Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Lantos Sándor: A perecesi lakótelep kialakulása

A Kilián-Észak és Erenyő közötti területre nem adtak építési engedélyt az alábányászottság miatt. így ott csak - elvileg - szer­számkamrákat lehetett építeni, persze sok nem úgy néz ki. Most ezt már feloldották, elkezdődtek nagyobb házépítések, sőt beépíté­si terv is készült erre a térségre. Ennek különös kihatása van a ­végre kilátásba helyezett - gázbevezetésre, mert ezáltal sokkal több lakásra oszlanak el a költségek. * * * Több mint fél évszázadon át egyértelmű volt, hogy szinte min­den perecesi a bányáknál dolgozott. Mintegy 10%-os, később nö­vekvő arányban mentek többen a két diósgyőri gyárba. A munka­viszony minden feltétele azonos volt, így a társpénztár nyugdíj­rendszere is. A Vasgyárba való irányulás fő indítéka az volt, hogy nagyon sok fiatal járt a vasgyári ipartanonc iskolába, amely az ország szinte legkiválóbb intézménye volt. Az ott tanult szakmá­kat csak egy részük kívánta a gépesítésben szintén fejlődő bánya­üzemekben hasznosítani, viszonylag többen az ottani oktatói, ta­nulótársi kapcsolatok hatására inkább a kohászati vagy gépgyár­tási munkaterületeken helyezkedtek el. Sok fiatal járt miskolci középiskolákba, s csak egy részük jött vissza ide dolgozni. Ezeket a folyamatokat meggyorsította az au­tóbusz-közlekedés javulása, majd nagy lökést adott a Baross-akna leállítása, hiszen ettől kezdve úgyis más irányban kellett utazni. Jelenleg a felnőtt lakosság több mint kétharmada nyugdíjas, s ez szinte egyenletesen oszlik meg a régi és az újabb települési részek között. Természetesen itt is sok a munkanélküli és növekszik a vállalkozó kereskedők, kisiparosok száma. Ellátás, szolgáltatások Perecesen Pereces bányatelep alapításától kezdve a Diósgyőri Vasgyár üzeme és lakótelepe volt, így a gyár hatáskörében kialakult ellátá­si módozatok itt is működtettek részlegeket. A vasgyári élelmezési osztály keretében volt vágóhíd, mészárszék, pékség, vendéglő. A Konzum vegyeskereskedése az „Állomás" épületben volt és ebben van jelenleg is az ABC áruház. Ez a függőség, egyben gondoskodás mintegy 80 éven át működött. Emellett az 1930-as évek elején megépült a Hangya Szövetkezet, mely az élelmezési cikkeken kí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom