MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.

1950. június 24–25.

Jegyzőkönyv Felvétetett 195o. június 24- és 25-én a MÉMOSz székház nagytó tartott Hágybudapesti Pártértekezleten* meg­Hapirend: 1,/ A Hágybudapesti Pártbizottság beszámolója* Előadó: Kovács István elvtárs, 2./ A Párt választmány megválasztása, Simon Lajos elvtársi üdvözlöm a Pártértekezletet, a Politikai Bizottság és a Központi Vezető­ség jelenlévő tagjait, valamint az Országos Központ küldötteit. Elvtársaki A Központi Vezetőség határozata alapján összehívtuk a Hágybuda­pesti Pártértekezletet, hogy számotvessen az elért eredményekről, hibák­ról, hogy meghatározza feladatainkat. Utolsó pártértekezletünk óta két év mult el. Ezalatt az idő alatt sok. ered. ményt ért el Pártunk, sok feladatot valósított meg Pártunk vezetésével a munkásosztály. Ezeknek a feadatoknak: avégrehajtásából a Hágybudapesti Párt bizottság és szervezetei is kivették a részüket. De az eredmények mellett hibáink is voltak és vannak, A pártértekezlet"feladata, hogy feltárja eze­ket a hibákat és rámutasson a hibák kiküszöbölésének útjára, hogy további munkánkkal még több eredményt érjünk el, hogy a Központi Vezetőség határo­zatait, maradéktalanul megvalósítsuk, hogy még odaadóbban dolgozzunk Pár­tunk célkitüzéseirért, még jobban megszilárdítsuk a munkásosztály hatalmát és nagyobb lépésekkel vigyük előre a dolgozó nép, á szocializmus ügyét. Ezzel a Budapesti Pártszervezet pártértekezletét megnyitom, Pelkérem^Balogh Lajos elvtársat, hogy tegye meg javaslatát az elnökségre. Balogh Lajos elvtárs; az elnökségbe javasolom: Rákosi Mátyás elvtársat, az MDP főtitkárát, a Politikai Bizottság tagjait: Gerő Ernő; elvtársat, Farkas Mihály elvtársat, Kádár János elvtársat, Maro—, sán György elvtársat, Révai József elvtársat, Kovács István elvtársat, Rónai Sándor elvtársat, Soarifátii Jártas Horváth Márton elvtársat, ApróV Antal elvtársat, Vasa Zoltán elvtársat, Vajda Imre elvtáraat, Harustyák József elvtársat, Zöld Sándor elvtársat, Szabó István elvtársat, a Politikai Bizo ság póttagjait: Zsofinyecz Mihály elvtársat, Piros László elvtársat, Andici Erzsébet elvtársnőt, Auguszt János elvtársat, A.Bamert gyár párttitkárát, Bata -^-stván vezérőrnagy elvtársat, Benke Valéria elvtársnőt, az MHDSz bu­dapesti vezetőjét, Biro László elvtársat, a HBPB. agit-prop,titkárát, Bisz. ku Béla elvtársat, a HBPB kádertitkárát, Jóboru Magda elvtársnőt, az MHD5Z országos vezetőjét, Kádas István elvtársat, a DISz titkárát, Kontha Gyulá-^ né elvtársnőt, az MDP. X. kerületi titkárát, Muszka Imre elvtáraat, a Kossuth dijaa 3ztahanoviatát, Dénes István elvtársat r a Szervező Bizottság titkárát, Mező- Imre elvtársat, a HBPB. szervezőtitkárát, Hagy Mária elv­társnőt, a K.V. póttagját, a IV. ker, PB.titkárát, Pongrácz Kálmán elvtárai a Budapesti Tanács Végrehajtóbizottaágának elnökét, Popovics Józsefné elv­társnőt, a MAVAGr élmunkás sztahanovistaját, Hegedűs András elvtársat, a g$4J titkárát, Pét ex Gábor altábornagy elvtársat, Pozsonyi Zoltán elvtársat, Kossuth -dijas sztahanovistát, Simon Lajos elvtársat, népjóléti államtit­kárt, Szerb Lajosné 'elvtársnőt, érdemrendes csévelőnőt, Tarbai Margit elv társnőt, XIV. ker. PB. agit-prop. titkárát, Váczi Miklósné. elvtársnőt, az MSzT főtitkárhelyettesét, Virág Sándorné elvtársnőt, a HBPB. tagját, Vár­völgyi ^Tibor elvtársat, a Munkásmozgalmi Intézet helyettes vezetőjét, Vedres Márk elvtársat, szobrászművészt. Jegyzőnek javasolom: Fehér Istvánné elvtársnőt, az MDP Magyar Pamutipari PB. titkárát. Simon elvtára: A tapsból megállapítom, hogy a küldöttértekezlet, az elnök­ségre tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Felkérem a megválasztott el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom