Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-01 / 76. szám, szerda

Felszabadulási ünnepségek (Folytatá* az 1. oldalról) A járási bizottság vezető tit­kára beszéde befejezőrészében megkérte a szovjet egységek jelenlevő képviselőit, tolmácsol­ják a galántal járás dolgozói hálás köszönetét a testvéri szovjet népnek, és hangsúlyoz­ta, soha nem engedjük meg, hogy testvéri kapcsolatainkat megzavarják. Mintegy ötezer galántai lakos vett részt a délutáni nagygyű­lésen, amelyen Ivan Knotek, az SZLKP járási bizottságának vezető titkára szlovákul, dr. Szabó Rezső, az SZNT alelnöke pedig magyarul mondott beszé­det, majd Mihail Hajkin, a szovjet hadsereg őrnagya üdvö­zölte a város lakosalt. Žiar nad Hronomban a felszabadulás 25. évfordulója al­kalmából emléktáblát lepleztek le a városi nemzeti bizottság épületén. A leleplezés alkalmá­ból a felszabadulás tényét Ján Wieiba, a városi nemzeti bi­zottság elnöke méltatta. Ezután az SZNF Üzem klubjában együt­tes ülést tartottak az SZLKP, a nemzeti bizottság, a Nemzeti Front, a többi társadalmi szer­vezeteknek és a városi szerve­zeteknek képviselői. Az ülésen megjelent a Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának küldöttsé­ge dr. Štefan Sutka közleke­dés-, postaügyi és távösszeköt­tetési miniszter vezetésével, a svitavai járás küldöttsége, va­lamint a szovjet és a csehszlo­vák hadsereg képviselői. Dr. Sutka miniszter ünnepi beszé­dében rámutatott a felszabadu­lás jelentőségére és hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk szilárd és megbonthatatlan. Az ünnepi ülés végén a város 200 érdemes polgárának adtak át emlékérmeket és üdvözletet küldtek a szovjet népnek. „A szocializmus építésének és a szakszervezetek feladatának lenini elmélete" NEMZETKÖZI SZEMINÁRIUM PRAGÁBAN (CSTK) — Prágában tegnap kezdődött „A szocializmus épí­tésének és a szakszervezetek feladatának lenini elmélete" té­mával foglalkozó négynapos szeminárium, amelyet a Cseh­szlovák Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalom központi tanácsa rendezett az európai szocialista országok szakszervezeti köz­pontja képviselőinek részvéte­lével V. I. Lenin születése 100. évfordulójának alkalmából. A szemináriumon Jelen van­nak a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Köz­ponti Tanácsának, a Szakszer­vezetek Szövetsége Cseh Taná­csának és a Szlovák Szakszer­vezeti Tanács vezető dolgozói, á Cseh és a Szlovák Szakszer­vezeti Szövetség elnökei, vala­mint a Járási szakszervezeti tanácsok elnökei. A szemináriumot Jan Pilier, a Csehszlovák Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalom Központi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Rámutatott, hogy V. I. Le­nin a Kommunista Internacio­nálé megalakításának és mun­kájának időszakában nagy ér­deklődést tanúsított a csehszlo­vák szekció munkája iránt, és tevékenységével döntő módon hozzájárult a proletár interna­cionalizmus alapelveinek he­lyes értelmezéséhez és érvénye­sítéséhez, mivel véleménye sze­rint ez igen fontos és Jellegze­tes a kommunista pártok és a forradalmi munkásszervezetek tevékenységének. Lenin pártunk megalakulásá­nak kezdeti. Időszakában aggó­dott amiatt, vajon sikerül-e le­küzdenünk a jobboldali szoclál­demokratlzmus és a kispolgári opportunizmus hagyományát. Ismert az a figyelmeztetése, amit a Komintern 1921. évi ülé­sén fejezett ki, amikor ls fel­kérte Š meral elvtársat, hogy haladjon fokozottabban balra és a párt ne féljen kifejezőbben a forradalmi program szellemé­ben fellépni. A szeminárium hivatott ismét igazolni, hogy a csehszlovák szakszervezetek hűek maradnak a szocializmus építésének és a szakszervezetek ezzel kapcsola­tos feladatának lenini értelme­zéséhez, és hogy a jobboldali és antiszocialista erők múltbeli minden igyekezete ellenére szi­lárd tagjai vagyunk a szocia­lista országok családjának, amelynek legfőbb védelmezője a világ első szocialista állama, a Szovjetunió. Pillér elvtárs beszámolója után Michal Kimlík, a Csehszlo­vák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának titkára tartott előadást. ir Csaknem 100 fiatal vasutas utazik Szlovákiából április 17-én 9-napos kirándulásra a Szovjet­unióba és Lengyelországba. Lá­togatásuk Ideje alatt megtekintik Moszkvát, Leningrádot és Varsót. A kirándulás célja, hogy a fiata­lok megismerjék azokat a helye­ket, ahol Lenin élt és dolgozott. A jubileumi évfordulók előtt Az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága elnökségének ülése (ČSTK) — Az SZSZK Nemze­ti Frontja Központi Bizottságá­nak elnöksége keddi ülésén azokkal a feladatokkal foglal­kozott, amelyek a V. I. Lenin születése 100. évfordulójának és hazánk felszabadulása 25. évfordulójának alkalmából ren­dezett ünnepségekkel kapcso­latban állnak a Nemzeti Front szervezetei és szervei előtt. Az elnökség különleges gon­dot fordított a szlovákiai gyer­mek- és ifjúsági mozgalom je­lenlegi helyzetére és távlati fejlődésére. Kiindulva az egy­séges gyermek- és Ifjúsági szer­vezet koncepciójából április 24 —25-én Bratislavában megtart­ják a Szlovákiai Szocialista If­júsági Szövetség alakuló kon­ferenciáját, amely elfogadja az alapszabályokat, kitűzi a to­vábbi feladatokat és megvá­lasztja a központi szerveket. A tegnapi napig 34 szlovákiai já­rásban megalakult egységes gyermek- és ifjúsági szervezet és az alapszervezetek több mint 90 százalékában megtar­tott plenáris üléseken kijelen­tették, hogy támogatják a szlo­vákiai egységes ifjúsági szer­vezet megalapítását. Az elnökség foglalkozott a szlovákiai erdészeti üzemeknek nyújtandó segítség kérdőével is, mivel az egész évi feladat 20 000 hektár fásítása — háromnegyed része a tavaszi időszakra esik. Azonban a hosz­szan tartó tél és főleg a nagy mennyiségű hó miatt ez a mun­ka késedelmet szenvedett, és az a veszély fenyeget, hogy a tervezett feladatokat nem tud­ják teljesíteni. Ezért a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége kéri az állampolgá­rokat és különösen a fiatalsá­got, hogy a munka ünnepének és felszabadulásunk 25. évfor­dulójának alkalmából április hónapban nyújtsanak segítséget a szlovákiai erdészeti üzemek­nek. Kötelezettségvállalás (ČSTK) — PETER COLOTKÁT, az SZSZK miniszterelnökét tegnap délelőtt meglátogatta ALEXANDER PAULOVlC, a Martini )nb elnöke és LADISLAV SKOVIRA, a fnb tit­kára, és átadták neki a martini Já­rás dolgozóinak kötelezettségvál­lalását a felszabadulás £S., Lenin születésének 100. és a nemzeti bi­zottságok megalakulásának 25. év­fordulója alkalmából. A kötelezctt­ségvállalásának értéke több mint 44 millió korona. Az egy ffire eső érték 492 korona. A miniszterelnök megköszönte a Járás dolgozóinak a kötelezettség­vállalását, amellyel sokoldalúan támogatják a pártnak és az állam­nak szocialista hazánk további sikeres fejlődését célzó törekvé­sét. — A SZOVJET Tudományos Aka­démia elnökségének meghívására, a Szovjet Tudományos Akadémiá­nak a Lenin-centenárium alkalmá­ból tartandó ünnepi ülésére teg­nak Moszkvába utaztak: Štefan Schwarz, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke, Vojtech Kellő, az akadémia levelező tagja és )án Bodnár, az Akadémia levelező tag­ja, az SZTA Filozófiai Intézetének Igazgatója. — JOSEF KEMPNÝ, a CSKP KB elnökségének tagja, a központi bi­zottság titkára tegnap fogadta Wlodzimiurz janiurcket, a Lengyel Népköztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, akivel az együttműködés jelenle­gi helyzetéről és további fejlesz­tésének lehetőségeiről tanácsko­zott. — SOŇA PENNIGEROVÁ, a Szö­vetségi Gyűlés első alelnöke és a Népi Kamara elnöke tegnap bará­ti megbeszélésen fogadta Malcolm Toont, az Amerikai Egyesült Álla­mok nagykövetét. A baráti megbe­szélésen a két ország kapcsolatai­nak bővítéséről tárgyaltak. — KAREL HOFFMANN miniszter, a Szövetségi Postaügyl és Távösz­szeköttetésügyi Bizottság elnöke tegnap meglátogatta Prágában az Incomez 70 nemzetközi számítás­technikai kiállítást. — WLODZIMIERZ JANIUREK, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete tegnap meglátogatta Drahomír Koldert, a CSKP KB cseh irodájának tagját, a Központi Né­pi Ellenőrző Bizottság elnökét, akivel a kölcsönös együttműködés fejlesztésének kérdéseiről tár­gyalt. Országos ünnepség Kassán Az idén országos méretű ünnep­ségek keretében emlékezünk meg a Kassal Kormányprogramról. Ki­hirdetése 25. évfordulójának alkal­mából Kassín április 3-án 10 óra­kor párt- és kormányküldöttség tagjainak jelenlétében nyitják meg a kormányprogram épületében rendezett dokumentumkiállítás!. Ezt követően a Felszabadítók terén megkoszorúzzák az elesett hósiik emlékművét, majd 14 Arakor kerül sur a kassal Sportcsarnok­ban a város és környéke dolgozói­nak ünnepi nagygyűlésére, melyen a párt és kormányküldöttség veze­tője mond ünnepi beszédet. A Kassai Kormányprogram Jubi­leumi ünnepsége este, a Művészet Házában megrendezett kultúrmű­sorral ér véget, melyen fellép a Csehszlovák Állami Ének- és Tánc­együttes. — k Külföldi újságírók Kelet- Szlová k iá ba n Kassára tegnap megérkezett a külföldi újságírók közel ötven ta­gú csoportja: szovjet, lengyel, ma­gyar, német, bolgár, román és jugoszláv kollégák, valamint a külföldi kommunista (ajtó Prágá­ban akkreditált hat tudósítója. A külföldi újságírók csoportja több napot tölt hazánkban. Végig­utazik a felszabadító harcok Je­lentősebb útvonalán, s Kelet-Szlo­vákiában első ízben találkozik a párt- és az államhatalmi szervek képviselőivel. A kelet-szlovákiai újságírókkal tegnap este a kassai Hutník Szállodában találkoztak a külföldi újságírók. Ma délelőtt a vendégújságírók részt vesznek a Kassai Kormány­program épületében megrendezett szemináriumon, melyen meghall­gatják a Szlovákia gazdasági fej­lődéséről, a keletről induló fel szabadító harcokról, s a Kelet­Szlovákia gazdasági helyzetéről, valamint a Kassai Kormányprog­ram jelentőségéről szóló előadá­sokat. Délután megtekintik a Ke­let-szlovákiai Vasművet, majd a Magas-Tátrába utaznak, ahonnan két csoportban folytatják útjukat B. Bystricára és hazánk jelentő­sebb városaiba. —ik + Hosszan tartó súlyos beteg­ség után 69 éves korában el­hunyt Pozsonyban Ferdinand Dvo­rln, a CSKP régi tagja és a CSFSZM érdemes funkcionáriusa. -Ar A tanvaldi járás lakossága kegyelettel emlékezett meg teg­nap a svárovi sztrájk áldozatai­ról, amikor az elesett textilmun­kások emlékművét megkoszorúz­ták Veľké Hámreban. A sztrájk 100. évfordulójának ünnepségei április 4-én nyilvános nagygyűlés­sel fejeződnek be. ir A Csehszlovák Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Szövetségi Tanácsának meghívására tegnap Prágába érkezett az Össz-szövet­ségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet Tamara Ale­xejevna Kucenková vezet. Az egységes állásfoglalás érdekében Tito beszámolója afrikai útjáról Belgrád — Joszip Broz Tito jugoszláv elnök kedden délelőtt informálta a Szövetségi Gyűlés küldöttjeit a Kelet- és Észak­afrikai országokban nemrég tett látogatásának eredményeiről. Nyilatkozatában említést tett néhány aktuális nemzetközi kérdésről is. Tito elnök rámutatott arra, hogy a megvitatott kérdésekről alkotott nézeteik sokban meg­egyeznek, majd hangsúlyozta, hogy az afrikai országok veze­tői nyugtalanságukat fejezték ki a jelenlegi bonyolult nem­zetközi helyzet, az akút válsá­gok kiéleződése, a nemzetek biztonságát veszélyeztető ténye­zők miatt. „Ezzel kapcsolatban — mon­dotta Tito — különösképpen ki­fejezésre Jutott a vietnami ag­resszió folytatása, a párizsi megbeszélések eddigi ered­ménytelensége, valamint a há­ború „vietnamizálása" miatti nyugtalanság. A vietnamizálás a végtelenségig meghoszabbi­taná a vietnami háborút. Az aggodalmak Jogosultságát a délkelet-ázsiai események eddi­gi alakulása is bizonyítja. A Laosszal kapcsolatos jelenlegi események azt bizonyítják, hogy a hadműveletek a Vietnamon kívüli területekre is kiterjed­nek, és veszélyes formát ölte­nek az egész térségben. A viet­nami kérdést lehetetlen az amerikai egységek feltétel nél­küli kivonása nélkül megolda­ni — hangsúlyozta Tito elnök. A tárgyalások során mege­gyeztünk abban — mondotta Tito —, hogy az el nem kötele­zett országok következő legfel­sőbb szintű konferenciájának nagy jelentősége lešz. Arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy minél előbb össze kell hívni a konferenciát, mégpedig a lehetőség szerint az ENSZ 25. jubiláris közgyűlésének meg­kezdése előtt. Az el nem köte­lezett országoknak így lehető­ségük nyílna arra, hogy össze­hangolják állásfoglalásaikat a lényeges nemzetközi kérdések­ben, és közös akcióprogrammal lépjenek fel, és hatékonyan já­ruljanak hozzá a Jubiláris ülés eredményes munkájához." professzor vádja a junta ellen Tiltakozás Franciaországban az athéni per miaťt Georgiasz Mangakisz görög egyetemi tanár, a katonai junta ellen irányuló összeesküvés vádjával bíróság elé állított 35 vádlott egyike, a bíróság előtt kijelentette, megkínozták, hogy beismerő vallomást tegyen. — Brutálisan megkínoztak — mondta a professzor. — Meg­engedhetetlen egy állam szá­mára, hogy erőszakhoz és kín­záshoz folyamodjék a vádlottak allomásának kikényszerítése vé­gett. A francia közvélemény köré­ben felháborodást váltott kí a 35 görög hazafi pere, valamint a bebörtönzöttek kínzásáról is­mételten nyilvánosságra került sok tény. Az egyetemi ifjúság körében, társadalmi szerveze­tekben, üzemekben tiltakoztak. A Francia Kommunista Párt egy kommunista parlamenti képviselő, valamint Párizs vá­ros egyik kommunista tanács­noka személyében delegációt küldött Görögország párizsi nagykövetségére. A küldöttség átadta az FKP tiltakozását, amely követeli a terrorper le­állítását, valamint a bebörtönö­zött hazafiak szabadon bocsátá­sát. Fokozzák a szovjet diplomaták biztonságát Buenos Aires — Argentína belügyminisztériuma beismerte, hogy a szovjet diplomáciai dol­gozók elleni vasárnapi siker­telen elrablást kísérletben része volt egy Buenos Aires-i rend­őrtisztnek is. A Francisco Imaz tábornok, Argentína belügymi­nisztere által kiadott Jelentés megemlíti Carlos Bening Bal­buen rendőrfelügyelő nevét is a sikertelen emberrablás! kísér­lettel kapcsolatban. A közlemény biztosítja a Bue­nos Aires-i szovjet nagykövet­séget, hogy fokozzák a szov­jet diplomaták védelmére szol­gáló biztonsági intézkedéseket. A jelentés válasz arra a til­takozó Jegyzékre, melyet az argentínai szovjet diplomaták ellen elkövetett provokációs ak­ciókkal kapcsolatban nyújtott át vasárnap az argentin kor­mánynak a szovjet külügymi­nisztérium. Április 11-én indul útnak az Apollo 13 Washington — A terv szerint április 11-én indul útjára az Egyesült Államok újabb hold­expedíciója, az Apollo 13. űrha­jó. Az űrhajó parancsnoka az űr­kutatási program egyik vete­ránja, a 42 éves James Lövell lesz. Vele együtt a holdkom­pon egy újonc, a 36 éves Fred Haise száll majd le a Hold fel­színére. A Hold körül keringő űrkabin pilótája a 34 éves Tho­mas Mattingly, ugyancsak újonc űrhajós lesz. Az Apollo—13 útja 10 napos lesz. Április 11-én közép-euró­pai idő szerint az éjszakai órákban kerül sor a rajtra. A kutatási program nagyjából ha­sonló az előző két hold-expe­dició terveihez. Az útról 8 tv-közvetítést ter­veznek; ezek közül több a holdsétákat mutatja majd be. A két űrhajós legalább 8 órát tölt majd a holdkomp kabinján kívül. Egészben véve több mint 50 órát kívánnak eltölteni az égitest felszínén. Egy másik jelentés szerint a szovjet diplomata elrablását az „argentin nemzeti szervezett mozgalom" (MANOj elnevezé­sű argentínai fasiszta csoport szervezte meg és akarta végre­hajtani. Ez kitűnik a szervezet­nek a „La Razón" című lapban megjelent közleményéből. Podgornij befejezte iráni látogatását Teherán — Nylkolaj Podgor­nij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke befejezte Iráni hivatalos láto­gatását és hétfőn kíséretével együtt repülőgépen hazauta­zott. Vasárnap este Muhammed Reza Pahlavi Iráni sah vacsorát adott Nyikolaj Podgornljnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének tiszteleté­re. A vacsorán részt vettek Podgornij kíséretének tagjai, ott volt Jerifejev, a Szovjetunió te­heráni nagykövete is. Iráni rész­ről megjelent Huveida minisz­terelnök, Zahedo külügyminisz­ter és a kormány több más tag­ja. A baráti légkörben elköltött vacsora alkalmával az iráni sah és Podgornij pohárköszöntőt mondott. Ünnepelnek a bolgár Szófia — Hetvenéves fennállá­sát ünnepelte a Bolgár Földműves Népi Szövetség. Az évforduló al­kalmából ünnepi gyűlést rendez­tek Szófiában. A bolgár sajtó nagy figyelmet szentel az évfor­dulónak. A cikkek kiemelik a szö­vetség nagy hozzájárulását a szo­cialista forradalom győzelméhez. A gyűlésen Georgl Trajkov, a szövetség titkára, a nemzetgylK— lés elnökségének elnöke mélVáita 137 ü­a bolgár földművesek ^óíitikai szervezetének 70 éves történetét. Az ünnepi gyűlés elnökségében helyet foglalt a Botgár Kommu­nista Párt küldöttsége ls, élén Todor Zsivkovval. IV. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents