Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Váczi Piroska - Fekete J. Csaba: Főúri térrendszerek a dualizmus korában

kontextusban? Ennek megfelelően a struktúra alapja a reprezentációs, a lakó-, a kiszolgálóterek és a házigazdaság tereinek sajátos együttese. Itt kell megjegyeznünk, hogy ugyan a neoreneszánsz közvedenül nem követi a reneszánsz téralakítást, a korszakunkban elemezhető főúri térkompozíciók reneszánsz ihletéseire mégis érdemes felhívni a figyelmet. Előzmények A 14—15. században az itáliai reneszánsz patrícius réteg társadalmi reprezentációja egy új épületfajtát teremtett, a palasgót. A városi magánpalotában a reprezentáció valódi színtere az épület centruma, az udvar (cortile) és ezt övezi a termek lineáris sorolása. Az udvar körüli helyiségek elrendezésében nem érvényesül hierarchikus szervezettség, az egyes termek helye nincs előre meghatározva, elhelyezkedésük nem függ használatuk jelentőségétől. Ennek ellenére az első emeleten elhelyezett lakófunkciók kiemelt építészeti hangsúlyt kapnak, általuk megszületik a piano nobile, melynek jelentősége a 15. századtól már meghatározó ennél az épületfajtánál. A paloták homlokzatkialakítása a korszakban egységesen erőt és hatalmat mutat. Ugyanakkor ez a monumentalitás nem tükrözi a belső térhasználat ekkor már téralakításban kifejeződő különbségeit. A gazdag patríciusok városi magánpalotái mellett a 15. századtól vidéken is megjelent egy új épületfajta, az erődítés nélküli szezonális tartózkodási hely, a villa colonica, amely a lakó alaprendeltetésén kívül elsősorban a kapcsolódó birtok gazdasági funkcióit foglalta magába. A korszak villáinak építészeti megoldásaiban az erődített castellumoktól való eredet, és — egyéb előképek híján — a városi palotákból átvett megoldások (például az udvar köré sorolt, esetleg csoportosított helyiségek) jelentek meg. A helyiségsorok kezdetben, hasonlóan a városi magánpalotákhoz, használatukkal még nem különültek el egymástól, hanem a villák lakó és gazdasági rendeltetése mintegy kiegészítette egymást. A villa e rendeltetésbeli kettőssége tette lehetővé, hogy hol az épület időszakos lakóhelyként való, hol gazdasági működése válhatott dominánssá. Előbbi esetében a villa az építtető társadalmi reprezentációjának eszközévé vált, s ez gazdag építészeti kialakításban jelent meg. Ezzel kialakult a városhoz kötődő, illetve városhoz közeli, de már vidéki környezetben, pompás kertiében szabadon álló reprezentatív reneszánsz villa típusa, a villa suburbana. Ehhez gyakran egy kis kerti ház, casino is épült, amely néhány egyszerűen elrendezett és komponált társasági helyiséggel biztosította a kertben járó kisebb főúri társaság kényelmét megpihenésük órái alatt (például casino di Villa Lanté, Villa Campi, Villa Caprarola). Andrea Palladio és Sebastiano Serlio tevékenysége nyomán a 15—16. századi itáliai reneszánsz villák és kerti lakok a főúri vidéki szezonális tartózkodási helyek olyan meghatározó alaptípusait teremtették meg, amelyek hatása egész Európát átjárta. Ezeknél az épületeknél alakult ki és terjedt el a kerttel-környezettel való szerves, közeli kapcsolat igénye, a földszinti elhelyezésű piano nobile. Ez a társadalmi reprezentáció olyan alapvető építészeti eszköztárát teremtette meg, amely a kizárólagosan gyalogos megközelítés és feltárás esetére is látványos és hatásos megoldásokat eredményezett. Kialakult a lakórészek célszerű beosztása, a társasági terekhez kapcsolódó félprivát és privát helyiségek elkülönítése, s végül, de nem utolsó sorban a kiszolgáló és a házigazdaság funkcióit befogadó bővítmények, épületszárnyak additív kapcsolásának, diszpozíciós lehetőségeinek döntő többsége. A budapesti Esterbázy-palota, 1896 előtt