Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

Ilyen helyzetében a magyarországi jogszolgáltatás éles ellentétben állott az Európa-szerte kialakuló, a feudális kereteket Nyugaton már szétfeszítő polgári ideológiával, amely új rendet: központosított államapparátust, az államhatalmi ágak szétválasztására épült, világosan áttekinthető hivatalszervezetet, megbízható igazságszolgáltatást, s az állampolgári jogegyenlőségen alapuló, egységes, kodifikált jogrendszert kívánt. A modernizáció lehetőségét jelentő 1848-as alkotmányos forradalom idején egy új államberendezkedés létrehozására került sor: megszületett a népképviseleti országgyűlés s a felelős kormány. A hatalmi szerkezetben az igazságszolgáltatás viszont az 1848: III. tc. 27. §-a értelmében nem változott, mivel az - további szabályozásig - fenntartotta az addigi jogszolgáltató szerveket. Ez alól az 1848: IX. tc. 4. §-a tett kivételt, mivel a jobbágyság eltörlésével megszüntette a földesúri joghatóságot, az úriszéket. Az ország modernizálását tervbe vevő új hatalom célkitűzéseit a jogéletet illetően Deák Ferenc igazságügy-miniszter határozta meg: szükséges elkészíteni „a büntető s polgári ítélő székeknek, a törvénykezési eljárásnak a büntető, polgári s bányatörvénykönyvek javaslatát". A kormányzatnak azonban a szabadságharc miatt e kérdések rendezésére nem volt lehetősége. A történelem úgy alakult, hogy a modernizációt, a korszerű jogrendszert és igazságszolgáltatási szervezetet a győztes Habsburg-hatalom valósította meg a levert országban. Magyarország Osztrák Birodalmon belüli közjogi állását az 1849. március 4-i császári pátenssel kiadott olmützi alkotmány határozta meg. Ez az ország alkotmányos különállását felszámolva, az előző évi áprilisi törvényeket félredobva, az állam akkor megteremtett egységét megszüntetve, az ún. koronaországok közé sorolta. A szabadságharc leverését követően a birodalmi kormányzat 1849 őszétől kezdte meg a magyar koronaország közigazgatási és igazságszolgáltatási viszonyainak rendezését. Ennek során a polgári államszervezési kívánalmaknak megfelelően megtörtént az igazságszolgáltatás és közigazgatás elválasztása, a jogszolgáltatás államosítása, a vádhatóságnak a bíróságok keretéből való kiemelése és külön szervezetbe foglalása. Az igazságszolgáltatási szervezet létrehozása során a népesség számára, a települési és nemzetiségi viszonyokra, s arra voltak figyelemmel, hogy a közigazgatási beosztással összhangban álló szervezeti felépítés kerüljön kialakításra. A jogszolgáltatással kapcsolatos állami igazgatási teendőket az 1848 tavaszán létrehozott Igazságügyi Minisztérium (Justizministerium) végezte, amelynek - a kor Európájának megfelelően - meghatározó szerepe volt az igazságügy kérdéseiben. Az 1849. november 10-én „A Magyarországban ideiglenesen behozandó bírósági szerkezetet és per-rendtartást tárgyazó határozatok" címmel kiadott legfelsőbb elhatározás a rendi korszak bonyolult és kusza szervezetéhez képest egy világosan áttekinthető törvénykezést hozott létre. A birodalmi centralizációnak megfelelően a hierarchia csúcsán a bécsi Legfőbb ítélő- és Semmítőszék (Oberster Gerichts- und Cassationhof) állt, amely alatt helyezkedtek el az öt magyarországi kerületben felállított főtörvényszékek (Districtual Obergericht). E bíróságok kizárólag perorvoslati hatáskörrel jártak el. Az igazságszolgáltatás alapegységeit a 2. §. szerint a megyénként vagy több megyére kiterjedően szervezett törvényszékek (Landesgericht), és az alattuk álló járásbíróságok képezték. A törvényszékek első fokon, illetve a járásbíróságoktól fellebezett ügyekben jártak el. A járásbíróságok I. és II. osztályúakra tagolódtak. A járásonként szervezett II. osztályú mint egyesbíróság (Einzelsgericht) járt el a leg-