Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-16 / 166. szám, szombat

ÚJ szú 3 1983. VII. 16. Több hasonló találkozóra van szükség (ČSTK) - ,,A Prágában megtar­tott béke-világtalálkozó a béke- erők sikerét jelentette. Több ha­sonló találkozóra van szükség ah­hoz, hogy megvédjük a békét“. - hangsúlyozta a Bombayban megjelenő Blitz című hetilapnak adott nyilatkozatában Radzsend- ra Kumari Badzspeji, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt össz- indiai bizottságának főtitkára. A prágai békefórum a maga nemében egyedülálló esemény­nek számított mind szervezését, mind pedig formáját tekintve, hi­szen azt nem egy ország kormá­nya rendezte és nem is szokásos típusú nemzetközi konferenciáról volt szó, hanem valódi kötetlen párbeszédről. A prágai fórum kül­döttei a háborútól való rettegésük legmélyebb érzelmeiket tolmá­csolták - hangsúlyozta az indiai békedelegáció Prágában járt tagja. Karbantartás az űrben (ČSTK) - A Szaljut-7-Szo- juz-T-9-Kozmosz 1443 tudomá­nyos űrkomplexum legénysége tegnap a szokásos karbantartó műveleteket hajtotta végre. Vla­gyimir Ljahov és Alekszandr Alekszandrov ellenőrizte az egyes fedélzeti rendszerek műkö­dését és a tudományos műszere­ket előkészítette a további kísérle­tekhez. Az űrhajósok ugyancsak teg­nap „távolsági“ orvosi vizsgálat­nak vetették alá magukat. KOZMIKUS HÍREK (ČSTK) - Az Egyesült Államok felajánlotta Nagy-Britanniának, hogy a világűrbe küldi az első brit űrhajóst - közölte a brit had­ügyminisztérium. Az űrrepülés 1985 végén valósulhatna meg, amikor a tervek szerint az amerikai űrrepülőgép Föld körüli pályára állítja a Skynet-4 brit távközlésű mesterséges holdat. A hírek sze­rint egyelőre nem született végle­ges döntés. Az ausztrál kormány jóváhagy­ta a Föld elsó ausztrál mester­séges holdjának felbocsátását. A mesterséges holdat 1985 júliu­sában amerikai rakéta állítaná pá­lyájára. A terv megvalósításának költségeit 300 millió dollárra be­csülik. NÉHÁNY EZEKIASZ PAPAIOANNU, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Párt­ja (AKEL) főtitkára Nicosiában a nemzeti gárda meghiúsított puccskísérletének kilencedik év­fordulója alkalmából tartott nagy­gyűlésen a szigetország területén levő brit támaszpontok és ameri­kai felderítő objektumok felszámo­lását, Ciprus teljes demilitarizálá- sát követelte. A PERUI DOLGOZÓK ÁLTA­LÁNOS SZÖVETSÉGE - az or­szág legnagyobb szakszervezete - Limában csütörtök óta tartó kongresszusán elsősorban Peru gazdasági problémáiról tárgyal. OLASZORSZÁGBAN az új munkaszerződésekről már január 1 -tői húzódó viták a vállalkozók és a szakszervezetek között ismét zsákutcába jutottak. Scotti munka­ügyi miniszter ugyan megkísérelte a közvetítést, ám Agnelli, a Fiat elnöke elfogadhatatlannak minő­sítette kompromisszumos javasla­tait. Eszerint a megoldás a nyári szabadságok előtt semmiképp sem várható. MINTEGY 500 RENDŐR csü­törtökön elfoglalta a lisszaboni Lis- nove hajógyárat, hogy véget ves­sen a dolgozók már hat hete tartó sztrájkjának. A hajógyári munká­sok azért szüntették meg a mun­kát, illetve foglalták el a gyárat, mert az üzem vezetősége nem fizetett nekik bért. A rendőri akció­ra az új Soares-kormány utasítá­sára került sor, s a döntés éles reakciót váltott ki a környező üze­mekben, ahol valószínűleg szoli­daritási sztrájkokra kerül sor. Salvador A hazafias erők közvetlen tárgyalásokat javasolnak a juntának (ČSTK) - A Not i sál hírügynök­ség jelentése szerint a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) és a Forradalmi De­mokratikus Front (FDR) hivatalo­san javasolta a salvadori kormány ún. békebizottságának, hogy „kü­lönböző politikai témákról“ kezd­jenek közvetlen tárgyalásokat. A hírügynökség hozzáfűzte, hogy a javasolt megbeszélések­nek kellene hozzásegíteniük a salvadori polgárháború politi­kai rendezéséhez. A tárgyalásokat sürgető javas­latot már átadták az említett bizott­ságnak. A salvadori ellenzéki koa­líció ezzel is jelezte, hogy nem ismeri el Reagan elnök közép­amerikai megbízottjának, Richard Stonenak a hét elején megsza­kadt közvetítő misszióját. Görög-amerikai támaszpontalku (ČSTK) - Athénban Görögor­szág és az Egyesült Államok megállapodott a görög területen levő négy amerikai katonai tá­maszpont és 16 egyéb katonai objektum jövőjére vonatkozó új szerződésről. A tegnap aláírt megállapodás az1953-as szerző­dés helyébe lép. Aláírására tízhó­napos, heves vitákkal tarkított tár­gyalássorozat után került sor. Gö­rögország a támaszpontok műkö­désének engedélyezéséért cseré­be követelte az Egyesült Államok­tól, hogy növelje a Görögország­nak nyújtott katonai támogatást, hogy Görögország nagyobb mér­tékben ellenőrizhesse a bázisokat és állapodjanak meg a támasz­pontok fokozatos bezárásán; A szerződés az év végén lép életbe, majd az USA-nak 5 év letelte után 17 hónapon belül el kell hagyni a bázisokat. A tőkés vállalkozók is szót emelnek k a felesleges MX-program ellen (ČSTK) - Amerikai gyáriparo­sok és volt magas rangú hadügy- minisztériumi tisztségviselők 30 fős csoportja követelte a Kong­resszustól, hogy állítsa le az új MX interkontinentális rakéták gyártását. „Az értékes források elpazarlása az olyan kétes rend­szerekre, mint amilyen az MX, veszélyezteti az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejét“. Stanley Weiss, a texasi Ameri­can Minerale cég vezetője, a cso­port elnöke elmondotta; első ízben történt meg, hogy amerikai vállal­kozók tiltakoznak fegyverrendsze­rek valamely fajtája ellen, s azt az USA biztonságára nézve negatí­van értékelték. „Meggyőződé­sünk, elérkezett az idó, hogy a vál­lalkozók is szót emeljenek a feles­leges fegyverkezési kiadások el­len“ - hangsúlyozta Weiss. Irak ma ünnepli a forradalom napját, a Baath-forradalom győzelmének 15. évfordulóját. Az eltelt másfél évtized óriási változásokat hozott az ország életében. Jelentős mértékben javultak a lakosság életkörülményei, emelkedett az életszín­vonal. Az elmúlt négy év során 12 ezer család költözött új lakásba, további 400 ezer család telket kapott, amelyen állami támogatással házat építhet. Nem feledkeznek meg a városok zöldterületeiről és a szórakozásról sem. Filmszín­házak, stadionok épülnek, hogy a lakosság tartalmasan tölthesse el szabadidejét. Nagy gondot fordítanak Irakban az oktatásra és az egészségügy fejlesztésére is. Az országban az elmúlt négy évben 3500 iskola, 374 óvoda, 49 diákszálló és 75 egészségügyi központ épült. - A felvételen iraki óvodá­sok. (ČSTK-felvétel) GENF AZ ATOMHÁBORÚ ELHÁRÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEIRŐL FOLYIK A VITA A LESZERELÉSI BIZOTTSÁGBAN Az acélvita Howe washingtoni tárgyalásainak középpontjában Amerikái nagytőkések is ellenzik, hogy a Pentagon falja fel a dollármilliókat. (A Horizontból) Genscher megismételte a Nyugat álláspontját A nyugatnémet külügyminiszter bulgáriai eszmecseréi (ČSTK) - A Nyugatnak az ame­rikai rakéták telepítésével kapcso­latos ismert álláspontját ismételte meg tegnapi szófiai sajtóértekez­A dollár rekordárfolyama (ČSTK) - A tokiói tőzsdén az amerikai dollár árfolyama a nyu­gatnémet márkához viszonyítva 1976 januárja óta tegnap rekord- magasságot ért el: 1 dollárért 2,6015 márkát fizettek. A növeke­dés azt követően állt be, hogy a New York-i tőzsdén rendkívül nagy volt a dollár iránti kereslet. Tokióban és' New Yorkban ezzel egyidőben a dollár yennel szem­beni árfolyama is megnövekedett. Japán tőzsdei körök felhívják a figyelmet arra, hogy nyilván spekulációról van szó, s ehhez az ösztönzést maguk a New York-i bankok adták, amikor megkezd­ték a dollár felvásárlását. Az újabb tőzsdei láz azt bizo­nyítja, hogy az amerikai kormány­zat továbbra is magasan kívánja tartani a kamatlábakat és a dollár árfolyamát, ami lehetővé teszi, hogy Nyugat-Európából és Ja­pánból a töke az USA-ba ára­moljon. Ennek következtében vi­szont a nyugat-európai és japán cégek versenyképessége nagy mértékben csökken. létén Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszter. A hivatalos látogatáson Bulgári­ában tartózkodó Genscher nagyra értékelte azt a nyílt párbeszédet, amelyet Petr Mladenowal, a bol­gár diplomácia vezetőjével folyta­tott. Ezeken elsősorban a két or­szág gazdasági együttműködésé­ről, illetve időszerű nemzetközi problémákról volt szó. A nyugatnémet külügyminiszter Mladenov kíséretében tegnap Várnába utazott, ahol folytatódnak a megbeszélések. Az olasz „Pace e Guerra“ (Béke és háború) folyóirat szer­kesztősége bejelentette, hogy két olyan dokumentum birtoká­ba jutott, amelyben az Egyesült Államok római nagykövete, Maxwell Rabb javaslatot tesz Washingtonnak, hogyan varrják a „keleti tömb“ nyakába a II. János Pál pápa ellen 1981. má­jus 13-án a török terrorista, Ag- ca által elkövetett merényletet. Az ANS A olasz hírügynökség által közöltek szerint Rabb 1982. augusztusi jelentésében lehetsé­(ČSTK) - A washingtoni látoga­táson tartózkodó Geoffrey Howe brit külügyminiszter Reagan ame­rikai elnökkel és Shultz külügymi­niszterrel tárgyalt. A brit külügyminiszter megbe­szélésein elsősorban az amerikai - nyugat-európai acélvitáról volt szó, mivel a Reagan-kormányzat a közelmúltban korlátozta a kö­zöspiaci országokból származó acélbehozatalt. A brit kormány an­nakidején felháborodással fogadta ezt az önkényes lépést. Az eszmecseréken ezen kívül szó volt a kelet-nyugati kapcso­(ČSTK) - Az Egyesült Államok és Japán mély kereskedelmi és gazdasági ellentétei már a jövő évben veszélyes konfrontáció­ba torkollhatnak - jelentette ki amerikai újságírók előtt Michael Mansfield, az USA tokiói nagykö­vete. Mansfield a két ország közötti ellentétekért teljes mértékben To­gesnek találta, hogy „Olaszor­szágban kampányt szervezzenek. A cél az, hogy felhívják a közvéle­mény figyelmét a pápa ellen elkö­vetett merénylet bolgár összefüg­gésére. Bulgária kompromittálá- sával lépést tehetnénk afelé, hogy lejárassuk a szovjet vezetőket“ - áll az amerikai nagykövetnek tulajdonított jelentésben. A másik dokumentum, ugyan­csak Rabb jelentése, 1982 de­cemberében kelt. Ebben már arról esik szó, hogy milyen sikert köny­velhetnek el a kampány kapcsán. latokról, a közel-keleti, közép­amerikai és dél-afrikai helyzetről. Howe a szovjet földgázvezeték építése kapcsán kipattant tavalyi amerikai nyugat-európai vitához hozzáfűzte, hogy a britek „meg­értik az amerikai technológia ex­portjának ellenőrzésére irányuló washingtoni törekvéseket“, de a korábban aláírt megállapodáso­kat teljesíteni kell. A brit diplomá­cia vezetője újságírók előtt kijelen­tette, hogy Margaret Thatcher új­raválasztása „elősegíti a Szovjet­unió elleni egységes front fenntar­tását“. kiót tette felelőssé. Hangsúlyozta, hogy a japán kormánynak gondol­kodnia kell olyan konkrét lépése­ken, amelyek enyhíthetnék a né­zeteltéréseket. Megjegyezte, hogy ezeket a lépéseket még Ronald Reagan novemberre tervezett to­kiói látogatása előtt kellene meg­tenni. Az ANSA szerint a „Pace e Gu­erra“ következő számában teljes terjedelmében közzéteszi a két dokumentumot. A Proletár Egységpárt (PDUP) két képviselője, Luciana Castellina és Luca Cafiero interpellációt nyújtott be az olasz képviselőház­ban az üggyel kapcsolatban. Az Egyesült Államok római nagykövetségének szóvivője ha­misítványnak minősítette a két je­lentést. Azt mondta, hogy „ezek a jelentések sohasem kerültek Rómából Washingtonba“. A világsajtó - Pace e Guerra Olasz lap leleplezése a pápa elleni merénylet utáni amerikai manipulációkról AZ USA és Japán gazdasági ellentétei (ČSTK) - A genfi leszerelési bizottság jelenlegi ülésszakán el­sősorban a nukleáris háború elhá­rításának kérdéseiről folyik a vita. A tárgyalások alapja a szovjet kor­mánynak az a felhívása, hogy az USA, Nagy-Britannia, Francia- ország és Kína fagyassza be nukleáris fegyvereit. A leszerelé­si bizottság a hét szocialista or­szág vezetőinek moszkvai találko­zóján elfogadott közös nyilatkoza­tát ugyancsak tárgyalási alapnak tekinti. Viktor Iszraeljan, a szovjet kül­döttség vezetője emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió már 1946. jú­nius 19-én az ENSZ-ben javaslatot tett az atomfegyverek gyártásának és alkalmazásának betiltásáról szóló nemzetközi megállapodás­ra. A nemrég tett szovjet javasla­tok ennek logikus folytatását jelen ­tik, s azt bizonyítják, hogy a Szov­jetunió következetesen törek­szik a nemzetközi biztonság megszilárdítására. Argentína képviselője aggodal­mát fejezte ki amiatt, hogy a lesze­relési bizottság munkája eddig nem hozott eredményt, pedig köz­ben tovább folytatódik a nukleáris és hagyományos fegyverek minő­ségi tökéletesítése és felhalmo­zása.

Next

/
Thumbnails
Contents