Országgyűlési dokumentumok 1861-1990 (Naplók, irományok)

Országgyűlési naplók

Az Országgyűlésen elhangzottak írásbeli rögzítése Magyarországon már a rendi országgyűlések időszakában is szokás volt. Az alsótábla üléseinek kivonatos jegyzőkönyvét 1790-ig kéziratban, latin nyelven készítették el, 1790-től fogva azonban már nyomtatásban, magyar és latin nyelven, 1832-től pedig már csak magyarul jelentették meg.

Az alsótáblán 1830-tól alkalmaztak gyorsírókat, akik képesek voltak szóról szóra megörökíteni az ülésteremben elhangzottakat, azonban hivatalosan csak 1839-ben készült utasítás a kerületi, az alsó- és a felsőtáblai naplók szerkesztésének mikéntjéről. Ekkor kezdték sorszámmal, rövid tárgykivonattal ellátni az ülésnapokat, feljegyezni a felszólalók neveit, hitelesíteni a naplókat, beszámozni az országgyűlés irományait, így kialakult a nyomtatott országgyűlési naplók, iratok máig szinte változatlan formája.

A felsőtáblán hivatalosan 1840-től vezettek jegyzőkönyvet. Az utolsó pozsonyi, rendi országgyűlésen (1847–1848) felmerült egy állandó Gyorsiroda létesítése, azonban ez csak az első népképviseleti (1848–1849, Pest) országgyűlésen valósult meg, amelyről a Közlöny című lap egyes számaiban jelentek meg az alsótáblai ülések szószerinti jegyzőkönyvei. Az 1861. május 2-dikára összehívott Országgyűlés mindkét táblájának üléseiről már nyomtatásban jelent meg szószerinti napló. Ha összehasonlítjuk a mai hiteles jegyzőkönyvvel, azóta is változatlan formában jegyzik, és közlik az üléseken elhangzott szövegeket (a tetszésnyilvánítás, a bekiabálás rögzítésével együtt). Egy 19. század végi szolgálati utasításból ismeretes, hogy az ülésnap gyorsírói lejegyzése után kb. 20 nappal már ki is nyomtatták a naplót, és amint összeállt egy kötet, el is kezdték a név- és tárgymutató szerkesztését. Az országgyűlés berekesztése után három hónappal a ciklus összesített név- és tárgymutatójának is el kellett készülnie. Ezek a mutatókötetek máig az országgyűlés történeti kutatásának fontos segédkönyvei.

Országgyűlési irományok

A 17–18. századi országgyűléseken tárgyalt iratokat az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején összegyűjtötték, és a latin nyelvű, kézzel írt dokumentumokat kötetekbe rendezték, melyek megnevezése „akták” ("Acta Diaetae"). Az országgyűlés által tárgyaltakat, a két ház egymással és a királlyal folytatott levelezését (felirat és leirat), a törvénymódosításokat, a folyamodványokat az 1790-es országgyűléstől kezdve nyomtatásban is megjelentették, és az 1839-es utasítást követően, mint az országgyűlés „írásai”-t beszámozták. 1865-től (és napjainkban is) a nyomtatásban kiadott, beszámozott iratanyagot – amit és amiről tárgyal a parlament – irománynak hívják. Az irománykötetek tartalmazzák ma is a törvényjavaslatokat, (módosító) javaslatokat, a bizottsági beszámolókat, a jelentéseket, a kérvényeket stb.