Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

jén látjuk az Avasi nagy és igen régi református templomot, különálló hegyes tornyával (mely vigyázótoronyul is szolgál), környezve a szép fákkal árnyazott regényes fekvésű temetővel, kissé jobbra a hegy tövében létező reformátusok lyceuma piciny tornyával." A 19. század második felében az Avas már nem „csak" mint szőlőiről, gyümölcsöseiről és pincéiről ismert és fontos domb tűnik fel, hanem építészeti alkotásai és a több évszázados temetője is figyelmet érdemel. Erre irányítja az ország figyelmét Vahot Imre és Kubinyi Ferenc vállalkozása is. Az Avas halmai, viruló szőlői és jól épült pincéi mellett elsiklik történelmi tekintetük, de kiemelik, hogy „az Avasi nagy templom hazánkban a legrégebbiek közt foglal helyet, mely valószínűleg a XIII. század vége felé alapíttatott. A műépítészeti tekintetben is figyelemre méltó templom környezete is a város díszére válik: a temetőkerttel övezett s regényes fekvésű avasi templom mellett áll egy régi őrtorony, honnan minden negyedóra ütésekor kürtölni szoktak." A századfordulón, 1887-1901 között 8 kötetben jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című monográfia. Ennek 6. kötete foglalkozik térségünkkel, megemlítve, hogy: „Borsodnak szépen fejlődő székvárosa Miskolc, a megyének csaknem közepén, s legszebb részén, a diósgyőri kies völgy torkolatában s az alföldi róna szélén kezdődik. Festői háttere a félkörben emelkedő Bükk hegység. Különösen emeli a város szépségét a déli oldalon végighúzódó Avas hegy." A „város szépségét" emelő hegyből az Avasrendezés egyik meghatározó egyénisége, Túry József már megalkotja „Miskolc bokrétás kalapjá"-t, amikor 1929-ben a várostörténeti monográfiában megírja az Avas vázlatos történetét. „Csodálatos hely ez az Avas!" - írja, „Miskolcnak bokrétás kalapja, ezer pincéje a miskolciak kedélyének kiapadhatatlan forrása. ... Miskolcon bármerre visz utunk, tekintetünk az utcák nyílásain egyre az Avas felé száll, s ellenállhatatlan vágyat érzünk a tiszta levegőjű tetőre feljutni, ahonnan mint természet alkotta pompás kilátó-toronyból egy pillantásra mindez előttünk áll, amivel Miskolc önmagában és környékén bír." Ez a kívánatos, a miskolci polgár által elvárt „Avas-kép" fél évszázados rendezői/rendezési munka eredménye volt. Az első ilyen bizottságot már az 1870-es években megalakították, elnöke Doleschall Gábor orvos lett, aki főleg a támfalak, a közlekedő utak és teraszok kiépítését tartotta fő feladatának. A város elismerte és megbecsülte azokat a személyeket, akik sokat tettek az Avas idegenforgalmi látványossá tétele érdekében. Sétányok, utak, teraszok emlékeztetnek Albori Jenő hadosztályparancsnokra (egykori Albori út), Lévay József, Soltész Nagy Kálmán, Melczer Gyula nevét sétány idézte, a legfelső szint, vagy Avasplató a Horváth tető nevet kapta Horváth Lajos országgyűlési képviselőre emlékeztetve, aki jelentős pénzadománnyal segítette az Avas-programot. Pihenőket alakítottak ki „csalogány-berek" elnevezéssel, s ezek mind női neveket kaptak. így volt Erzsébet, Teréz, Zsófia, Anna, Ágnes, Lilla, Margit és Mariska pihenő. Musitzky Lucián - valószínű Magyarországon első környezetvédőként - kapott díszpolgárságot az Avas parkosításáért, karbantartásáért. 1896-ban, amikor meghalt, a helyi lap, a Borsod-Miskolczi Közlöny írta róla, hogy a kevesek közé tartozott, ki megérte azt a nagy megtiszteltetést, hogy Kossuth Lajos és Wekerle Sándor között, 1890-től díszpolgára lehetett Miskolcnak. Mint hivatásos tiszt, katonáival éveken keresztül rendezte, parkosította az Avast.