Petőfi Népe, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-09 / 106. szám
LEVELEZŐNK ÍRJA: DCöiz&ftet a telefonért Kiskunhalas népfrontbizottsága és tanácsa kezdeményezésére a múlt évben a távoli Bodoglár-pusztát, napjainkban Rekettye-pusztát látta' el a Szegedi Postaigazgatóság nyilvános telefonállomással. A kiskunhalasi postakirendeltség szerelőbrigádja kiváló munkát végzett. A kis, fekete készülékért, mely nyugodtabbá tette az életet a tanyavilágban, hálás köszönetét mond a lakosság apraja-nagyja. Most már nem kell kilométereket gyalogolni, kerékpározni, ha betegség, szülés, szerencsétlenség történik. Ezen túlmenően az ellátás is zavartalanabb lesz a külterületi bolton keresztül, mert a bolt központi szerveit azonnal értesíteni tudja meglévő áruhiányáról. Sokan kis dolognak tartják ezt, vagy természetesnek tekintik. Talán azok számára már az is, akik részesei a technika ezen ajándékának, de mi, akik most jutottunk hozzá, úgy érezzük, hogy mégegyszer köszönetét kell mondanunk azért, hogy megszólalt a telefon Rekettyén. Vass József HÍREK — Csütörtökön mutatják be a tóvárosi premier-mozik és a híradó filmszínházak a Bács megyei KISZ-nagyaktíváról és a kecskeméti munkásmilicia zászlóavatásáról készített riportfilmet. — A kecskeméti és a bajai középiskolák igazgatóinak folyó hó 10-én, illetve 11-én délelőtt megbeszélést tart Vadász Fe- rencné, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője. — Bányásznak 52-en jelentkeztek májusban megyénk dolgozói közül. Az eddigi jelentkezők Pécsett, az ezutániak Várpalotán dolgoznak majd. — Kedden este megérkeztek a kiskunhalasi gimnázium egyhetes országjáráson részvevő diákjai Kiskunhalasra. A diákok Eger, Miskolc, Lillafüred, Sátoraljaújhely vidékével ismerkedtek meg útjuk során. — A Hazafias Népfront kiskunhalasi szervezete április hó 10-án nyitotta meg a volt pártoktatás házában a népfrontklubot. Az épületben kapott helyet a KISZ helyi szervezete is. A Budapesten kitört ellenforradalom hullámai csak október 26—27-én értek le Kiskunfélegyházára. ahol a reakciós és zavarosban halászó elemeknek sikerült tüntetést szervezniük. Eközben érkezett október 27-én reggel a tanyájáról a városba a nagyhangú Kiss Balázs. 39 éves földműves, aki izgága magatartásáért, durva becsületsértésért már büntetve volt. Kiss Balázs, aki reggel már felhajtott a garatra, csatlako* zott a tüntető tömeghez. Ügy látszik, amint teltek az órák, egyre nagyobb legénynek képzelte magát. Több tanácsi dolgozóra izgató hatású, pocskon— A nyugateurópai hangver- senykörútjáról hazaérkezett Budapesti Fúvósötös nagysikerű hangversenyt adott Baján. Műsorukon Couperin: Szvit, Beethoven: Duó klarinétra és fagottra, Danzj: Fúvósötös. Rossini: I. fúvósnégyes, Ibert: Három rövid darab, Farkas: Régi magyar táncok szerepeltek, — Baján Kelemen Antal, a Kertészképzö Iskola tanára favágás közben baltával átvágta a bal csuklóját. Kórházba kellett szállítani. — A megyei tanács végrehajtó bizottsága május 7-én tartott ülésén Gerőcs István elvtársat kinevezte a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjévé. — Meleg kézfogás. Kacrebai László kiskőrösi lakos verekedés közben eltörte Jarjatka Pál kiskőrösi lakos jobbkezét. A verekedést, mint kiderült, a két személy felesége közötti nézet- eltérés okozta. Kacrebai László ellen a kéztörésért bűnvádi eljárást indít a kiskőrösi rendőr- kapitányság. rv<—■ dlázó kijelentést tett, sőt volt, akit tettlegesen is bántalmazott. Az izgága, kötekedő ember később már annyira beleélte magát ellenforradalmi szerepébe, hogy a tanácsi dolgozókon kívül több rendőrt is megfenyegetett és durván szidalmazott. Ezenkívül számos becsületes dolgozót sem átallott felelősségre vonni kommunista magatartása miatt. A megyei bíróság büntető tanácsa, megállapítva fenti tényállást, Kiss Balázs, félegyházi lakost bűnösnek mondotta ki izgatás bűntettében és ezért őt 4 évi és 6 hónapi börtönre, valamint 2500 forint részleges vagyonelkobzásra ítélte, Katona József Színház >IIIIIIIIillll!llilll!IINilllllHliillilllliillllUII!lll!ll!!ll!lllll!llllll||||!li Május 9-én, este 7 órakor Lehár: »VÍG ÖZVEGY« operett. Déryné bérlet és 7. számú szelvénybérlet WSozik IVIűsora Május 9-én, csütörtökön: Baja Uránia: San Salvatore. — Baja Központi: Egy szép lány férjet keres. — Jánoshalma: Két vallomás. — Kalocsa: Csavargó. — Kecel: Éjszaka lányai. — Kecskemét Árpád: Kék sirály. — Kecskemét Városi: Tavasz a kisvárosban. — Kiskőrös: Látogatás a felhőkből. — Kiskunfélegyháza: Sötét csillag. — Kiskunhalas: Visszaélés. — Kunszentmiklós: Bagdadi tolvaj. — Tiszakécske: Három jó barát. Használt és új átvesz minden mennyiségben a legmagasabb napi áron a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat kecskeméti szaktelepe Kecskéméi, Iia<la lilék utca 1. Szakiéi vásárló: Molnár Imre. 697 ................... ( Apróhirdetések ) KECSKEMÉTI 2 szoba összkomfortos emeleti vagy földszintes lakásomat elcserélnem budapesti 1 szo~ ba összkomfortos lakásért. Ugyanott egy tűzhely eladó. Érdeklődni: Kecskemét 21-34-es telefonon délelőtt 11-ig. 4 ICO 125-ös CSEPEL elől, hátul teleszkópos, prima állapotban, alig használt, eladó. Horváth mozigépész, Eeisö- Gzentiván. 094 125-ÖS LEMEZVILLÁS Csepel eladó, — Mihálovics Márk kereskedő, Felsőszentiván. C93 KANYHABÚTOK és egy Orion-rádió eladó. Kecskemét, Csóka u. 42. 4iö7 SÁNDOR PÁL Kecskemét, Tál fáj a 142. sz. a. lakos 1 darab 1955. évi g. pej, heréit, csillagos lovának a járlatlevele elveszett. Megsemmisítem. Ágúd sk. oszt. vezető. 4153 ELCSERÉLNÉM forgalmas helyén, ápolt udvarban nagyméretű egy- szQba-konyílás parkettás lakásomat szé'p kétszobásra, megegyezéssel. — Cím a kecskeméti kiadóban. 4154 SINGER szabó varrógép eladó. Kecskemét, Szegedi út 2. 4151 HÁZTARTÁSI alkalmazottat felveszek Kecskemét, Szegedi út 2. 4159 KERTÉSZETI vízhúzó benzinmotorok és szivattyúk,, valamint lóhúzós kertészeti kútfelszerelés eladó. — Cím: Üj Tavasz, Belső-Ballöszög. __________________________ 4149 ÖN ÁLLÓ iparos élettársat keres 5G- ig. kinek otthona van. ..Házasság lehetséges“ jeligére a kecskeméti kiadóba. 4147 PRIMA állapotban lévő Danuvia motorkerékpár eladó. Kecskemét, Széchenyi tér 3. Érdeklődni: délután 2 órától. 4145 ELADÓ Monostori úti iskola mellett 3 — 4 hold, a matkói úton iy2 hold jótninőségú szántó. Kecskemét, Damjanich utca 12. 685 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő Dizcttsás Szerkesztőségi Kecskemét, Széchényi tér 1; sz. Telelőn: 25—16. 26-19. 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal! Kecskemet. Szabadság tér 17a.- Telefoni 17—09 Bács-Kiskun megyei Nyomda V* Kecskemét. — Telefon: 15—29 Felelős vezető; Szűcs Béla Igazgató í$ gá jf A Gépállomások Igazgatósága g felhívja a termelőszövetkezeteket, 9® állami vállalatokat és a magánosok figyelmét arra, hogy a ^ g megye gépállomásai inexógazdasági gépek g és motorkerékpárok g javítását | továbbá esztergálást, villamos- és || autogénhegesztést és bárminemű vasipari munkát ~ 32 i S £ 1 33 sS £3 garanciával elvállalnak. •új? Bántalmazta a tanács dolgozóit, fenyegette a rendőröket, kommunistákat vont felelősségre — négy és félévi börtönre ítélték Évadnyitó motorverseny Kecskeméten A Magyar Motor Sportszövetség területi beosztása szerint Bács, Békés és Gsongrád megye motorversenyzői május 12-én, vasárnap mérik össze erejüket az év eliső gyorsasági motorversenyén — Kecskeméten. A verseny országo's jellegű, amelyre a budapesti nagy egyesületek — így a Dózsa, a Honvéd és a Zalka Máté Motoros Klub — versenyzőit meghívta a rendező egyesület. A verseny érdekességét emeli, hogy a motorkerékpárok verseny- futamai közé autóversenyt is iktattak. A kecskeméti sportszerető közönség fegyelmezett magatartásával mindig segítette a rendezők munkáját, és a legutóbbi 12 év alatt lebonyolított 29 gyorsasági motor ver-» senyen sem a versenyzők, sem a közönség soraiban súlyosabb baleset nem történt. Most is kéri a rendelő Szabadság- harcos Szövetség Motoros Klubja a közönséget, hogy a kötéllel elhatárolt u. n. sodródásveszélyes területekre még a verseny (izgalmában se tóduljon be. A verseny színhelye rajt és cél az Újkollé Útvonal: Kálvin té és útvonala: gium előtt. — Vörösmarty utca, Bem utca, Kuruc körút, Rá' kóozi út, Béke-szálló előtt a Szabadság tér. Egy kör hossza: 2000 méter.) Egy-egy futam géposztályonként különböző, általában I>—20 kör, vagyis 30—40 kilométer \ A verseny kezdete cjélelőtt 10 óra» Helyzetkép a megye és Kecskemét röplabda sportjáról A Magyar Röplabda Szövetség 1957. tavaszára egyfordulós országos röplabdabajnokságot írt ki, mégpedig NB 1—III. osztályokra, valamint megyei és városi szintre. Megyénket és városunkat az NB II.—III. és u megyét és városi bajnokságok érdeklik. Az NB II. keleti csoportjában hosz- szas huzavona után, április 14-én megindultak a mérkőzések. A nehézséget az okozta, hogy még a szerzett jog alapján bejutott csapatok közül sem indult el mindegyik. Miért? Azért, mert vagy csapat volt és pénz nem, vagy fordítva. De olyan eset is akadt, hogy mindkét feltétel megvolt, azonban sportkör nem akadt, amely vállalta volna a szakosztályt. Az NB III. szegedi csoportjában az a helyzet, hogy nincs meg a kellő számú részvevő. A szervezési hibák egyik legnagyobbika, hogy az illetékes Szegedi Alszövetség, nem veszi fel a hozzátartozó megyék szövetségeivel a kapcsolatot, azokat nem tájékoztatja kellő időben. Az Országos Szövetség legfőbb hibája az volt, hogy nem vette figyelembe,, hogyan is állanak a sportkörök, — van-e megfelelő anyagi bázisuk és van-e egyesület, amely vállalja az NB II-ben induló jogosult szakosztályt. (Kecskeméten a Szpartakusz férfi röplabdázóiról van szó.) A megyei bajnokság megindulásával kapcsolatban a Megyei Szövetség tájékoztatót és kérdőívet adott ki a megye területére. Ezeknek legnagyobb részét még válászra sem mél-* látták. Az eddigiek alapján j megállapíthatjuk, hogy megyénk működő röplabdacsapatai igen megfogyatkoztak 63 ez a jövő szempontjából egyáltalában nem megnyugtató. Szükséges lenne, hogy a Megyei Sportfelügyelőség betekintene a sportkörök fel-* építésébe, az anyagiak felhasználásába és ahol szüksége|s. operatív beavatkozást eszközölhessen a sportág érdekében. Az alábbiakban ismertetjük, kik lettek volna jogosultak az egyes bajnokságokban indulni. NB II: Kecskeméti Szpartakusz (férfi), Tiszakécs- kei Petőfi (női), NB III: Kiskunhalasi Bástya (férfi és női), Kiskunfélegyházi Bástya (férfi), Kecskeméti Meteor (női), Kecskeméti Borforgalmi (férfi), Bajai Szpartakusz (férfi)4 A fentiekből elindult az NB II. keleti csoportjában Tiszakécske női csapata és az NB Ill-ban a Kiskunfélegyházi Pedagógus (vált Bástya) férfi csapata. A többi egyesületek különböző okokra hivatkozva nem indri tótták csapa taikat. Végezetül közöljük ó röplabdasport híveivel, hogy a megtei bajnokságot rövidesen megindítjuk. Ehhez azonban kérjük, hogy azok a sportkörök; amelyek a kiküldött kérdőívet mind- ezideig még nem küldték be. sürgő-, sen küldjék meg, vagy annak hiányában jelentsék be. részvételi kívánságukat a Megyei! Sportirodánál,’ Kecskemét, Megyei Tanács I. emelet 61. szóm. A megyei 111. oszt. bajnokság 3 — 5. fordulójának eredményei BÁCSALMÁSI csoport Jánoshalma II—Borota 3:1. Bácsalmás n.—Tataháza 8:0. Mátételke— Rém 0:6, Borota—Rém 2:2, Tataháza --Mátételke 3:3. Jánoshalma II.—Kisszállás 2:2. Kisszállás—Borota 2:2. Bácsalmás II.—Jánoshalma II. 7:0. Rém—Tataháza 13:1. DUNAVECSEI CSOPORT Dunavecse—Bösztör 6:1. Apostag— Dunaegyháza 7:1. Szalkszentmárton— Szabadszállás 0:3. Tass—Kunszentmiklós 0:2. Bösztör—Kunszentmiklós 2:5. Szabadszállás—Tass 5:2. Dunaegyháza—Szalkszentmárton 4:1. Du- navecsc—Apostag 2:1. Apostag—Bösztör mérkőzés Apostag javára írva. Szalkszentmárton—Dunavecse 2:1, — Tass—Dunaegyháza 1:3, Kunszentmiklós—Szabadszállás 2:1. Megyei Itt. osztályú bajnokság állása: 1957. május 4-én: BÁCSALMÁSI CSOPORT: l. Rém 5 3 1 1 26: 6 7 ■)' Bácsalmás II. 4 3 — 1 23: 4 6 3. Kisszállás 4 1 3 — 7: 6 5 4. Jánoshalma II. 4 2 1 1 11:12 5 5. Borota 4 1 2 1 5: 7 4 6. Tataháza 5 — 2 3 7:31 2 7. Mátételke 4 — í 3 3:16 1 DUNAVECSEI CSOPORT: 1. Apostag 5 4 — 1 12: 5 8 2. Dunaegyháza 5 4 — 1 10: 9 8 3. Kunszentmiklós 5 3 1 1 10: 5 7 4. Dunavecse 4 2 — 2 9: 3 4 5. Szabadszállás 4 2 — 2 10: 6 4 6. Szalkszentm. 4 í 1 2 3: 8 3 7. Bösztör 5 1 — 4 7:12 2 8. Tass 4 — — 4 3:11 0 KALOCSAI CSOPORT 1. Kalocsai Szp. 4 4 — — 19: 1 8 2. Miske 5 3 — 2 18: 7 6 3. Foktő 4 3 — 1 13:11 6 4. Homokmégy 4 2 — 2 8:10 4 5. Fájsz 4 1 — 3 6:11 2 6. Dusnok 3 1 — 2 4:21 2 7. Kalocsai Tr. 4 — — 4 7:14 0 KECSKEMÉTI CSOPORT: 1. Lajosmizse II. 5 3 2 — 11: 5 8 2. KTE II. 5 3 1 1 9: 7 7 3. Kecsk. Előre 5 3 — 2 18: 9 6 4. Kecsk. Ép. II. 5 3 2 15: 9 6 5. Hetényegyháza 5 2 1 2 3: 4 5 6. Szánk 5 2 — 3 7: 7 4 7. Helvécia 5 1 — 4 5:12 2 8. Ágasegyháza 5 1 — 4 2:17 2 KISKŐRÖSI CSOPORT: 1. Csengőd 5 5- 27: 2 10 2. Soltszentimre 4 4 — — 10: 1 8 3.’ Tázlár 5 1 2 2 9:11 4 4. Kaskantyú 5 1 2 2 8:16 4 5. Bocsa 5 1 1 3 7:14 3 6. Akasztó 5 1 I 3 5:17 3 7. Kisk. p. ni. 5 1 — 4 l: 1 2 8. Tabdi 4 — »> 2 3:10 2 KALOCSAI CSOPORT Dusnok—Fájsz mérkőzés a dusno- ki pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Kai. Szpartakusz—Miske 2:1. Homokmégy—Fojrtő 4:5. Fájsz— Foktő 1:3. Miske—Kai. Traktor 3:1* Dusnok—Kai. Szpartákusz 0:12. Kan Szpartakusz—Fájsz 2:0, Kai. Traktor —Dusnok 2:4. Honíokmégy—Miske 2:1. KECSKEMÉTI CSOPORT Szánk—KTE II. 4:0. Ágasegyháza—* Lajosmizse II. 0:5. Kecskemét Előre —K. Építők II. 2:1. Hetényegyháza —Helvécia mérkőzés! Hetényegyháza javára van írva. KTE II.—Helvécia 3 ;0. K. Építők II.-t-Hetényegyháza 1:0. Lajosmizse II.4-K. Előre 4:3* Szánk—Agasegyháza mérkőzés Szánk javára írva. Agasegyháza—KTE II* 1:5. K. Előre—Szanfí 4:1. Hetényegyháza—Lajosmizse II. 0:0. Helvécia—K. Építők II. 5:.*). KISKŐRÖSI CSOPORT Bocsa—Kiskőrös III. mérkőzésen- egyik csapat sem kapott pontot. — Csengőd—Akasztó lúo. Kaskantyú —Tázlár 1:4. Soltszentimre—TabdJ elmaradt. Kiskőrös III.—Tabdi 3:04 Tázlár—Soltszentimre 1:4. Akasztó—* Kaskantyú 3:3. Bocsa—Csengőd 0:7« Csengőd—-Kiskőrös III. 1:0. Kaskarrt tyú—Bocsa 2:1. Tapdi—Tázlár 0:(h Soltszentimre—Akasztó mérkőzés Soltszentimre javára írva. KISKUNFÉLEGYHÁZI CSOPORT F. Vasas-Építők II.—F. Bányagép-* gyár 0:2. Jászszentlászló—Alpár 1:2; Bugac—KTK II. 0:8. Kunszállás— Lakitelek II. függőben. KTK II.— Lakitelek II. 1:0. Alpár—Kunszállás 15:0. F. Bányagépgyár—Jászszem-* lászló 11:0. Bugac—ÍF. Vasas-Építők II. 1:5. F. Vasas-Építők II.—KTK II4 5:0. Kunszállás—fi. Bányagépgyar 0:7. Lakitelek II.—Alpár 0:5. Jász« szentlászló—Bugac íjnérkőzés Jászszentlászló javába írva.^ __________ BÚ TOROZOTT szob* azonnal kiadó; Kecskemét, Mária utca 12. sz. alatt* J______ 4163 A NYÁRI hónapokba jóhangú zom gorát bérelnék. Kecskemét, Rákóczi út 24. 4168 AUTÓFÉNYEZÉSI é£ kovács szakmára erős fizikumú ésj megfelelő iskolai végzettséggel rendelkező ipari tanulót felvesz: Kecskeméti Autó- és Gépjavító Ktsz. 4169 KISKUNFÉLEGYHÁZI CSOPORT: F. Bányagépgy. 5 5 — — 30: 1 10 Alpár 5 5 — — 28: 2 10 F. Vasas-Ép. II. 5 3 — 2 22: 6 6 Jászszentlászló 5 3 — 2 7:14 6 KTK II. 5 2 _ 3 11:10 4 K unszállás 4 1 — 3 3:25 2 Lakitelek 11. 4 — 4 1:21 0 Bugac 5 ■*5 — 5 1:21 9 Értesítés! F. év május 3-án, délelőtt elveszett egv téglalapalakú bélyegző, melyen a következő felírat volt:. Bányászati Berendezések Gyára Szállítmányozás Kiskunfélegyháza. — Az esetleges visszaélések elkerülése végeit, május 3. napjától a fenti | feliratú bélyegzővel bélyegzett iratok érvénytelenek. 692 !=K5pa t