Sportkiadás, 1930

1930-01-12

A MTK junior tőrcsapatver senyét vasárnap reggel 9 érakor tezdték meg a Fodor-féle vivóteremben.A versenyben kilenc csapat vett részt, amelyek három csoportbaosztva küzdöttek. Az első csoportból a Rendőrtiszti AC iutott a döntőbe, mig a Tiszti VC B/csapata és a BEAC A/csapata kiesett a további küzdelemből. A második .cs oportból a MTK került a döntőbe, s a B3AC B/ és a Wesselényi VC ki csara ta esett ki. A harmadik csoportból a Tiszti VC kJ csapata és-a MAC került* a döntőbe; iSbből a csoportból a P.écsi BAC cs-pata esett ki; A döntőmérkőzésekre délután hat órakor került a sor, ahol a csapatok körmérkőzés keretében döntik el maguk közt az elsőséget. u *4* A ^ I. fölényes győzelme a BKE II. felett. Vasárnap dél­után játszotta le a BKE I. csafete. a BKE II. csapatával tréningje 11 egü merkozesst, amelyet 8:1 ; . /2:0, 3:1, 3:0/"arányban nyert meg. Bar ^ az első csapat kapusat átadta a második csaprtnak. s azonkivül f sérült Mmder Sándor nélkül állt ki, mégis nagy fölénnyel győzött. A BKE II f csapat.gyenge teljesítményt nyújtott. A csapatok az alábbi összeállításban játszottak: BKE I.: Benyovits-Kator dr., Barna dr.-Je­ney, Bikar BBTE, Weiner; csere: Rajner és Blazsejovszky. BKB II.: deinricn-halmay, Reitzner-Hévizy, Krempels, Barcza BBTS; csere: Abel, Kre puska. Góllövők: BikárBikár, Barcza, Jeney, Jeney, Weiner", Lator dr. , Rajner, Weiner. Biró Ordódy Béla. " Vasárnap délelőtt rendezték a városligeti műjégpályán az 500 méteres hendikep gyorskorcsolyázó háziversenyt. A ver­senyzőket két csoportba osztottak, AZ A-csoportban részt vett versenyzők a következő sorrendben futottak be: Tiszta Előny Végeredmény idő: 1. Kakas 52.2 3 49,2 2. Borosa 54.4 5 , 49.4 3. Lukovits P. 54. 4 l/2 49*5 4. Mérő 52.1. 2 l/2 49.6 ,5. Sógor 50.8 1 . 49.8 6- . Molnár Gy. 54.3 4 l/2 49,8 7- . Pataki 52.4 2 l/2 49.9 8. Tóth 52.5 2 1/2 50 8; Ladányi 52.5 2 1/2 50 10'iVida 50.2 0 . 50.2 lí'.Hidvégi 55.7 4 1/2 51.2 /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents