Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Lantos Sándor: A perecesi lakótelep kialakulása
A Debreczeni Márton téri lakótelep egyik épülete, amely ma ABC-üzlet, 2001. vül ruházati és tartós fogyasztási cikkeket is árult, például kerékpárokat, étkészleteket. A lakosságnak mind a Konzumban, mind a Hangyában lehetett hitelben, könyvre vásárolni, amit havonta fizettek ki. Az ismert emberek általában megbízhatóak voltak, de ha mégis előfordult, hogy valaki nem fizetett, érvénybe lépett az a kötelezvény, hogy levonhatták a fizetéséből. A kisebb szolgáltatások magánkézben voltak, így volt szabó, cipész, fodrász, a Bollóalján két család működtetett kisvendéglőket. A második világháborút követő államosítás után a Konzum ugyan megmaradt Népboltnak, majd ABC-nek, a Hangyát csak ruházati boltnak profilozták át, azután forgalma úgy megcsappant, hogy bezárták. Hasonló sorsra jutottak a szolgáltatások is, bár erre a célra egy emeletes épületet létesítettek, de az hamarosan kiürült. A kereskedelmi forgalom csökkenése különösen felgyorsult akkor, amikor a bánya áttelepült Lyukóba. Akik ott dolgoztak, mindenképpen le kellett menniük Új-Diósgyőrbe, mások a Vasgyárba, vagy a városba jártak. Az autóbusz közlekedés egyre sűrűbb lett, tehát ott intézték a vásárlásokat.