Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

AZ ASSZIMILÁCIÓ KORA - VÖRÖS KÁROLY Wahrmann Mór - egy zsidó politikus a dualizmus korában

akkor fontosabb pártjaihoz, azok politikájához. Ekkor még csak két éve annak, hogy Tiszaeszlár félkavarta a szenvedélyeket az utcán éppúgy, mint (igaz, már nem hosszú időre) a parlamentben is, ahol ekkor még antiszemita párti képviselők is helyet foglalnak. A késő reformkorból, illetve a kiegyezést létrehozó 48 utáni nemzedékből - a két nagy liberális generációból - is már csak néhányan vannak életben. A magyar közélet változóban van: új és éppen nem liberális eszmények felé kezd fordulni. A beszéd éppen ezekre a változásokra és veszedelmekre mutat rá. Egyik oldalról megjelenik „a reactio az egyéni és a politikai szabadság kérdésében", mely már gazdasági területen is észlelhető - másik oldalról a szocializmus és a nihilizmus veszélye fenyeget. Wahrmann figyelmeztet: mindkettőt komolyan kell venni, mert nemcsak a szabadságot és a társadalmat, de esetleg a magyar állami önállóságot is fenyegetik. 1867-ben mind „a haza nagy fiának, Kossuth Lajosnak, mind a haza nagy bölcsének, Deák Ferencnek", de még a balközépnek a hívei és részben a nemzetiségiek is egyetértettek a liberális és demokratikus fejlődés szükségességével. Azóta azonban megjelentek az állam anyagi szükségletei, „az állam megélhetése", s ezek körül a közgondolkozásban opportunizmus és kompromisszumra való hajlam alakult ki. Ennek megfelelően klikkek, önző, hatalomra, befolyásra törekvő érdekcsoportok álltak össze, amelyeket a pártok már nem tudnak megfékezni. 17 év fejlődése így jutott el odáig, hogy a reakció már nyíltan hirdeti a parlamentarizmus és a liberalizmus alkonyát. Ugyanakkor felelevenednek régi feudális törekvések is. Ez a fajta reakció Németországból jön: elemei az igény a parlamentarizmus megszorítására, az agrárius mozgalom, az iparszabadság korlátozása, az antiszemitizmus és végül a feudalizmus, mely a polgári rétegekkel szemben még a szociáldemokratákkal is hajlandó egyezkedni. De míg Németországban a reakció felülről jön, és nyomásának a középrétegek szívósan képesek ellenállni, addig Magyarországon éppen ellenkezőleg: a maradi, munkakerülő, tehetetlenül lusta középosztályban van a reakció melegágya, és csak a felső rétegek, a kormány és a Szabadelvű Párt száll szembe a reakció törekvéseivel. Ezzel a reakcióval szemben Wahrmann még a konzervatívokkal is kiegyezne, ha azok számára a konzervativizmus a meglévő helyzet fenntartását jelenti, s a készséget az intézmények megvédésére a radikalizmussal szemben. A beszéd ezek után, nem meglepő módon, a Szabadelvű Párt kormányzásának gazdasági eredményeire mutat rá, majd befejezésül az Ausztriához való viszonyról mondja el véleményét. „Ma is változatlan meggyőződésem, hogy a közjogi alapnak megingatása, Ausztriához való viszonyunknak gyökeres megváltoztatása jelenleg nagy rázkódtatások nélkül keresztül nem vihető, és hogy ez irányban minden kísérlet hazánk természetes fejlődését megakasztaná, az eddigi vívmányokat kockáztatná, és állami életünkre végzetessé válhatnék." A 48-asok függetlenségi törekvései elméletileg elfogadhatók, de a jelenlegi Európában elképzelhetetlen a két ország békés szétválasztása. És ha lehető lenne is: „vajon Magyarország számtalan centrifugális nemzetiségével,