Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - MOLNÁR JÁNOS: A BORSODI LATINOVITS-KÁPOLNA (FORRÁSKÖZLÉS)

MOLNÁR JÁNOS A BORSODI LATINOVITS-KÁPOLNA (FORRÁSKÖZLÉS) A Latinovits család Baja városától délkeletre, alig 20 km távolságban található Bácsborsód község. Múltjában meghatározó szerepet játszott a Latinovits család. Gazdagságát, tekinté­lyét, vagyonuk eredetét - a község közgondolkodásában - több monda őrizte meg. Ennek egyik változatát a helyi hagyományokra épülő elbeszélés a következők sze­rint mondta el. Az első Latinovits katonaként nagy szolgálatot tett Mária Terézia ki­rálynőnek. Ennek fejében a királynő azt mondta a vitéz férfiúnak, hogy Baja hatá­rából elindulva azt a területet, amelyet három nap alatt körbelovagol, a család örökös tulajdonába adja. A valóság ettől merőben más. Ebben a tanulmányban nem célunk a család genealógiáját 1 , gazdagodását, rangját és címét részletesen bemutatni." Témánk szempontjából azonban elkerülhe­tetlen néhány családtörténeti esemény leírása. A kutatások tanúsága szerint a Latino­vitsok a XVII. század végén, Dalmá­ciából, az akkori tömegesebb beköl­tözések alkalmával jutottak el a Bács­kába és Baján telepedtek le. Az is bizonyos, hogy a nemesi rangot hadi érdemekért kapták cserébe. A Latino­vits István számára adományozott nemesi cím és címer egy 1719. szep­tember 23-i keltezésű okmány, ame­lyet az adományozó, III. Károly ma­gyar király látott el aláírásával. 3 A címeren kék pajzsban, zöld mezőn kétfarkú, arany oroszlán látható, amely első lábaival kétnyelvű, veres lobogós, veres nyelvű lándzsát tart. Sisakdísze egy szemközt fordult ve­res nadrágos, pánczélos, három strucctollas, nyíltsisakos, jobbján tö­rök fejet tartó vitéz növekvően. Taka­rók: kék-arany-veres-ezüst. 4 1 Genealógia: a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozó történeti segéd­tudomány. 2 A földbirtokos, arisztokrata család történetét, családfáját igényes feldolgozásban ismerteti a Bács­Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulat Évkönyve XV. évfolyam, IV. füzet, 1899. 3 NYULÁSZINÉ STRAUB Éva, 1987. 271. o. (967. sorszám). 4 BOROVSZKY Samu (szerk.), 1910. II. k. 589. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom