Petőfi Népe, 1960. március (15. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-30 / 76. szám
Megyei I. o. labdarúgó eredmények ■ A Kalocsán lejátszott rangadó- mérkőzésen a nagyobb ruttnú íél- egyháziaknak sikerült gyözniök, így továbbra is tartják három pontos előnyüket. Riválisuk, a Soltvadkert csak nagyon izzadtságosan győzött egy 11-essel a sereghajtó Izsák ellen, akik az utolsó percben Solt- vadkerten ki is egyenlíthettek volna. A vasárnapi formák alapján a most Kiskunfélegyházán lejátszásra kerülő F. Építők—Soltvadkert rangadó-mérkőzésnek a félegyháziak a favoritjai, de a futballban minden lehetséges. — A forduló meglepetése a Honvéd-rangadó volt Fcl- egyházán, amelyen a hazai csapat megérdemelten szenvedett vereséget a lelkes kalocsaialttól. Az alsóbb régiókban a Tompa feltörekvése a figyelemre méltó. Pár héttel ezelőtt még kieső helyen tanyáztak s ma már a 7. helyre tornázták fel magukat. Az előjeleket tekintve, a kiesés elkerüléséért órási harc lesz a hátralevő tíz fordulóban. Kkfélcgyliázi Építők—Kalocsai Kinizsi 1:0 (1:0). — Kalocsa, 1500 néző t— Vezette: Sólymos. — Kalocsán sikerült — ha némi szerencsével is *— visszavágniok őszi vereségükért ez Építőknek. A két együttes hatalmas küzdelmet vívott a győzelemért. Idegesen kezdenek a csalhatok. A leadásokba több hiba csúszik. Hamar eldől a mérkőzés sorsa- A vendégek szögletet harcolnak ki. Kelemen II. beívelt labdáját a kalocsai kapus elnézi és a közelben álló Palatínus védhetetle- nül a hálóba fejeli a mérkőzés egyetlen gólját. Kalocsa erőteljes támadásokat vezet a félegyházi kapu elen. Szerencséjük sincs a hazaiaknak. A lé, percben vezetéshez juthatnának a kalocsaiak. Egy gyors támadás végén Tomasin fejesét Párád! I. vágja ki a gólvonalról. Sokan benn látták. — Szünet után a kalocsaiak kezdeményeznek többet, de nem megy a csatársornak a góllövés. A félidő közepe táján a kiugró Parádi H. az ötösről a kapus kezébe lő. Majd Pár perc múlva Petrovics a kifutó Cseh mellett a kapu mellé lő. Az utolsó negyedórában keményebbé válik a játék és a félegyházi csapat láthatóan csak az eredmény megtartására törekszik. — A kalocsaiak egy kis szerencsével döntetlent érhettek volna el. — Jók: Városi (a mezőny legjobbja). Istvánffy, Kelemen II., Palatínus, iUetve Mészáros, Romsics, Vatai. Kpltvadkert—-Izsák 1:0 (0:0). — Soltvadkert, 700 néző, vezette: Vörös. — A mérkőzés előtt a vadkertiek nem gondolták, hogy egyetlen gól dönti el a találkozót. A vadkerti csapat biztosra ment és gólarányt akart javitani, s a végén örültek a két pontnak. — Nagy •iramban kezdenek a csapatok és előbb az Izsákiak hagynak ki nagy helyzetet, majd Zsikla I. kapufája I izgatja a vadkertiek kedélyét. A 'hazaiak némi fölényt harcolnak ki, de gólra nem futja az erejükből, i— Szünet után a 7. percben eldől a mérkőzés sorsa. Az Izsáki védelem kézzel akaszt. A büntetőt Zsikla I. értékesíti. Fellángol most ia hazai csapat, de nem tudja be- i venni az izsákt védelmet; eőt a 42. •percben az izsákiak egyenlíthetné- Inek, de jó helyzetben kapufát lő- ,nek. —• A bajnokjelölt vadkerti -együttes mélyen formán alul játszott és csak szerencsével tudta a Két pontot otthon tartani. — Jók: Lecfniczky H., Zsikla I., illetve To- desika II. és Juhász. Kalocsai Honvéd—Felegyházi Honvéd 2:1 (2:0). — Kiskunfélegyháza, 1300 néző, vezette: Zsámboki. — A •negyei Honvéd-rangadó meglepetésre a kalocsaiak megérdemelt győzelmét hqzta. A íélegyházlak egyéni játékot erőltető támadásait b vendégek védelme biztosan hárította. — Technikailag a vendégek felette állottak a hazaiaknak. A 9. percben kezezés miatt megítélt ll-esből szerzik meg a vezetést a kalocsaiak. Majd a 25. percben 35. percben Magyar jól tör előre és mintegy 20 méterről ritkán látott nagy góllal szerzi meg a jánoshalmiaknak a vezetést. A .félidő utolsó percében a vaskúti Schadt- nak adódik helyzete, de lövését a hazai kapus szögletre nyomja. — Fordulás után a vaskútiak lelkesen küzdenek az egyenlítésért, de csak egy kapufát tudnak lőni. A 17. percben a vaskútlak szélsője összeakaszkodik a jánoshalmi Tamasko- viccsal, mire a játékvezető Tamas- kovicsot kiállítja. Az utolsó tíz percben visszaesnek a vaskútiak és a 36. percben Kaeziba átadásából Tan I. beáljítja a végeredményt. — Jók: Jllés, Kaeziba és Németh, Illetve Marton és Schadt 1. súlyos védelmi hibából a másodikat. — Szünet után a félegyháziak kapnak jpbban lábra és a 6. percben Jakab, Horváth jó beadását értékesíti. A kalocsaiak nem mennek védelembe, liánéin továbbra is támadnak és sikerül is megtartani égy gólos előnyüket, A kalocsai csapatból a közvetlen védelem pagy munkát végzett, míg a hazaiak közül Horváth és Jakab emelke- dett ki. Félegyházi Bányászati Vasas—Kis- Künhajasi MÁV 4:1 (3;1). — Kiskunfélegyháza, 1000 néző, vezette: Szál. — A halasi csapat meglepi a félegyháziakat és a 4. percben Dobra vezetéshez juttatja a vendégeket. A Bányászati hatalmas lendülettel fekszik a küzdelembe és három perc alatt megfordítják az eredményt. A 6. percben Tóth gyors egymásután két gólt Iq, majd a 9. percben Kanyú egy kapu előtti kavarodásból lőtt góllal bebiztosítja a győzelmet. A félidő végéig mezőnyjáték folyik. Szünet után a halasi együttes fellángol és megkísérlik javítani az eredményen, de a szívósan küzdő hazai védőkkel nem bírnak. A 42. percben Radonics állítja be a végeredményt. — Jók: Lantos, Zsibrita, Tóth és Radonics, illetve a halasi fedezetpár és Dobra. Kecskeméti Épületlakatosok—Bács- bpkodi Kinizsi 5:1 (1:1). — Kecskemét, 500 néző, vezette: Pejrekanics, — A hazaiak meglepik a bQkodjg- kat és Sallay kavarodásból már a 3. percben vezetést szerez. A 11. percben Mikus szabadrúgását a hálóban látja a közönség, de a labda hátulról esik a hálóra. Mintegy 20 perces hullámzó játék után a 31. percben a vendégek egyenlítenek. 40 méteres szabadrúgást irányítanak a bokodiak a helyiek kapujára. A labda az ötösre esik. Kalmár-Nagy kapus kivetődik a lövésre, de megcsúszik és a befutó Schamberger fölötte a hálóba emeli az egyenlítő gólt. Az Épületlakatos rákapcsol. A 34. percben Dancsőt szöktetik a baloldalon és a szélső ritkán látott szép lapos, sarkos lövéssel szerzi meg csapatának a vezetést. Szünet után a bokodiak nagyon Visszaesnek és gyenge kapusuk miatt a félidő első felében három gólt kapnak- A kecskemétiek góljait Farkas II., Abrahám és Koricz lövi. A félidő II. felében mindkét csapat belenyugszik az eredménybe. — Jók: Sallay, Abrahám, Mikps és Dancsó, illetve Nothof, Onhaus, Schamberger. Jánoshalma—Vaskút 8:0 (1:0), — Jánoshalma, 600 néző, vezette: Szirmai — Elénk iramban kezdenek a csapatok, de fölényt egyik együttes sem tud kibarcplni. Az első komoly helyzet a 26. percben adódik. A jánoshalmi Németh jó helyzetbe kerül, de lövése kapufáról vágódik vissza, maid újabb lövését a vaskúti kapus szögletre tolja. A fWWWWWWVWWwvwwvwywK Álmos játékkal is biztos győzelem BAJAI ÉPÍTŐK—KAPOSVÁRI DÖZSA 3:0 (1:0) Mélykút—Dávod 2:0 (x :0). — Mélykút, 400 néző, vezette: Kiss. A bajnoki táblázat alján tanyázó két csapat találkozója inkább küzdelmet hozott mint szép játékot. A hazaiak irányítanak és a 18. percben vezetéshez is jutnak. Fenyvesi Ill-at az ötös táján felvágják. A 11-est Horváth II. értékesíti. To vábbra is a hazaiak támadnak, de csatáraik nem tudják eredményesen befejezni az akciókat. A 34. percben újabb 11-eshez jutnak mélykútiak, de Horváth II. most kapufának lövi a büntetőt. A II. félidőben a dávodiak nagy kedvvel indulnak a küzdelembe, de nem sikerül az egyenlítés, mert a mélykúti védelem jól áll a lábán. A 31. percben újra szabálytalankodik a dávodl védelem. A büntetőt most Fenyvesi III. értékesíti. A mélykúti csatároknak rossz napja volt. Csak büntetőből tudtak eredményt elérni. — Jók: a két Varga, Galló. illetve Harnos. Adelmann és Horváth II. (a mezőny legjobbja), Tompa—Kiskőrös 2:1 (2:0). — Tompa, 1200 néző, vezette: Kovács R. — Az I. félidőben a tompaiak hatalmas lelkesedéssel küzdenek és két gólos vezetésre tesznek szert. — Fordulás után a vendégek megkísérlik legalább az egyik pontot megszerezni. Nincs szerencséjük. Egy szabadrúgásból még 6ikerül javítaniok, de a javukra megítélt ll-est a tompái kapus kivédi, A megyei I. o. labdarúgó bajnokság állása 1. F. Építők 20 16 2 2 68:21 S4 2. Soltvadkert 20 15 1 4 44:25 8) 3. Kai. Kinizsi 20 13 2 5 40:23 28 4. F. Honvéd 20 8 7 5 59:34 23 5. Jánoshalma 20 11 1 8 49:39 23 6. Kai. Honvéd 20 10 1 9 44:29 21 7. Tompa 20 9 1 10 34:43 19 8. II. MÁV 20 7 4 9 30:36 18 9. Bácsbokod 20 8 2 10 26:51 18 10. Kiskőrös 20 6 5 9 34:42 17 11. K. Ép. Lakatos 20 7 3 10 30:41 17 12. F. Bányászati 20 7 2 11 38:38 16 13. Vaskút 20 6 4 10 33:49 10 14. Mélykút 20 6 3 11 27:42 15 15. Izsák 20 6 2 12 41:55 14 16. Dávod 20 3 4 13 26:53 10 Baja — SOM néző == Vezette: Rol- lader. B. Építők: Disztl — Schwerfőgel, Varga, Major — Heringen, Poszlan- csek — Kreisz, Czeglédi, Papp, Boros, Ézsi. — Edző: Tamási László. Bajai támadásokkal indul a mérkőzés. A 4. perében Kreisz jól ívelt szögletét Papp alig fejeli mellé. Húsz perc váltakozó mezőnyjátékkal telik el. A 26. percben Boros vezet jó támadást, de a 16-oson belül fellökik. A büntetőt Czeglédi értékesíti. A félidő további része különösebb esemény nélkül múlik el. A vendégek eléggé szórványosan támadnak. Szünet után az Építők megemberli magát és mind veszélyesebben támad. A lövések sorra elakadnak a sok láb között. A 14. percben Siker koronázza a bajai támadásokat. Czeglédi Vessünk tököt! A* állatállomány részére jelentősen tö(ib takar- mányunk lesz, több jövedelmet jelent, mert a Terményíorgalmi Vállalat a tökmagéft magas árat fizet. A termelőszövetkezetek — ha saját vetőmagjuk nincs — megvásárolhatják a terméuyforgulmi íclvásárlölieJyekcR. BÄCS megyei XERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT. 667 ^K>0<H><>0-OODÍ)ODDCK>DDO<)DaO CK/O-Ű0000-0 O 0-0-00 QODOO-OOD ű 1 ö-oo-o Ü DODO 0OO-CKK1D 000-DCK>00<)D-CK>&8ji&Q[ftftj(yy\]P|f)|(tf^<^Y'-r Egyenlő ellenfél volt a Bácska CSEPEL AUTO—BAJAI BÁCSKA FOSZTÓ 2:0 (2:0) állítólagos lökés miatt, sőt a Bács-# ka ellen ítél szabadrúgást. A Bács*| ka most nagyon belelendül és tá-l madást támadásra vezet. A játékai vezető azonban nagyszerű taktiká-H val jól akadályozza ezeket a tárna-*) dósokat. Az előnyszabályt felrúgvaJ a bajaiak támadásait állandóan leal fújja. A bajalak különösen a II. félidő-»] ben igen jól játszottak és teljesed rászolgáltak volna az egyik pontra.] — Az egész Bácska nagy akarással küzdött. Közülük is kiemelkedett* Barta I. és Gorjenacz. A Délnyugati NB III. állása (A Pécsi D. H. mérkőzései nélküli 1. Csepel Autó 20 14 1 6 53:27 29 2. B. Építők 20 10 6 4 36.-2S 26 3. H. Határőr 20 12 1 7 45:28 25 4. K. Kinizsi 19 11 2 6 36:20 24 5. B. Bácska 19 10 4 6 27:18 24 6. P. Bőrgyár 19 9 6 4 44:29 24 7. Bopyhád 19 ia — 9 30:29 20 8. Szekszárd 18 8 4 6 80:81 201 9. P. Bányász 20 8 3 9 36:33 191 10. SZÍ. MÁV 20 9 — 11 37 :S7 ÍR 11. P. Vasas 20 6 6 8 31:35 1» 12. K. Dózsa 19 7 4 8 28:35 18 18. Bácsalmás 20 7 4 9 28:36 18 14. H. MEDOSZ 19 7 1 H 39:35 15 15. Komlói Béta 19 2 3 14 17:45 7 16. Dombóvár 19 1 3 15 15:69 5 mintegy 25 méterről rávógja a labdát és az a felső kapufáról vágódik a hálóba. Óriási gól volt. Az Építők továbbra is támad, de a helyzeteket nem tudja kellően kihasználni. A 32. percben egy kaposvári ellentámadás során jól irányított lövés süvít el három kaposvári csatár előtt a ll-es táján, de egyik sem tud kellő időben belenyúlni. Sok hibával játszanak a bajai támadók és a kaposvári csapat ebbői él. A 26. percben a bajai védelem kapkod és csak Disztl hidegvére menti a helyzetet. A 38. percben szép bajai támadás gördül a pályán. Czeglédi okosan átengedi a labdát a Jobb helyzetben levő Kreiszbez, s a szélső jól helyezett lövéssel beállítja a végeredményt. Igen lagymatagon játszott a bajai csapat. Egy kis igyekvéssel féltq.- cat gólt is lőhettek volna. A bajnokság II. helyén álló csapattoj sokkal jobb játékot várt a bajai közönség. — Jók: varga (a mezőny legjobbja) és Czeglédi. 0DCKKK>0<K>0 0-0<H>0<>ÓO O 00-0-0-0-00-0 OO-OOOO-OO-O-O-OOOO-OOOOO A TŰZVÉDELEM megjavításáért azonnal kicseréljük a lűzoltókészülékeket, VárüJipzás nélkül, azonnal cseréljük a forgalomban levő összes szabványos lűzoltókészülékeket, így a szükséges töltés és javítás miatt edejig fennállt kiesés megszűnt A tűzoltókészülékeket az alábbi címen cserélik azonnal: Fémlemezipari Művek, Háztartási és Kézi TűzoltóHészüléJfel^ gyáregysége I. számú telepe, Budapest, XIII., Angyalföldi út 32. Tel,# 202—647. 743 l Mintegy negyedórás nagy nyomás során a halasi csapat három ka-* pufát lő. Majd egy' tíz percre em ged az iramból a Határőr, hogy. azután még nagyobb erővel feküdjön a játékba. A 32. percben az-á utáp sikerül is a góllövés. Ungi okosan kiugrasztja Pus- í kast. A szélső lefutja az egész ' komlói védelmet és nehéz j szögből hatalmas gólt 16 — is- il mét a jobbsarokba. 2:1! j. Még van néhány helyzete a hazai-e aknák, de a komlói védelem jóétl hárít. Két ellentétes félidőt láthatott 3.1 közönség. Az első félidőben a Ha-*j tárpr elbizakodottan játszott, ami-,) nek az egy gólos komlói vezetés volt az eredménye. A fi. félidőben az-l után megváltozott a játék képe, AJ Határőr nagy erővel támadott ési csakhamar egyenlített, de a győztes, gólt csak az utolsó negyedóráb.ns tudta megszerezni. A komlóiak kitünően védekeztek, különösen a) kapusuk volt nagyszerű. — Jékjl Molnár, Szebgnj, Puskás. A Délnyugati NB ni. eredményei: Pécsi Vasas—Kaposvári Kinizsi 2:1; Szí. MÁV—Dombóvár 3:1, Pécsi Dózsa H.—Szekszárd 3:0. A Kiskunhalasi MEDOSZ—Pécsi Bőrgyár 3:2-| re végződött mérkőzésről lapunk holnapi számában közlünk részle-*! tes beszámolót. Apróhirdetések PRAGA személygépkocsi, kitűnő ál-»* lapotban, sürgősen eladó. Sükösdj| Dózsa György u. 105. 74« | ELADÓ 4 szoba, hallos, összkomfortos lakóház Kalocsán, Sallai utca 1. szám alatt. Ugyanott esetleg kü-*J lön házhely. Érdeklődni: dr. Máte-n Tóth Gyuláné, István király us 20. Telefoni 332. 740 ELADÓ zöld Pannónia; oldaikocsia val, prima állapotban. Tiszakécske; Vásár u, 24. 10104 '-y" 11 1 — ELADÓ jó állapotban levő mély gyerekkocsi. Kecskemét, városi kislakás 1. ez. (Szultán u.) 10102 Azonnal felveszünk kőműves-, autógénhegesztő-j építőipari gépkezelő-, gépkezelő-; vizve- zetékszerelö- és villanyszerelő szakmunkásokat. EM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemet; Rákóczivá«« 23. 723 MOTORKERÉKPÁR eladó. Német fordítást vállalok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass 15. 704 BÉRELJEN nagyméretű sátrakat, nyitott, csukott fagylalt- • tricikliket, automata lyukbiliárd- és ; karambol-asztalt ' * A BELKERESKEDELMI I KÖLCSÖNZŐ * VÁLLALATTÓL. j ■ , Kecskemét, Gáspár András s u. 6. Telefon: 29-04, | 716 1 w a Bajai apróhirdetések rö KARBAN levő 125-fis, fgmegvila ás Csepel motorkerékpár húrani- jzerért eladó. Furu Ferenc, Bát- hQö9jit«f, Vdíösmarty u, 3; 18 Kiskunhalas —* 2000 néző — vezette: Szelei. H. Határőr: Nagy I. — Répási, Molnár, Szebepi — Szekeres, Csati — Nagy II., Nádas, Kucsera, Ungi, Puskás. — Edző: Fölöz Tóbiás. Mezőnyjátékkal kezdődik a mérkőzés, amelyen egyik kapu sem forog különösebb veszélyben. A vendégek némi fölényt harcolnak ki. A Határőr eléggé könnyen veszi a mérkőzést és csak lefutásokkal veszélyeztet. Egyik ilyen lefutás során Kucsera erős lövését 3 komlói kapus csak nagy bravúrral tudja hárítani. A 36. percben vezetéshez Jutnak a komlóiak. Egy ártatlannak látszó vendégtámadás során jó beadást kap a komlót középcsatár és ügyesen a hálóba fejeli a félidő egyetlen gólját. 0:f! Változatos mezőnyjátékkal ér véget a félidő, A II. félidő viharos Határőr- támadásokkal indul, és az eredmény már az 5. percben jelentkezik is. Ungi jól indítja Puskást és a szélső az ötösről a jobbsarokba óriási gólt lő. 1:1! A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MÉSORA: Március 30., szerda, du. 3 órakor Kállai István: KÖTÉLTANC Színmű 3 felvonásban Ifjúsági A-bérlet. Mozik Műsora Március 30., szerda: Baja, Központi: A megjavult- ban bízni kell, Baja, Uránia: Saipan utolsó asszonya, Bácsalmás: Blum-iigy, Dunavecse: Szent Péter esernyője, Jánoshalma: Rosemarie, Kalocsa: Májusi emlékek, Kecskemét, Árpád: Egy dal száll a világ körül, Kecskemét, Városi: Mennyei pokol, Kiskőrös: Tenger törvénye, Kiskunfélegyháza: Feleségem a sztár, Kiskunhalas: A bemutató elmarad, Kiskunmajsa: Kábellá nagymama, Tiszakécske, Petőfi: Kálvária, Tiszakécske, Tisza: Nincs kegyelem. Verejtékes győzelem KISKUNHALASI HATÄRÖR DÓZSA— KOMLÓI BÉTA-AKNA 2:1 (0:1) Dunaharaszti es 1S00 néző w* Vezette: Jarmer. B. Bácska: Körmendi, r- Bohner, Ihos H.; Bisztrovics' — Borsodi, Csanylk — Barta I., Sípos, Gugán, Gorjenacz, Ezsl. — Edző: Onody Béla. Az elején kiegyensúlyozott, hullámzó játék folyik a pályán. Negyedóra eltelte után egyre veszélyesebbek lesznek a hazaiak. A 18. percben Bogdán három védőjátékost is kicselez. Jól ad be és Boros az ötösről a hálóba fejeli a hazaiak vezető gólját. Változatos mezőnyjáték után a 31. percben Dujmov II. ordító helyzetet hagy ki. A 44. percben szabadrúgás mintegy 25 méterrel 3 bajai kapu előtt. A bajaiak sorfalat állnak. A hazai középcsatár, Borsos ügyesen a sorfal mögött helyezkedne el és az átívelt labdát közelről beíejeli. Les volt, a játékvezető mégis megadja a gólt. Az egész II. félidő mezőiiyj áfákkal telik el, amelynek során a Bácska harcol ki némi fölényt. A félidő közepe felé kissé megélénkül a játék. A 19. percben Buj- mov II. kitör. A 16-oson belül felvágják. A játékvezető nem látja. A következő percben Sípos szabályos gólt ér el, de a játékvezető ezt sem adja meg,