Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
SÁNTA GÁBOR Az Élet Álom
nyilatkozatában pedig cáfolni igyekezett a vádat, mondván, „úgy éreztem, hogy ók a legérdemesebbek erre [mármint Krúdy és Móricz a díjra], mert művészetükben gyökeresen magyarok és gyökeresen európaiak, s az, amit alkottak, szinte jelképesen tárja föl lelki életünket". Kosztolányi szerint „ez nem alamizsna és nem könyöradomány, hanem az alkotó tehetségnek, a költői gazdagságnak járó koszorú". 8 A Magyar Pen Club ex-elnöke — legalábbis Krúdy Gyula esetében — nyilvánvalóan szépítette a valóságot. Mindezt Krúdy Zsuzsa azon visszaemlékezése is szemlélteti, mely szerint „új remény költözött be hozzánk, de új gond is. Az esztendő egyik legkülönb könyvét akarták megjutalmazni, de hol van ez a mű? Apunak nem volt ebben az esztendőben új könyve, kiadója, de még kilátása sem, hogy lesz. Es ha nincs könyv, akkor nincsen díj! Végre-végre, lázas, idegtépő napok után, izgalmas tárgyalások eredményeképpen a Hungárianyomda kitűnően vizsgázott emberségből és szakmai tudásból. A díj reményében hitelre kinyomtatta, mégpedig hihetetlenül rövid idő alatt a Krúdy-válogatta Az Elet Alom című novelláskötetet a díj feltételeként megszabott 193l-es esztendőben". 9 A könyv valóban gyorsan, egyetlen hét alatt került ki a nyomdából, mégpedig a karácsonyi ünnepek idején; a Hungária Lapnyomda Részvénytársaság 1931. december 31-ig leszállította a december 23-án kelt szerződésben vállalt első ötven példányt. Jellemző Krúdy Gyula akkori viszonyaira, hogy arra kérte Kosztolányit, ne nyilvá8 [?]: Kosztolányi Dezső lemondott a Magyar Pen Club elnökségéről. Magyar Hírlop, 1932. március 2.3. old. nosan kelljen átvennie a Rothermere-díj neki ítélt részét, mert attól fél, hitelezőinekvárható rohama miatt nem jutna hazáig a pénzzel. Sejtése beigazolódott. Hiába nyitott folyószámlát az óbudai Takarékpénztárban, a jutalom gyorsan elfogyott; már 1932 nyarán arra kényszerült, hogy vagyontalansági esküt tegyen a bíróság előtt. A kilábalás reménye szertefoszlott. Szembesülnie kellett azzal, ami Calderón drámájának toronyba zárt hercegét is csaknem őrületbe kergeti: „Mert ha álmodtam, s megéltem Almom kézzelfoghatónak: Nem hiszek már a valónak; Es ez a lelkemet csikarja, Mert hogy azt kell látnom alva, Hogy ébren is álmodom csak. " 2. Az Elet Alom című — Krúdy Gyula életében utolsóként megjelent — kötet összesen nyolc novella és egy kisregény gyűjteménye; 1931 karácsonyán // hírlapíró és a halál, A pincér álma, A fogadósné, vagy az elvarázsolt vendégek, A tetszhalott, az Emeletes lak a Duna mentében, vagy a jó szagok apostola, a Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája, a Zöld ász, vagy tanulságos története egy boroskancsóba veszett lélek megtalálásának, az Egy pohár borovicska és következményei, valamint // kidobott vendég című írások kerültek nyomdába. (Elgondolkodtató, hogy „az élet álom"-témát Calderón éppen kilencszer dolgozta fel.) 10 9 Krúdy Zsuzsa, I. m., 265-266. old. ró Szerb Antal: A világirodalom története. Bp., 1992.313.