Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-22 / 250. szám
8. oldat I960, október ZZ. szombat Hruscsov beszéde a moszkvai dolgozók nagygyűlésén Moszkva. Hruscsov szovjet miniszterelnök csütörtökön, a moszkvai dolgozók nagygyűlésén beszédet mondott. Beszédében rámutatott, hogy a nyugati hatalmak által az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett újabb javaslatok nem tekinthetők jó előjelnek a jövőre nézve. A nyugati nagyhatalmak még mindig nem hajlandók komolyan foglalkozni a leszerelés problémájával és politikájuk csupán a fegyverkezési hajsza álcázását szolgálja — mondotta a szovjet miniszterelnök. A szovjet kormányfő a továbbiakban hangoztatta, hogy a háború óta eltelt tizenöt év alatt nagy politikai és szociális változások születtek, amelyek alapr vetően megváltoztatták az erőviszonyokat a nemzetközi küzdőtéren. Az országok három alapvető csoportja: a szocialista, az imperialista és a semleges országok erőviszonyaiban bekövetkezett változások alapján megérlelődött az ENSZ szervezeti megváltoztatásának szükségessége — mondotta Hruscsov. — Ugyancsak kijelentette, hogy a végrehajtó szervek felépítésében is változásokra van szükség és meg kell valósítani az egyenlő jogok, egyenlő lehetőségek és egyenlő képviselet elvét. A német kérdéssel foglalkozva Hruscsov kijelentette: ezt a kérdést 1961-ben kell megoldani. Beszédének további részében a leszerelést a jelenkor csúcskérdésének nevezte. A gyarmati rendszer megszüntetéséről szóló szovjet javaslat elfogadását nagy erkölcsi győzelemnek minősítette a szovjet miniszterelnök, azonban felhívta a figyelmet arra. hogy a szavazás csak az ügyrendi kérdésre vonatkozott. Az érdemi vita még ezután következik. A nemzetközi feszültségről szólva Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet—amerikai viszony megromlása nem a Szovjetunió hibájából történt és kifejezte azon meggyőződését, >000000000000000000< hogy eljön az idő, amikor a két állam népei és kormányai között megjavulnak a kapcsolatok; írek az ENSZ-ből 4 lengyel és csehszlovák külügyminiszter javaslatai a politikai bizottság ülésén New York. Az ENSZ Politikai Bizottsága folytatta a vitát a leszerelésről. A csütörtöki ülésen Rapaczki lengyel és David csehszlovák külügyminiszter mondott beszédet. A lengyel államférfi hangsúlyozta, hogy a nyugati leszerelési terv, amely leszerelés nélküli ellenőrzést indítványoz, valójában háborút készítene elő. Kérte, hogy amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a nukleáris kísérletek megszüntetésében, áprilisra hívják össze az ENSZ rendkívüli közgyűlését. Beszédében részletesen foglalkozott Nyugat-Nómetország hideg- háborús magatartásával. Megismételte a Rapaczki-terv néven ismeretes, saját korábbi indítványát, hogy létesítsenek atom- és rakétafegyver-mentes övezetet Közép-Európában. Rapaczki kérte, hogy az ENSZ hívja fel a tagállamokat, szüntessék meg külföldön levő katonai támaszpontjaikat és rakétákilövő helyeiket. Azok az államok, amelyek területén nincsenek ilyenek, ne engedjék meg, hogy a jövőben katonai és rakétatámaszpontokat létesítsenek országukban. Vaclav David csehszlovák külügyminiszter támogatta Rapaczki álláspontját és részletesen beszélt a nyugat-német újrafegyverkezésről. Minél gyoraabban meg kell oldani a dél-tiroli kérdést! Az ENSZ különleges Politikai Bizottságában a dél-tiroli kérdés vitáját folytatták. Az osztrák küldött megismételte azt a korábbi javaslatát, hogy adjanak autonómiát Dél-Tirolnak. Az olasz külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy Olaszország kész tárgyalásokat folytatni Ausztriával. A többi felszólalók részben azt javasolták, hogy a kérdés eldöntését bízzák a hágai nemzetközi bíróságra, részben a két ország baráti tárgyalásait támogatták. A svéd és a francia küldött nem értett egyet az osztrák állásponttal. A gazdasági bizottságban az afrikai államok megsegítéséről tárgyaltak Ülést tartott az ENSZ Gazdasági Bizottsága is. A csütörtöki megbeszélésen az első felszólaló Ghana küldötte volt. Javasolta, hogy az ENSZ szilárdítsa meg »OOOOOOOOtXXKKKHXHK Száz holdas öntözőtelep Á bácsbokodi Szalvai Mihály Termelőszövetkezet vezetősége einatározta, hogy száz holdas csőkutas öntözőtelepet létesít A csőkutak telepítését jövő évben kezdik el. A közös gazdaság dolgozói elhatározták, ha az öntözőtelep jól beválik, növelik az öntözött terület nagyságát (Becherer Károly levelező.) Dalolva könnyebb az élet Az idén is. mint minden évben megtartották a kiskunfélegyházi középiskolák énekkarának évnyitó ünnepélyét. Megtörtént az új tagok felvétele is, s jelenleg 110 az énekkar létszáma. Kapus Béla, a szocialista kultúráért érdemrenddel kitüntetett karnagy az énektanítás mellett biztosítja a tagok politikai nevelését is. Az idén nagy célokat valósít meg a kórus. Jelenleg rádiószereplésre készülnek, emellett több zene- és kórusművel szerepelnek a városban és a környező falvakban. A tagság régi vágya teljesül, ugyanis egy külföldi hang- verseny-körutat terveznek. Az énekkar tagjai bíznak abban, hogy nagyobb anyagi támogatást kapnak, mint eddig. (Farkas Tibor levelező) 31 helyett 40 forint A fülöpszállásl Kiskunság Termelőszövetkezet tagjai bizakodva tekintenek a zárszámadási közgyűlés elé. Nem csoda, hiszen az év elején alakult közös gazdaság 31 forintot tervezett munkaegység-részesedésként. A jó munkaszervezés, valamint az áldozatkész munka meghozta az eredményt. A 160 hold szőlő a tervbe vett 15 mázsa helyett 20 mázsát adott holdanként. A munkálatokat időben elvégezték, így 3000 munkaegységet takarítottak meg. Az előzetes számítások szerint a fülöpszállási Kiskunság Termelőszövetkezetben egy munkaegység nem a tervezett 31, hanem 40 forintot ér majd. (Gudman Albert levelező.) Tíz éves az Alsó-Dunamenti Nádgyár Krikovszky Vince levelezőnk arról ír, hogy 1950 decemberében hozták létre Baján közvetlenül a Duna-parton az Alsó- Dunamenti Nádgyárat. Az üzem építkezéshez használatos nádpallókat gyárt. Az alig néhány munkással dolgozó üzemet modernizálták és a bajai ifjúmunkások három műszakban dolgoztak. A gyárban a nehéz fizikai munkát teljesen gépesítették, ami elsősorban az üzem vezetőinek az érdeme. A gyár dolgozóit köszöntjük az egy évtizedes jubileum alkalmával, hiszen mindannyian dicséretre méltó munkát végeztek. afrikai gazdasági bizottságának munkásságát. Kifogásolta, hogy Spanyolország. Portugália és a Dél-Afrikai Unió tagja legyen ennek a bizottságnak. A ghanai küldött helyeselte azt a tervet, hogy egy afrikai fejlesztési bank felállításával támogassák a függetlenné vált afrikai országok gazdasági életének fejlesztését Felszólalt Nigéria küldötte, aki az afrikai közös piac létrehozásának szükségességéről beszélt. Az Egyesült Arab Köztársaság képviselője sürgette, hogy nagyobb részt juttassanak a függetlenné vált afrikai országoknak az ENSZ gazdasági segélyéből mint eddig. NAPTAR 1960. október 2Z, szombat. Névnap: Előd. Napkelte: 6 óra 13 perc; Napnyugta: 16 óra 44 perc. * — 300 ezer forinttal növelte betétállományát a hartai takarékszövetkezet. Ezzel az egymillió forintnál magasabb betétállományt negyediknek sikerült elérnie megyénkben. <£>temifii/na&tiit 170 esztendeje, 1790-ben e napon született Alphonse de Lamartine (ejtsd: Lámártin) francia romantikus költő és politikus, az 1848-as kormány külügyminisztere. Lírájára a búskomorság jellemző. Jelentős prózai műve: A Girondisták története. Lamartine 1869-ben halt meg. — Szülői munkaközösségi ülést tartottak a bácsalmási fiúiskolában. Megválasztották a vezetőséget, majd a szülőkre váró feladatokról tanácskoztak. Az ülésen elhatározták, hogy a szülők még nagyobb segítséget nyújtanak az iskola nevelőtestületének munkájához — jelenti községi tudósítónk. — Üj hullaszállító gépkocsit indít útnak e hónap 24-én, hétfőn a Kecskeméti Községgazdálkodási Vállalat. Az előző autó ugyanis annyira tönkrement, hogy legfőbb ideje javítóba küldeni. A több mint félmillió kilométert »futott« halottasautót — amennyiben rendbe lehet hozni — ismét visz- szaállítják a forgalomba. >0000000000OOOOOOOOC ^Piciéi árak CKeeikemítea Kiskunfélegyházáról 10 mázsa karfiolt, Lajosmizséről 300 kiló zöldpaprikát szállítottak többek között pénteken reggel a kecskeméti piacra. A közepes felhozatal mellett az alábbiak szerint alakultak az árak A zöldpaprika 1,50—3,80, burgonya 2,20—3, sárgarépa csomója 1—1,20, fejeskáposzta 1,40— Orvosok tudományos ülése A Bács-Kiskun megyei Tanács Kórháza és a 2. sz. Honvédkórház október 25-én, kedden délután fél 3 órai kezdettel tudományos ülést tart. Az ülés keretében fontos előadások hangzanak el Dr. Kiss Gyula, dr. Józsa László: Adatok az elsődleges kürtrák klinikumához és pathogenesiséhez; dr. Zsiga Imre: A reumás láz megelőzése; dr. Pataki József, dr. Per- neczky Mária: A meningeoma okozta aemolyticus icterus-ról tart előadást. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Mindér Klára (anyja neve: Hardi-Szabó Klára), Tóth Mária (Tóbi Mária). MEGHALTAK: Danka Istvánná Hajagos Eszter 76 éves és Farkas Sándor 74 éves korában. 1,60, gyökér csomója 1,20—1,80, kelkáposzta 1,20—1,50, karfiol 2—2,50, őszi saláta 0,80—1, paradicsom 1—2,50 és a spenót 2.50— 3 forint volt. A körte 3—6 forint, az alma 1.50— 5 forint, a szilva 2,50—3 forint, a héjasdió 15—18 forint és a szőlő 4—5 forint között kelt. — Hét tanuló sajátítja el a kereskedelmi szakma fortélyait a Soltvadkerti Földművesszövetkezetnél. Nem lesz tehát szakmunkásokban hiánya a földművesszövetkezetnek. — Ötezer halálos áldozata van a kelet-pakisztáni Ramgati és Haita szigetek térségében keresztül száguldott ciklonnak és szökőárnak. A térség sok százezer lakosa hajléktalanná vált. A halálos áldozatok száma még nem végleges. — Kölcsönös támogatás. A karacsi fogházban a fegyörük kiálltak amellett, hogy »védenceik« pagyobb húsadagot kapjanak. Nem sokkal később a fegyőrök fizetésemelést követeltek és ekkor a rabok »jótett helyébe jót várj« alapon éhség- sztrájkba kezdtek őrzőik érdekében— E hónap 20-a cs 30-a között .a kecskeméti járás iskoláinak tantestületei és szülői munkaközösségei megvitatják az új oktatási reformot. — Kio de Janciroban a lét- fontosságú élelmiszerek és más fogyasztási cikkek árának hirtelen felszökése követte a kormány vasárnapi határozatát, amely elrendelte a bérminimum hatvan százalékos emelését Jelentések szerint Rio de Janeiróban máris százával kerültek az utcára a munkások A vállalatok arra hivatkoznak, hogy képtelenek fedezni a tetemesen megnövekedett bérkiadásokat. — Nőtt a rádióelőfizetők száma. Az idén kilenc hónap alatt több mint 100 ezer újabb rádiókészüléket jelentettek be és ezzel együtt jelenleg 2 189 660 rádióelőfizetőt tart nyilván az országban a posta. A televíziókészülék tulajdonosok tábora már közelít a százezres számhoz: a posta 90 882 televízió előfizetőt tart számon. — Tűzrendészet] felülvizsgálat kezdődik megyénkben egy hét múlva. Ez alkalommal valamennyi lakóépületben »Tűzrendészed házirend« feliratú plakátokat helyeznek el. A felülvizsgálat még ebben az évben befejeződik. — Gyászhír. Legmélyebb fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett férj és rokon, Farkas Sándor ny. városi tisztviselő folyó hó 20-án súly06 betegség után elhunyt. Drága halottunk temetése 22-én délután fél 4 órakor lesz a református temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Gyászoló család. A lottó e heti öt nyerőszáma 1, 3, 34, 42, 72 PETŐFI 8 i960, pvembtr 1-től kezdve naponta oldalon jelenik meg. Bővebb terjedelem, új rovatok! Előfizetés 1 hónapra 12 Ft. Egyes szám ára 60 fillér. Olvassa, fizesse elő a Petőfi Népétig Óooo 0.000000ooooooooo ooooooooooooooooooooo-aoooö'