Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - ÁCS GÁBOR: Kiss József irodalmi indulása

tolányi - egyik hősét bemutatva -, így írt a Pacsirtában (1924): „[Ijas] A pincér kezéből kikapta Kiss József frissen érkezett hetilapját, A Héfeï, lapozgatta előre és vissza, vissza és előre, keresve, megjelent-e verse, melyet már hónapokkal ezelőtt beküldött, és hónapok óta hiába keresett. Irodalmi csalódását átjátszotta bizonyos általános, mélyen lakozó, századvégi mélabúra, és ezzel a kifejezéssel pillantott ki az utcára is [...]." I. Kiss József költészetének egy rövid korszakában, 1871 ősze és 1875 tele között született verseiben gyakran találkozunk a hullámzó kedélyállapot, a kétségek („Ne higyjétek, hogy félek tán az éjtől, / O de a napot - azt úgy szeretem! / Kivettem részem bőven a sötétből / És sugár csak alig jutott nekem!"), az önelégületlenség, a beteljesülés előtti halálfélelem kényszerképzetének megszólalásával. Betegsége idején már-már egyenesen a világból való távozásra gondol: „Sor egész életem nem is volt egyéb tán: / Egy nag)- készülődés - és semmi több! / És ismererlen partok délibábján / Most hamarabb mint hittem kikötök", mintha magára az elmúlásra kellene készülődnie: „Thalatta! Légy üdvöz, kietlen semmi! / Hullámid moraja már fülembe csap. / Nem az bánt engem, hogy menni kell, menni - / Az fáj csak, hogy a dalom is csonkán marad."

1 Ez a kikötés tehát nem a révbe érkezést jelenti - hiszen versei nélkül érkezik -, hanem az elmúlást, ám a dalok féltése, az élethez fűző kötelék, a hírnév álma a hajtóerő, minek célja az elérendő költői dicsőség: „O dobja félre, dobja sarokba / Azt a tollat, azokat a rímeket! / temesse fejét ölelő karomba, / S kacagjon a hírnév álmai felért."

20 Komlós Aladár ezzel kapcsolarban leszögezi: „Minden művészben él a dicsőség vágya, de nem mindegyiknél válik az élet tengelyévé, mint Kiss Józsefnél."

21 E dicsőség jelentése azonban a költőnél új vonásokkal gyarapodik, és csaknem annyira elvonr, ilierve fenséges, mint mondjuk magának a nemzetnek a dicsősége; a lírai én úgy ölti magára a dicsőségvágyat, mint az eposzi hős a maga teremtette és erkölcsi törvényként ható világ törvényeit. S hogy ez ugyancsak egy metaforikus alakzat, akárcsak az álom, ahhoz sem22 mi kétség nem fér: „Azt mondom a dicső18 Kosztolányi Dezső: Pacsirta. Budapest, 1995. 101. old. 19 Betegen. In: Kiss József Költeményei 1868-1881. A Petőfi-Társaság kiadványa, Második bővített kiadás. Budapest, 1882.186-187. old. A továbbiakban KJKés oldalszám. 20 Téli Estén. In: /C7/C, 10. old. 21 Komlós Aladár: Kiss József emlékezete, vagy: a zsidó költő és a dicsőség. In: Uő: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig. Budapest, 1997 (= IMIT Évkönyv, 1932). 189. old. „Lírájának több mint a fele a dicsőséghez való viszonyáról szól, amint erre a szerelem, a betegség állapotában, a halál, Isten, magyarság, zsidóság szemlélete közben ráeszmél, a dicsőség fogalma a szilárd koordináta-rendszer, amellyel az élet minden dolgát leméri." Uo. 22 Gyűjteményes kötetének mottójául Az ember tragédiájának kiragadott részletét választja: „Az aggastyán. / Már megint / Úgy elmerültél álomképeidben, / Hogy a rád bízott marha kárba ment. / Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni. / Plató {visszalépve). I Még a borsón is szépet álmodom". In: Kiss József Költeményei. Budapest, 1876. 3. old. Továbbiakban: Kiss 1876 és oldalszám. Bár az álom alakzata sokkal inkább