A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
HÍRMONDÓ 'Itt megtisztul a lélek..." KOVÁCS LAJOS HALÁLHÍRÉRE Kovács Lajos barátom — Gróf, Lajoska — Is elment hát, tegnap közölte a sajtónk, hogy tegnapelőtt, életének hatvanadik éve előtt kiszakadt belőle a lélek. Harminckilenc éve ismerem, s harminc esztendeig álltunk nagyon közel, test- és lélektapíntásnyira egymáshoz. életem emléktömegébe kifejthetetlenül beleszövődött az élete. Hull a csapat, amely Pozsonyban az ötvenes évek derekán vágott a csatatérnek, elment Bácskái Béla, Bitter Feri, Szenk Sanyi, Mag Ottó, Ágh Robi, Tok Béla. Kulcsár Tibi, Znám Pista: ájul a földbe a múltunk, elperegnek az idők szemes fültanúi, a bajtársak, s az ember mindinkább úgy érzi magát, mint a rohamozó harcos, aki mellől sorra lövik ki társait, s látja ugyan a csatárlánc ritkulását, de rohannia kell tovább didergetö magányában a pergőtűzbe, amely nem gyöngül, hanem sűrűsödik. Másodévesek voltunk, amikor Lajos a fűleki gimnáziumból az egyetemre jött, magyar—szlovák szakra, s kollégiumi lakótársak, egy évig szobatársak, majd az akkor alapított Ifjú Szivek tagjai lettünk, hogy a vegyeskar basszusát erősítsük. Két közös mederben folyt ettől kezdve az életünk, s ha most elgondolom, milyen lett volna nélküle ez a négy pozsonyi esztendőnk, nemcsak az enyém, de százaké, hát bizony sokkal nyomottabb lett volna. Lajos csorgatta, öntötte, szórta, buzogtatta bele a jókedvet. Úristen, mennyit kacagtunk, hahotáztunk mi vele és főleg általa — bocsássa meg nekem odaátról, hogy sírni volna kedvem, a szemem csupa pára, de ha most, a gépem mögül rágondolok, ér^em, mosoly dereng az arcomon. O volt a mókamesterünk, udvara, pajtáši udvartartása volt, valamelyik mátyusföldi Esterházy-kastélyban. azt hiszem, a csektésziben, ahova az Ifjú Szivek egy-két heti összpróbára beszállásolta magát, ott kapta valakitől, talán magátol a Gróf nevet, $ lettünk istállómesterei, ajtónállói, tányérhordozói, pince- és vadászmesterei. Nekem ebben az udvartartásban nem jutott tartós jelképes szerepkör, akadtak pajtásibb pajtásai, mint én, vállaltam hát egy kicsit egy 1976-os interjú, s vállalom most egy gyors nekrológ erejéig a tényleges udvari életrajzíró szerepét. Az egyetemet végigjárta, de az államvizsgáig nem jutott el, a marxizmus volt a banánhéj, amelyen elcsúszott, őrzöm ezzel kapcsolatos akkori levelét: nem vált tanárrá, de lett belőle operaénekes. Sokáig énekelt az Ifjú Szívekben, magánszolamokat is ráosztottak, tagja volt a Szívek madrigálkórusának. kétéves tényleges szolgálatát a hadsereg pozsonyi művészeti együttesében töltötte el. ott kezdték komolyabban képezni a hangját, s leszerelése után is ebben a közösségben maradt még évekig. Közben rátalált egyetemi éveink sokaktól bálványozott pozsonyi basszbaritonjára, Franjo Hvastijára mint enektanárra, aki Lajos természetes hangjából a legeszmérryíbb operai basszust hámozta ki Megható volt Hvastijához való gyermeki vonzalma: később, Olmützböl is rendszeresen járt hozzá Pozsonyba, s előtte rendszerint bennünket is útba ejtett. Rajongva mesélt öreg mesteréről, az óráiról, arról, hogy csak a legtehetségesebb növendékeket vállalja, évi egy két tanítványt, s vitte neki, Rigolettónknak és Torreádorunknak az elmaradhatatlan, legfinomabb konyakot. Egyszer aztán azzal toppant be hozzánk, hogy az olmützi opera pályázatot hirdetett az ő basso profondo (mély basszus) regiszterében, s hogy ö ezt a helyet megpályázza. Kerestem gyorsan egy hangolót, rendbetétettem a zongorámat, s Fülöp és Sarastro áriáját nálunk tanulta meg, majd Hvastijánál készítette elő a pályázatra; a sikernek is együtt örvendeztünk, Nyár volt, s a két négyemeletes panelház udvarában egy-egy pillanatra megállt az élet, csak az ő hangja úszott a közeli erdők fölé: "Itt megtisztul a lélek..." Olmützben boldog volt, de az volt Kassán is, még boldogabb, mert régi barátok közé csöppent, családot alapított, s a messze földön híres, bűbájos bohémből két szép gyermek gondos, büszke, gyöngéd atyja lett. Azt hiszem, az operairodalom minden fontos basszusát elénekelte, sikeres pályát futott be, amelynek sajnos már nem lehettem bámulója, mert nyolc éve megtört a pályám, s annyi gond és baj szakadt a nyakamba, hogy nem maradt rá időm, csak a híre jutott el olykor hozzám. Tavasszal csak pár kilométer választott el tőle, de sürgős feladat szólított másfelé, ősszel pedig, amikor két napot Kassán töltöttem, nem keresett meg, mint korábban tette, ha ott jártam. Nem hallottam, hogy beteg, azt mondták, jól van, énekel, csak tegnap este tudtam meg egy közös kassai barátunktól, amikor fölhívtam, hogy a kór még a nyáron megtámadta.-Ő — Gál Sándor — búcsúzik Tőle a barátok nevében a kassai színház falai közt, ahonnan Sarastro főpapot, Gremin herceget, Fülöp királyt, akikké Grófunk Isten és a Múzsák kegyéből előlépett, temetni fogják. Isten, ordítok föl mindnyájunk nevében, akik, kevesen, futunk még a mezőn, állj le már, ne ragadd ki közülünk idd előtt drága társainkat, de ha már elvetted őket, adj nekünk erőt terhesedő magányunk cipeléséhez és munkánkhoz, mely nélkülük talán már nem is öröm, csak elkötelezettség, Öt pedig, feledhetetlen barátunkat a derűért, örömért és boldogságért, amelyet két marokkal szórt, jutalmazd üdvösséged (oktalan boldogságával. RONCSOL LÁSZLÓ Egyesületek Nógrád megyében A Csemadok Losonci Alapszervezete február 3-án évzáró beszélgetésre hívta öszsze tagjait. Ennek keretében értékes előadásra került sor Egyesületek Nógrád megyében címmel, melyet Brunda Gusztáv tartott meg. A rokonszenves magyarországi népművelőnek — aki egyben a salgótarjáni Megyei Közművelődési Központ igazgatója — tavaly az előadással azonos című könyve jelent meg a Nógrádi Közművelődési Füzetek negyedik köteteként. A szerző elmondta, hogy megírására 1988-ban — amikor a társadalom feszegetni kezdte az állam által rárakott abroncsokat — egyéves ösztöndíjat kapott az Eötvös József Alapítványtól. A kézirattal 1989-ben készült el, de a könyv kiadására különböző okok miatt csak most tudtak sort keríteni. Brunda Gusztáv azokat az egyesületeket térképezte fel könyvében, melyek a történelmi Nógrád megyében működtek a reformkortól 1945-ig. Mind művében, mind előadásában Brunda a hangsúlyt a Losoncon bejegyzett egyesületekre helyezte — nagyon helyesen —, hiszen ezekből volt a legtöbb: a gazdagodó polgárság körében gomba módra szaporodtak... Az előadó kitért az egyesületek és a mindenkori politikai hatalom húzd meg — ereszd meg játékára, de nem kímélte az egyesületek negatívumait sem. Brunda Gusztáv könyve hézagpótló kiadvány. Bizony kár lett volna, ha azok az egyesületek, melyeket Hajdú Gézával "mai közművelődésünk bölcsői"-nek nevezhetünk, eltűntek volna a feledés homályában... Az ízlésesen kivitelezett kiadványt gazdag jegyzetanyag, táblázatok és térképek egészítik ki. Főleg népművelők vehetik hasznát, de rajtuk kívül bárki forgathatja, akit érdekel a múlt vallatása. A hallgatóság megtudta, hogy a szerző nemrég fejezte be új művét, amely tankönyv lesz a szövetkezetfejlesztés problémáiról. Végezetül Brunda Gusztáv dedikálta az Egyesületek Nógrád megyében című könyvét. Az ízes előadás sikeréhez a méltó környezet is hozzájárult... Brunda Gusztáv a felújított Vigadó Lehár Kávéházában lopta be magát a losonci közönség szívébe. ARDAMICA FERENC 8 A HÉT
