Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Kovács: 7 A csoportokban toborozzák össze az utcai és házi bizalmi férfiakat és szólítsák fel minden házban a férfiakat, hogy délután találkozzanak a körzetek­ben és onnan vonuljanak ki a Népligetbe, hogy ott minél többen jelentkezzenek. Lévai: 8 Ez az ünnepség a helyzet komolyságához nem méltó, délután üljenek össze a csoportok vezetői. Minden utcában néhány nagy ház udvarán tartsanak a munkástanács által kijelölt szónokok gyűléseket. Ne a házi és utcai bizalmi férfiakra bízzuk az agitációt, hanem agitátori képességgel rendelkező régi elvtársakra, akik elmondhatják, hogy mi már jelentkeztünk. Singer: 9 A toborzás kérdését tessék rábízni a direktóriumra, az az egész kerület­ben egységesen fog folyni. Vadas: 10 Aki toborzásra vállalkozik, az intéző bizottság vezetése mellett, azok az ülés után maradjanak itt. Lengyel József: 11 Javasolja, hogy a burzsoák ellen intézményesen járjanak el. Akik az ellenforradalomra nézve a leggyanúsabbak, azokat le kell tartóztatni. Herbály István: 12 A földmunkások nevében szólal fel és kijelenti, hogy a föld­munkások a Csizmadia szövetséggel harcban állanak. 13 Kéri, hogy 3 személyben vonják bele a tanácsba őket is. Elnök: Egyik elvtársam, akinek elfelejtettem a nevét, javasolta, hogy a toborzó ünnepélyeken vegyünk részt és azonkívül a vörös hadsereg érdekében agitáljunk a házakban. Én is helyesnek tartom azt, hogy az utcákban, a házakban, mindenütt, ahol munkástömegek jönnek össze agitáljunk és akkor a kívánt hatás nem maradhat el. A földmunkás elvtárs panaszaira pedig azt válaszolom, hogy már intézkedés történt, hogy 3 taggal ők is képviselve legyenek a tanácsban Pl Archívum. 600. f. 3/16. őe. 3—5/a 1. Gyorsírói feljegyzés. 7. Kovács Lajos — munkás, a VIII. kerületi munkástanács tagja. 8. Lévai Oszkár (1890—1920) betegpénztári tisztviselő, 1918—19-ben a Közalkalmazottak Szövetségének főtitkára. 9. Singer Vera — tisztviselő, a szocialista nőmozgalom egyik vezetője, 1919-ben a magán­tisztviselők szövetségének titkára. 10. Vadas Márton — a Galilei-kör, majd a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején a VIII. kerületi munkástanács tagja, vöröskatona. 11. Lengyel József — író, a háborúellenes mozgalmak és a KMP aktív tagja. A Tanácsköz­társaság idején a Vörös Újság munkatársa és a VIII. kerületi munkástanács tagja. 12. Herbály István — a földmunkásszövetség tagja. 13. A földmunkás-szövetségben éles ellentétek voltak a szövetség régi vezére, a szocializmus eszméitől eltávolodó Csizmadia Sándor csoportja és a szocializmushoz hü földmunkások között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom