Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

Kohn Sámuel (Baja, 1841-1920, Budapest) a magyar zsidóság első számottevő történészének a „A zsidók és a nemzetiségek" című, magyarosodást indokló cikke, illetve Löw Lipót jogász fiának, Tóbiásnak az „Emlékezés az egyenjogúságért való küzdelemre" című jogtörténeti munkája. Goldzihet Ignác, a világhírű orientalista „A vallásos eszme fejlődése a régi hébereknél" című nag)" tanulmányában pedig azt az utat jelöli ki, hogy a zsidó vallásból hogyan váljék zsidóságtudomány; ebből fejlődik majd ki a magyar zsidó szellem legprogresszívebb hajtása. Silberstein (később Silberstein-Otvös) Adolf esztéta, publicista (Pest, 1845-1899, Budapest) „A zsidó küldetés és társadalom" című esszéje a modernitás kihívását állította fókuszba abból az aspektusból, hogy ez mennyire egyeztethető össze a hagyományhűséggel. Tehát a témák és ajánlatok hangsúlyosan magukban hordják az asszimiláció és a modernizáció konfliktusait, ugyanis a modern zsidó értelmiségi szekularizálódó-beilleszkedő útja csak akkor lesz érvényes, ha ez nem egyedi utak narratívája, hanem az egész zsidó közösség áttörése, átállása lesz. Az egyének elfogadása is a mögöttük álló tömeg mozdulataitól függ. Az évkönyvet a szerkesztő bizakodó felhívása ellenére sem sikerült folytatni, mert ugyan készen állt a két vagy három nemzedék elszánt és elmélyült felkészülésével kimunkált zsidó értelmiségi avantgárd, de még hiányzott mögüle az irodalom számára szintén nélkülözhetetlen közeg: az azt befogadni képes közönség. A közönség, amelyet meg kell teremteni, mielőtt szólnának hozzá. Az 1867-es kiegyezést követő években a zsidóság (pontosabban annak a „neológ", azaz magyarosodni, modernizálódni, beilleszkedni kívánó része) azzal volt elfoglalva, hogy megalapozza anyagi jólétét, és birtokba vegye a magyar nyelvet. Mint a folytathatatlan évkönyv bizonyítja: ezt a zsidó azonosságot magyarul, magyar keretekben megélni kívánó közönség még nem állt rendelkezésre. A zsidóságból „menekülő perem"-értelmiség menekült, s nem transzformált. Az újságírásban és szerkesztésben, különösen a zsidók által meghonosított tárcaírásban, a humor művelésében ebben az Agai alapította és szerkesztette Borsszem Jankó (1868-1938) teremtett műfajt - már érezhető a zsidó jelenlét (1890-ben az újságírók 36,8 százaléka zsidó). Mint Komlós Aladár kimutatta,

72 a zsidók a frissen elsajátított magyar kultúrán belül először a tudományokban foglaltak el meghatározó szerepet. Mégpedig a „stratégiai" ágon, a magyar kultúra ütőerén: a magyar nyelvtudományban, a történelemtudományban, az orientalisztikában (amely a magyarság eredetkutatása okán e csoportba tartozott), a jogtudományban, a filozófiában és a pedagógiában. Ebbe az áramba illeszkedett a zsidóságtudomány, s műhelye, az 1877-ben megnyitott Országos Rabbiképző Intézet, amely a zsidó vallás modernizációján, magyarsághoz simulásán őrködött, s a tudománnyá lényegítés mozzanatában, annak a szekularizálásán munkáira Komlós Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet, 168-223. old.