Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)
1971-04-01 / 2. szám
útt^MSM -Tudom, hogy nehéz dolog a magyarságot, általában a magyarokat valamilyen közös célra aktivizálni, szervezni. Mégis bizakodva, hogy néhány érdeklődő veszi a fáradságot és kicsit utánanéz a dolgoknak és hallgat magyar népzenét, népdalt, most szeretnék néhány gyakorlati útmutatást adni. Hiszen a zene az a művészeti ág, amelyről nem írni kell, hanem hallgatni azt. Szinte minden magyar családnak van lemezjátszója, vannak lemezei, köztük természetesen a magyar népzenés felvételek. Legalábbis azt hisszük. Pedig ki-2 Gondolatok népdalaink ürügyén (III.) váló cigányprímásaink lemezein nem a magyar népzenét, hanem annak egyik esetleges változatát, feldolgozását hallgathatjuk. Ez pedig, akármilyen kiváló muzsikusok játsszák is, de olyan, mintha eredetinek hinnénk a magyar népi „hímzéseket" a műanyag asztalterítőn. Hogy össze lehessen hasonlítani az eredetit a feldolgozással, felsorolok néhány lemezt, amelyeken idős magyar paraszt nénik-bácsik úgy énekelnek ma is, ADJUNK ÉRTELMET A MÚLANDÓSÁGNAK! Életünk időbeli folyamat. Az egész természet folytonos mozgásban, változásban és elmúlásban él. Egyes változások évmilliókig tartanak, ismét masok elképesztő gyorsasággal történnek. A változás és mozgás a mi egyetemes létezési formánk. Ezen alapul egész technikai civilizációnk is. Ha a szén vagy olaj éghetetlen és az urán atom hasíthatatlan lenne, akkor energia hiányában elpusztulnánk. De a mozgás és változás teszik számunkra az időt is megfoghatóvá. Létünket az teszi bizonyos értelemben jelenséggé, hogy időbeli folyamat. Életünknek ez a struktúrája azonban egy megfelelő beállítottságot követel meg tőlünk! Különösen is válságos időszakokban döntő ez. Az élet értelmének sokat vitatott kérdése is az idővel és múlandósággal szembeni beállítottságunk körébe tartozik. A halál árnyékában ismerjük fel igazán az életet. Az értelem kérdése nem annyira az élet eredete vagy jelene, hanem sokkal inkább a változás perspektívái, a vég vagy a halál felől vetődik fel. Hogyan élhetünk értelmesen a múlandóságban, vagy másképpen, hogyan vihetünk értelmet a változásba — erre a gyakorlati kérdésre keressük a választ. „Ha az életnek értelme van, akkor a halálnak is kell hogy értelme legyen" — írja Ignace Lepp egyik művében (Der Tod und seine Geheimnisse). A pszichológusok szerint a halálfélelem vagy az elmúlás miatti szorongás nem a halál borzalmának, hanem életünk értelmetlenségének a jele. A vértanúk nemcsak azért néztek bátran szembe a halállal, mert hittek a feltámadásban, hanem azért is, mert életük nem volt céltalan, és értelmetlen. A halál nem az élet célja, hanem annak a tükörképe — állapítja meg Heideggerrel szemben I. Lepp. Ezért nagyszerű dolog, hogy Jézus Krisztus változó és halandó életünket értelemmel akarja megtölteni az Ő szolgálatában. Jézus igehirdetésének és egyáltalán a Szentírásnak az a nagy jelentősége, hogy megmutatja: az életnek az elmúlásban is lehet értelme. Jézus mondása: az élet több, mint az eledel és a test, mint a ruházat (Máté 6, 25), világosan utal erre. Hasonlóképpen példázatai is: ti vagytok a föld sója és a világ világossága; ha pedig a só megízetlenül, mivel sóznak akkor? A változást meg kell töltenünk értelemmel. Ez nem élethajszát jelent. Sokan azt hiszik, hogy csak akkor lesz értelmes az életük, ha különleges teljesítményekkel dicsekedhetnek. A reformátorok ezzel szemben a „soli Deo gloria" elvében keresték a megoldást; mindent Isten dicsőségére kívántak cselekedni. Jézus nem valami egyedülálló, hanem nagyon hétköznapi dolgot kívánt tőlünk: könyörületességet gyakorolni, kitartani a szeretetben és hitben, egy kis erőt és időt áldozni másokért, szeretni az igazságot és az Isten országát. Az visz értelmet a múlandóságba, aki felismeri, hogy Isten jelenlétében él, hogy előtte felelősséget hordoz. Az élet gyakorlati cselekedetei csak gazdagítják ezt az értelmet. De látnunk kell a múlandóságra és jövőre vonatkozó isteni ígéreteket is. Pál apostol Róma 8,18—25-ben arról ír, hogy a világ széthullásban és bomlásban él. Ez azonban előre vetíti a megváltás beteljesedését. Így a múlandóság feltétele az új, a tökéletes létrejöttének. „Mert a teremtett világ múlandóság és széthullás alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette, azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságából az Isten fiai dicsőségére." Az időben való élet az ígéret és a beteljesedés feszültségében való életet is jelenti. Isten új teremtést ígért. Ebben teljesedik be az „Isten fiainak dicsősége" is. így teheti Jézus követése és a keresztyén reménység elmúló életünket értelmessé és boldoggá, halálunkat pedig egy beteljesedett élet tükörképévé. Cseri Gyula mint pár száz évvel ezelőtt, ahogyan ők tanulták szüleiktől nagy szüleiktől, ugyanúgy, mint a népi hímzéseket, faragásokat és a többit: Qualiton LP x 1187 LP x 10095—96—97—98 (Azoknak, akiknek nagyobb gyakorhatuk van a kottaolvasásban, ajánlom Kodály Zoltán-Vargyas Lajos: A magyar népzene című könyvét, amelyben több mint 500 magyar népdalt találunk, egy részét elemezve, összehasonlítva rokon népeink hasonló népdalaival.) Ezek a felvételek nem alkalmasok arra, hogy félfüllel, ebédelés közben vagy újságot olvasva hallgassuk őket. Nem széphangú operaénekesek énekelnek, nem híres virtuóz muzsikusok játszanak. De azt az igazi hangot, hangulatot, magyar (és nem magyaros!) karaktert, amit az ő előadásukból hallunk, nem tudja senki más pótolni. Ezt csak teljes koncentrációval és a magyar zene szeretetével lehet hallgatni. Lehetőleg sokszor egymásután. Ugyanis első hallásra nem ismerjük el, hogy ezek a népdalok szinte teljesen ismeretlenek számunkra. Pedig így van. Ha már mindannyian úgy ismerjük ezeket a felvételeket, mintha saját magunk énekeltük volna őket lemezre, akkor mondhatjuk, hogy ismerjük egy kicsit saját népdalainkat. Utána pedig hallgathatunk Bartók-műveket, mindegyik ismerősnek, „jó barátnak,, fog tűnni. Hiszen ami eddig szokatlán, sőt idegen volt az ő műveiben, az a magyar népdalok levegője, atmoszférája volt, amit — valljuk be most már nyugodtan — egyáltalán nem ismertünk eddig. A zene nemzetközi, minden emberhez szól. A mi zenénket is kezdik megismerni a világ minden részében, nagy mestereink műveiből. Erre büszkék lehetünk, de most már nekünk is meg kellene ismernünk saját népzenénket. Próbáljuk meg, még nem késő. Maros Miklós Zarándokságimat, S minden útaimat, Igazgató Istenem, Mennynek s földnek Ura lm látod utamra Indulok: Légy vezérem! Menésem szükséges, Térésem kétséges, Azért nevedben kezdem. (Benitzky Péter: Magyar rithmusok, Nagyszombat, 1664.)
