnak.

Miután Vórosilov kilépett a pártellenes csoportból — folytatta Hruscsov — segített a központi bizottságnak á frakció- sok elleni harcban. Nós, erre a jó cselekedetre válaszoljunk rtd is ugyanígy és könnyítsük meg helyzetét.

Hruscsov megjegyezte, hogy Vorosilov sok évet megért, eok jót tett a pártért és a népért »Ügy vélem — mondotta hogy figyelmesen kell megközelítenünk Vorosilov elvtár* ügyét, nagylelkűséget kell tanúsítanunk. Hiszem, hogy őszintén elítéli tetteit és megbánja azokat... Hiszem, hogy Kliment Jeírimovics velünk együtt tevékenyen fog harcolni pártunk ügyéért.«

Nyiklta Hruscsov a továbbiak« ban kijelentette:

a XXXI. kongresszus teljes erővel igazolta, hogy a XX. pártkongresszus irányvonala az egyedüli helyes irányvonal.

A XXII. kongresszus megerősíti ezt az üdvös irányvonalat, Hruscsov megemlítette továbbá, hogy sok kongresszusi felszólalásban, meg aztán gyakran a sajtóban is, amikor az SZKP Központi Bizottságának tevékenységéről beszélnek, különös nyomatékkai hangsúlyozzák az ő, Hruscsov személyét, kiemelik a párt és a kormány legfontosabb intézkedéseinek végrehajtásában betöltött szerepét.

»Tudom, hogy jó szándék vezeti ezeket az elvtársakat — mondotta Hruscsov —. de legyen szabad teljes erővel aláhúznom, hogy mindaz, amit rólam mondanak, a mi ienini pár. tunk központi bizottságát, a központi bizottság elnökségét illeti, mivel egyetlen nagyszabású intézkedést, egyetlen felelősségteljes cselekedetet sem hajtanak végre nálunk valakinek a személyes utasítására, mindez kollektív eszmecsere, kollektív határozat eredménye,

A mi nagy erőnk a kollektív vezetésben, valamennyi elvi kérdés testületi megoldásában rejlik.«

A marxisták—leninisták erélyesen sikraszállnak a személyi kultusz minden visszataszító jelensége ellen, de mindig e1 ismerték és él fogják ismerni a vezetők tekintélyét.

»Helytelen lenne azonb-n — állapította meg Hruscsov — különvenni ezt vagy azt a vezetőt. valamiféleképpen különválasztani a vezető kollektívától és mértéktelenül magasztalni Ez ellentmond a marxizmus —-leminizmus elveinek.«

(Folytatás a t. oldalon.)