Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 4. szám
Dr. Halász Ottó (1927 - 1986) 1927-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1945-től a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karán végezte, ahol 1950-ben szerzett oklevelet. Ezt követően tanársegéd lett az I. Hi dépitéstani (jelenleg Acélszerkezetek) Tanszéken, ahol haláláig dolgozott, 1966-tól mint egyetemi tanár, 1968-tól tanszékvezető. 1956-ban kandidátus, 1977-ben a műszaki tudományok doktora, 1983-ben a Magyar Tudományos Akadémia . levelező tagjának választotta. A műszaki mechanika terén végzett céltudatos kutató munkája és a körülötte kialakult kutatócsoport tevékenysége jelentősen hozzájárult az acél- és fémszerkezetek nemzetközi élvonalnak megfelelő hazai méretezési rendszer kiépitéséhez. Kiemelkedően jelentősek a vékonyfalu rudszerkezetek stabilitásával kapcsolatos kutatásai, melyek eredményei a Könnyűszerkezetes Kormányprogram keretében bevezetett könnyű acélszerkezetek tömeges gyártását és alkalmazását készitették elő. A posztkritikus állapotra vonatkozó vizsgálatai a hidszabályzati előírások továbbfejlesztésének alapjait rakták le, és a nagyszilárdságú acélfajták kiterjedt alkalmazását hivatottak előkészíteni. E tevékenység elismeréseként a szocialista országok tudományos akadémiai együttműködése keretében kutatott "Vékonyfalu és térbeli rudszerkezetek" téma koordinálásával bizták meg. A nagy hazai hagyományokkal rendelkező képlékenységtani kutatásokat elméleti tételekkel és nemzetközileg is jelentősnek itélt kísérletekkel fejlesztette tovább. Instabilitási jelenségek és ismétlődő terhek hatásának vizsgálatával a képlékenységtan széleskörű acélszerkezeti alkalmazását segítette elő.