Sportkiadás, 1929

1929-12-01

A. "budai..dg-y-hyből.. a_ III • ker. került ki győztesen• III .k'er i PC'-BudaT Har ihár ol^~2:i/íxQ/J. Az egész délelőtt szitáló eső hatalmas sártengert varázsolt a hungária­uti pályára. A pályagondnokság ugyan tűzoltókkal ugyamennyire rendbehozatta a pálya talaját, de a mély sár igy is akadályozta mindkét csapatot tudása ki­fejt ésében. A Hariháromé a kezdeményezés, ugylátszik hogy a fekete-fehérek a sarat jobban birják. Az 5.percben Ember fölélő. Majd a 14. percben az o­budaiak lendülnek ellentámadásba, Lutz II. huszméterről váratlanul erős lö­vést küld a Harihárom kapujára, Lantos megkésve nyúl a labda után, máris "• > bent tancol a vezetőgóls1:0. A Harihármasok erős ellenoffenzivába mennek ac csak egy kornert tudnak elérni. Majd Frölich lő offszajd helyzetből. A III. kerület mindjobban felnyomul, de szintén megelégszik egy kornerral. A 41.perc ben Drösslert 16-oson belül felvágják, 11-es lenne, azonban Biró Sándor biró érthetetlenül az óbudaiak ellen itél szabadrúgást. A közönség percekig tűnte ellene. Az utolsó peroekben is a III .kerületiek váriadnak. Szünet után már az első percben nagy helyzet adódik a Ill.ker.kapuja előtt azonban Sztancsik kitűnő helyzetben rontó Néhány perc múlva Lengyel követi a példáját a túloldalon. A 13. percben Fenyvesi erős lövését Lantos fogja, de majdnem beüti a labdát a hálóba. Majd Fehér a gyomrába erős ütést kap, s é­lesztgetik. Az óbudaiak a meleghelyzetek egész sorát teremtik, azonban Lantos nagy szerencsével mindent pariroz.A 34. percben Lőwy faultolja Fenyvesit, de a labda gyors szélsőnél marad s beadását Drössler értékesiti;2:0. A 41.pere­ben Fenyvessi kétszer is közvetlen közelről Lantosba lövi a labdát. Befejezés előtt 1.perccel a Harihárom támad, Embert a büntetőterületen belül faultoljak: 11-es, melyet Ember a rendeltetési helyére juttat:2:1. Kispest-Attila _2:1/lsl/^ Állandó esőben folyt le a mérkőzés, az első fél­időben az"Attila óriási lelkesedéssel játszik, s teljesen félpályára szoritja ellenfelét. Siklósi nagyszerű irányításával főként a szélsők vannak frontban. Az 5.percben az Attila kornert ér el, majd közvetlen utána huszméteres sza­badrúgás Kispest ellen, melyet Maszlonka alig fölé küld. A miskolci együttes igen jól mozog a pályán, főként Maszlonka kitűnő, Dénes kornerra véd egy eles labdát, a 14. percben Opata ront, de ismét korner lesz. A 19. percben Szeder lövését a kapus húzza, le. A következő percben vezeti a Kispest első támadását uj balösszekötője Schneringer révén, aki egymásután kétszer is főié, illetve mellélő. Az iram rendkivül erős, a játék gyakran durvaságba hajlik, főként Raitz véteti magát észre e téren. A 3G, percben Pacolai hátrahúzott labdaját Fürstner ofszajdhelyzetből hálóba, küldi, melyet Vass biró megad»l:0. A 41, percben Siklósi nehéz helyzetből, fordulásból kiegyenlittlíl. Attila támadá­sokkal ér véget a félidő. Szünet után egyenlő erők küzdelme* A l 4. percben Bán kétlépésről kapufát lő. Mindinkább eldurvul a meccs, Csendes lerúgja Opatat s több kisebb nagyobb kollidálás állitja meg több alkalomnál a játékot. Rövid Attila fölény után ismét a Kispest nyomul fel. Változatos játék alakml ki, a hatalmas sártengerben a, játékosok sokat bukdácsolnak. A 43, percben Kis a bal szélen lefut, beadását Pacolai befejeli:2;1. A Hun gári a j5-s0 arán yban vezetétt félidőben a Bqcskajr ellen^ Mintegy 3000 főnyi közönség előtt mindkét ösapat a jelzett összeáll!* tásben vette fel a küz delmet, Errősen zuhogó esőben a Hungária lendül támadásba s fölényét az egész félidőn keresztül megtartja. Már á második percben Bihámi szép összjátékkal Barátkyhoz juttatja a labdát, aki megszerzi a vezetést:1:0. Az 5. percben Hirzert faultolják, a szabadrúgást ó rúgja a 16-os sarkáról Remmer elé, aki kapásból gyönyörű gólt • szem:2:0» Állandó Hungária, fölény. A. 30. percben Hir­ser közeli lövését Budai lábbal kornerra védi. A 31.pereben Bihámi lövésszerü en fejeli Titkos beadását, mely létret érintve jut kapu fölé,A.33,percben Bocs kai korner, ma,jd ellanyhul a játék.A 37.percben Fehér Remmert felvágja a, husz méteres szaba.drugást a kapus fogja, A 41 .percben Titkos Remmerhez passzol,a>ki a jó helyzetben levő Barátkynak adja a. labdát, ő viszont gondolkodás nélkül a, sarokba, ragasztja, VAC FC-Bak TK 5:l/l:l/. II, liga mérkőzés. Ledérért a Vac játékosát A,rc­csont "töresscl korhazlba szál 1 ito11ák. Újpest B/-Megyer B/ 1 2z0. Szövetségi dijmérkőzés. Hungária B/-Vac FC T/T' 1 :"0/l:0/.Szövetségi serleg. ; Jéghokki mérkőzések: BKE I.-Kombinált 4:1/0:1, 2:0,2:0/. Góllövők: Révo.y gr Jeney, Minder,Lator*'dr, és Weiner.-

Next

/
Thumbnails
Contents