Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-30 / 76. szám

I960, március 30, szerda. MAGVA!? SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BA'CS-KISKUN MEGYEI LAPJA 20 millió forint termelési értéh, 10 millió értékű javítás-szolgáltatás, hat heti fizetés az osztalék Mérlegzáró közgyűlés a Kecskeméti Ruházati Szövetkezetben Szombaton este tartotta ti­zenegyedik mérlegzáró köz­gyűlését a Kecskeméti Ruhá­zati Ktsz, Az Üttörőnáz dísz­termében nagy tapssal és lel­kes éljenzéssel fogadták a szövetkezet dolgozói Nguycn- Duc-Ttaieng elvtársat, a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság nagykövetségének ügyvi­vőjét, aki a városi népfront­bizottság vezetőinek kíséreté­ben vett részt a szövetkezeti üzem ünnepi rendezvényén. A kedves vendéget Tóth László, a városi népfront-bizottság el­nöke köszöntötte, a Ruházati Ktsz dolgozói pedig csikóbőrös kulaccsal kedveskedtek neki. Az ünnepi közgyűlés beszá­molóját Czinner Mihály elv­társ, a szövetkezet elnöke tar­totta. Ismertette, hogy a kong­resszusi verseny lendítő hatá­sának eredményeként, a tag­ság már november 27-én tel­jesítette éves tervét. December végéig két mil­lió forint értékű árut ter­meltek és szolgáltatást vé­geztek terven felül, össz­termelésük ezzel megköze­lítette a 20 millió forintot. Ezen belül különösen a javí­tás-szolgáltatás és a méretes tevékenység tekintetében elért eredményük dicsérendő. Ren­delésre dolgozó mértékutáni ruhaszalonjaik, kékfestő és vegytisztó üzemük, valamint a javító részlegek dolgozói több mint 10 millió forint értékű munkát végeztek a lakosság igényeinek kielégítésében. Az elnök után Gaál József főkönyvelő ismertette az 1959. évi mérleg adatait. Elmondot­ta, hogy a szövetkezet saját vagyo­na 3 500 000 forintra emel­kedett. Dolgozóik száma meghaladja a 220 főt, az átlagkereset pedig az 1300 forintot. A minőségi és az anyagtaka­rékossági verseny pedig — 1280 000 forint nyereséget erdeményezett. A felosztásra kerülő pénz összege így a tagság hat heti fizetésének felel meg. A be­számolókat számos hozzászólás követte, majd Fodor Mária elvtársnő, a KISZÖV terv- és szervezési osztályának vezetője üdvözölte a szövetkezet tagjait és átnyújtotta a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója ki­tüntetést a szövetkezet egyik legidősebb tagjának, Koch Bélánénak ed­dig végzett eredményes mun­kája külön elismeréséül. A ve­zetők ezután vacsorán látták vendégül a tagságot, ahol még hajnalban is tartottak a zenés hozzászólások. Postahivatalok vezetőinek értekezlete Kecskeméten Ä Postás Kultúrotthonban gyűltek egybe megyénk posta- hivatalainak vezetői, hogy a pártsajtó terjesztésével kap­csolatos kérdéseket megbeszél­jék, értékeljék a Petőfi Népe előfizetésgyűitésében elért ki­váló eredményeket, s egyben megszabják az elkövetkező hó­napok sajtóterjesztési felada­tait. Lukácsi László elvtárs; me­gyei hivatalvezető megnyitója után Fodor István elvtárs, a szegedi postaigazgatóság veze­tője tartott előadást. Az elmúlt hónapok lendületes és eredmé­nyes terjesztési munkája iga­zolja — mondotta —, milyen nagy lehetőségek és kiaknázás­ra váró területek állnak a pos­tás dolgozók előtt. Fodor elv­társ hangsúlyozta, hogy a pos­tahivatalok dolgozóinak öntevé­kenyeknek kell lenniök. Ne várják mindig a felső szervek versenykezdeményezését, hanem a munka jobb megszervezésére, a példányszámok növelésére, a postai bevételek fokozására, a pártsajtó előfizetőinek nőve'' sére felhívás nélkül, önmaguk elhatározásából tegyenek válla­lásokat. A továbbiakban Fodor elv­társ arra hívta fel a vezetők figyelmét, hogy ebben az év­ben ünnepük a postások a „10 éves a postai hirlapszolgalat” évfordulóját. Ezt kapcsolják egybe hazánk felszabadulásá­nak 15rik évfordulójával és in­dítsanak be olyan versenyt, amelynek során az év végére megyénkben a pártsajtónak többezer új előfizetője legyen. Az előadást számos hozzá­szólás követte. Eiselt Béla (Baja), Sági János és Hajagos János (Kiskunhalas), Imre Zol­tán (Jánoshalma), Cseh János (Kecskemét), Fekete Ilona (Ti- szakécske) értékes javaslatok­kal járultak hozzá az értekez­let sikeréhez. Reméljük, hogy a Bács me­gyei postások értekezlete lei- induló pontja lesz a tovább! fejlődésnek, s lapunk hasábjain gyakran számolhatunk be pos­tás dolgozóink eredményes sajtóterjesztő munkájáról. SZÓRAKOZOTT VENDÉG K epe járás életéből 11 500 000 forint kulturális célokra A járási tanács legutóbbi ülésén részletesen meghatározta az egyes községek összesített költségvetésének végső összegét. Ezek szerint a kiskőrösi járás tizenöt községében közel 12 millió forintot fordítanak az idén szociális, kulturális és egészségügyi kiadásokra, valamint igazgatási költségekre és egyéb célokra. A járási tanács központi költségvetéséből pe­dig 11 500 000 forintot szavaztak meg az 1960. esztendő kultu­rális kiadásaira. Egy éves munka mérlege A kiskőrösi járás népi ellen­őrző bizottsága nagy érdeklő­déssel fogadott beszámolót tar­tott az 1959. év vizsgálati mun­káiról. A járási tanács a je­lentést egyértelműleg jóvá­hagyta. Lévay János elvtárs­nak, a járási NEB elnökének előterjesztése egész sor érde­kes adatot tartalmazott. Közü­A tehetségkutató pályázatról, szakkörök szervezéséről tárgyalt a Kecskeméti Fotoklub választmánya A Kecskeméti Fotoklub vá­lasztmányi ülést tartott, ame­lyen bírálat alá vették a klub vezetésében előfordult hibákat, s meghatározták azok kijavítá­sának módját. A választmány értékelte az angliai és szolnoki kiállításon elért eredményeket (erről már hírt adtunk), eüs- merését fejezte ki, hogy a klub tagjainak képei ékítik a Kecs­keméti Műsorkalauz oldalait is. A klub felkészült a győri or­szágos fotókiállításra is, amely­PETÖFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér l.szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépltés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 17a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét = TeL: 15-29, 27-19 re 37 képből álló kollekciót küldött. A választmány ezután fog­lalkozott a klub által meghir­detett tehetségkutató pályázat­tal. Megállapította, hogy kiál­lítást a beérkezett képek kevés számára való tekintettel nem rendez, a zsűrizést viszont meg­szervezi s annak eredményét a Petőfi Népe április 10-i számá­ban közli. A fotoklubnaik van néhány olyan tagja, aki a Hírős Vá­rostól távol él és dolgozik, mint például Csávolyon, vagy Alpá- ron. Az utóbbi időben több fo- toamatőr kérte a megye külön­böző községeiben, hogy a Kecs­keméti Fotoklub keretében te­vékenykedhessen. Érdekes és jelentős a választ­mányi ülésnek e kérdésről ki­alakult véleménye,és az a ha­tározata, mely szerint azokban a községekben, melyekben több tehetséges fotós van, fotoszak- kört szervez. E szakkörökben előadásokat tart, levetíti a nemzetközi fotókiállítás anya­gáról készült diapozitívet. E terv szerint a klub hatás­köre ki terebélyesedik, tevékeny­sége elevenebbé válik, 250 diák liapja meg Kiskőrösön április 4-ig az Ifjúság a szocializmu­sért jelvényt. A diákok a Petőfi Sándor Gimnázium tanulói. Ifjú barátaink dicsérendő eredmé­nyeket értek el a 20 órás társa­dalmi munka teljesítésében. Sokat segítettek a József Attila Termelőszövetkezetnek, a Csen­gődi Állami Gazdaságnak, részt vettek és jelenleg is aktívan közreműködnek a kiskőrösi új sportpálya építésénél, s a gim­názium rendbehozott környéke is az ő munkájukat dicséri. Jó a fiatalok eredménye a tanulmányi és a fegyelmi ver­senyben is, s az egyes foglalko­zások azt bizonyítják, hogy ta­náraik vezetésével alaposan ta­nulmányozták a VII. pártkong­resszus anyagát. A jelvények odaítélésénél kü­lön kell szólnunk arról, hogy a feltételként vállalt 20 óra tár­sadalmi munka helyett a szor­galmas diákok átlagban 49 óra társadalmi munkát végeztek. lük az alábbiakat ismertetjük: A népi ellenőrök 1959. évi tevékeny munkáját bizonyítja, hogy több mint 220 napot töl­töttek el vizsgálati feladatok­kal. Részletes ellenőrzést tar­tottak például a Keceli Ve­gyes Ktsz hanyag vezetőinek ügyében. Megvizsgáltak több vendéglátó egységet, foglalkoz­tak az egyes vállalatok mun­kaegészségügyi helyzetével, az állami tartalékingatlanok ke­zelésének hiányosságaival és számos más kérdéssel is. A NEB munkája közel 350 000 fo­rint értékű, a társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett visszaélést, illetve hanyagsá­got tárt fel, melyeknek nagy­részére a lakosság köréből ér­kezett közérdekű bejelentések hívták fel a figyelmet. Az ünnepi szónok: dr. Ortutay Gyula A járás minden községében nagy a készülődés hazánk fel- szabadulása 15. évfordulójának méltó megünneplésére. Kiskörö­sön is gazdag program, színvo­nalas kultúrműsor várja az egyes rendezvényeken résztve­vőket. Értesültünk arról is, hogy a járás vezetőinek felkérésére megyénk képviselője, a Haza­fias Népfront főtitkára vállalta az ünnepi gyűlés szónoki tiszt­ségét. Az április 4-i program kere­tében kerül sor Ligeti Károly elvtárs szülőházán elhelyezett emléktábla leleplezésére. Ligeti elvtárs — Kiskörös szülötte —i egyik vezető személyisége volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. Mint pártszer- vezö, újságíró és a magyar vö­röspartizánok parancsnoka el­évülhetetlen érdemeket szerzett 1918—1919-ben a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom­nak. Az Omszk környéki har­cokban vértanúhalált halt, 1919 nyarán Kolcsak fehérgárdistái végezték ki. Szülőhelyének la­kossága ezzel a táblával is adó­zik emlékének. Nőtanács a Vörös Zászló Tsz-ben Császártöltés szocialista köz­ségében a központtól legtávo­labb fekvő közös gazdaság a Csala II. tanyarészen levő Vö­rös Zászló Termelőszövetkezet. A tsz-ben igen sok asszony is dolgozik, akik elhatározták, hogy nőtanácsot alakítanak. Tervüket tett követte. Tóth Boldizsárné, a tanító felesége lett a szövetkezeti nőtanács elnöke, Tamaskó Lászlónét és Viszmeg Jánosnét pedig veze­tőségi tagnak választották. A nőtanács lelkesedéssel fo­gott munkához, Ügy döntő t­Terjed az olvasómozgalom tek, hogy vállalják a társadal­mi munkában épülő tsz-kul- túrház szépítését és csinosítá­sát, a közös gazdaság erősítése érdekében pedig megszervezik a nagyüzemi baromfitenyész­tést, amivel újabb munkaal­kalmat teremtenek az asszo­nyoknak. Konzerv­és édesáru-bemufató A Bács-Kiskun megyei Fű­szer- és Édességkereskedelmi Vállalat, valamint a Kiskőrös és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet nagyszabású kon­zerv- és édesáru-bemutatót ren­dezett szombat—vasárnap a já­rási kulturház kistermében. Az ünnepélyes megnyitón a Fűszért Vállalat adott részle­tes tájékoztatást az 1960. má­sodik negyedévi áruellátásról és szóbakerült a várható hús­véti csúcsforgalom zökkenő- mentes lebonyolítása is. A kiállításról, melyen a leg­szélesebb választékban kerül­tek bemutatásra a magyar konzervipar és az édesség­gyártó vállaljatok termékei, el­ismeréssel nyilatkoztak a láto­gatók, ' tárosnő készség­gel segít kiválasz­tani az egyénisé­gükhöz legjobban megfelelő könyve­ket. Megtudtuk azt is, hogy ápri­lis 4-ig sor kerül az első két jel­vény kiosztására. Egy ipari tanuló a bronzfokozatot, egy gimnazista diák pedig az ezüst jel­vényt tűzheti fel kabátjára. Sántha Lászlóné jó propagandistája annak, hogy fiatal­jaink megszeressék a verseket, regé­nyeket ami által értékesebb, gazda­gabb s a közösség számára is haszno­sabb lesz életük. Ma már 30 diák, , főként gimnazisták és ipari tanulók vesznek részt a mozgalomban, akiknek a könyv­Sántha László­né alig két hó­napja került a Kiskőrösi Járási Könyvtárba. Mű­ködése óta sokat javult a kölcsönzés munkája, s külön is dicsérendő az a fejlődés, ami a Jó­zsef Attila olvasó­mozgalommal kap­csolatos. Egyre több ifjú és leány merít a tudás gaz­dag kincsestárából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom