Somogyi Néplap, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-01 / 101. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP CSÜTÖRTÖK, 1952 MÁJUS L Kekkonen finn miniszterelnök beszéde Stockholmban Stockholm. (TASZSZ) Április 28 án egy stockholmi gyűlésen Kekkonen, Finnország miniszterel­nöke beszédet mondott. Ismertet­te Finnország gazdasági helyzeté­nek kérdéseit, kül- és belpolitiká­ját. Kekkonen különösen hangsú­lyozta a Szovjetunióval való szé­lesebb árucsere jelentőségét. A továbbiakban hangsúlyozta: olyan ország számára, mint Finn­ország, döntő jelentőségük v:n a külfölddel való szilárd kapcsola' toknak. Amikor Paaskivi, a mos­tani elnök, miniszterelnök lett, rá' mutatott, hogy Finnország legfon­tosabb külpolitikai feladata a. Finnország és a Szovjetunió kö­zötti • kölcsönös bizalmon alapuló jószomszédi viszony megteremté­se. 1948 április 6-án finn-szovjet ; barátsági, együttműködési ég köl- j csönös segélynyújtási egyezmény j jött létre, amé y — a békeszerző- i dissei együiit — Finnország és a I Szovjetunió bizonyos előfeltételek mellett köteles együttműködni ka- ton.iiag Finnország területén is, ha Finnországot agresszív táma­dás éri. Kekkonen rámutatott, hogy a katonai megegyezés nem áll egyedül Észak-Európa történe­tében. A Szovjetunióval való együtt- működésünk nem akadályozza az északi baráti népekkel — elsősor­ban Svédországgal — meglévő jó­viszonyunk fejlesztését, mmt aho­gyan nem igen hat régi nyugati kereskedelmi baráiainkkal folyta­tott élénk kereskedelmi kapcsola­tainkra sem. II Hfmzelhözi Diákszövetség titkárság» t.ltókorik Brandtfeiner professzor elbocsátása ellen Prága. (MTI) A Nemzetközi Diákszövetség prágai titkársága a kővetkező táviratot intézte . az osztrák közoktatásügyi miniszter­hez: A világ diákságát mélységesen felháborította, hogy Brandweiner professzort elbocsátották a gráci egyetemről. A világ többmillió di­ákja nevében a legerélyesebben tiltakozunk e jogtalan cselekedet ellen és követeljük az elbocsátó rendelkezés haladéktalan vissza­vonását. A Nemzetközi Diákszövetség titkársága ezzel egyidőben üdvözlő távirat»! küldött Brandwener professzorhoz, amelyben kifejezi iránta érzett szolidaritását­A moszkvai rádió magyarnyelvű adásának ünnepi műsora május elseje alkalmából Moszkva. (MTI) A moszkvai rá­dió minden nap négy adásit közve­tít magyar nyelven, magy.r idő ezerint 13 00, 17.00, 19.00 és 21.00 órakor. Május e’seje alkalmából a mosz­kvai rád'ó a rendes napi adások keretében műsort sugároz. Május elsején 19.00 órakor a moszkvai rádió műnk:társa a Vö­rös-térről magyarnyelvű helyszíni tudósításban számol be az ünnepi díszszemléről és a dolgozók felvo­nulásáról, a 17.00 órai és május 2-án a 17.00, valamin,; a 19.00 órai adás keretében pedig ünnepi hangversenyt közvetít a moszkvai rádió. A Francia Kommunista Párt nyilatkozata május elseje előestéjén Párizs. (MTI) A Francia Kom­munista Párt mlus elseje előesté­jén nyilatkozatot adott ki, s eb­ben éles szavakkal bélyegzi meg a francia kormány gazdasági poli­tikáját, amely megragadja a bé­rek felemelését, jóllehet a legutób­bi béremelés óta a létfenntartási költségek Lega'ábh 16.8 százalék­kal emelkedtek. A nyilatkozat megállapítja, hogy a kormány egyre fokozza a sza- íbadságjogok ellen irányuló táma- ' dásait, s ugyanakkor megtorlások­hoz folyamodik a tunisz1, a marok­kói és az algíri néppel szemben. Folytatja a vietnami háborút, részt vesz a koreai háborúban és az amerikai milliárdosok irányítá­sával európai háborút készít elő, amelynek költsége t a francia dol­gozókkal akarja megfizethetni. A nyilatkozat rámutat, hogy a francia munkásosztály döntő sze­repet játszik majd e tervek meg­hiúsításában. Május elsején a dolgozók az ágyuk ellen és a kenyérért tün­tetnek, hogy olyan politikát har­coljanak ki, amely teljesíti a dol­gozó lakosság követeléseit, szava­tolja a. békét, Franciaország biz­tonságát és nemzeti függetlensé­gét — mondja végül a nyilatkozat. A Máju9 elsejei ünnepségekre Moszkvába érkezett a SZOT küldöttsége Moszkva- (Mi I) Kedden esj;e megérkezett Moszkvába a Smk- szerveretek Országos Tanácsának küldöttsége. A küldöttség vezetője Pécsi Ferenc, a SZOT titkárságá­nak tagja. A magyar küldöttség fogadásán (megjelent Iván Borogyilenko, a Szovjetunió Szakszervezetei Köz­ponti Tanácsa munkavéde mi Osz­tályának vezetője, Vaszilij Ckar- jov, a Mezőgazdasági Gépipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának eluöke és Vlagyimir Kuzin, a Szovjetunió Szakszerve­zetei Központi Tanácsa Nemzet" közi Osztályának munkatársa­Bolgár, német és angol küldöttség érkezett Moszkvába Georgi Vangelnak, a Bolgár Szakszervezeti Tanács elnökségi tagjának vezetésével ápri is 29-én bolgár szakszervezeti küldöttség érkezett Moszkvába. Alfred Wunderlichnek, a Német Demoartsikus Köztársaság Gép ipari Minisztériuma államtitkárá­nak vezetésével némej küldöttség érkezett Moszkvába. Moszkvába érkezett az aná°' munkásküldöttség is, annelye a Szovjetunió Szakszervezetei Köz­ponti Tanácsa hívott meg a május 1-i ünnepségekre. Tiltakozások az amerikai imperialisták baktériumháborúja ellen PEKING. Tokioi jelentés szerint Micsio Vatanabe, a Szakszervezeti Világ szövetség japán összekötőirodája nevében levelet ’ntézett az ENSZ főtitkárához, i amelyben követeli a baklériumfegyverek eltiltását. A levél köveijeli: tiltsa be az ENSZ a baktériumfegyverek alkal­mazását és büntesse meg azokat, akik a koreai baklériumhndjára- tot megindították, vessen véget a Koreában elkövetett bűncselek­ményeknek és vonja vissza Korea területéről az összes idegen csa­patokat­HÁGA. Az amsterdami Wester Su'ker nagy cukrászipari gyárban tiltako­zó gyűlést tartottak az amerikai agresszoroknak a koreai és kínai nép elleni baktériumháborúja el­len. A gyűlésen hozott hailározat kö­veteli: Késedelem nélkül szüntes­sék be a koreai háborút és az amerikai agresszorok oldalán har­coló holland csapatokat azonnal vonják ki Koreából. PÁRIZS. A CGT vezetősége közleményt adott ki a baktériumháború ellen. A közlemény megállapítja, hogy a franciaországi dolgozók nagy­számú tdlpkozása ellenére a fran­cia kormány nem tett semmit az emberiség ellen elkövetett bűn- cselekmények megszüntetése ér­dekében. A francia kormány tehát osz­tozik a felelősségben. A közlemény felszólítja a fran­cia dolgozókat, tiltakozzanak az USA kormányánál és a franciaor­szági amerikai nagykövetségen, tiltakozzanak az ENSZ-ben, ki­váltkép a leszerelési bizottságnál, amelynek ülésén a. szovjet küldött eré'yesen követelte a baktérium- háború megszüntetéséit. LONDON. Az Angol Szocialista Egyházi Férfiak Országos Szövetségének végrehajtóbizottsága határozatban ítélte el a Koreában baktérium­fegyvert alkalmazó amerikai agresszorokat- A Szövetség köve­tel1, hogy az angol kormány ítélje e! az USA-nak ezt az eljárását­MONTEVIDEO. Diego Martinez Olassoaga uru­guayi orvos és közélet1 személyi­ség cikket tett közzé, ame’yben elítéli az amerikai agresszorok ko­reai baktérmmhadjáratá;. A világ közvéleménye — írja — megbé- lyegzi azokat a bűnösöket, akik ilyen szörnyű 'bűncselekményeket követnek el az emberség ellen. A koreai néphadsereg főparancsnokságának április 29-i hadijelentése Phenjan. (TASZSZ) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksá­ga április 29-én közölte, hogy a koreai néphadsereg alakulatai, szói osan együttműködve a kín a* népi önkéntesek egységeivel, vala­mennyi arcvonalon továbbra is védelmi harcot vívtak. Április 28-án a középső arcv°- nnlon Kumszon térségében egyes ellenséges alegységek harckocsik kíséretében háromtízben harci fel­derítést kíséreltek meg, egységei- ink azonban erős tüzeléssel vissza­verték az ellenséget és nagy vesz­teségeket okoztuk nek'k. A töb­bi arcvonalon különösebb válto­zás nem történt. Légvédelmi tü­zérségünk egységei és az ellensé­ges repülőgépekre vadászó lövé­szek az arcvonalon és a mögöttes terű'eteken lelőttek négy ellensé­ges vadászrepülőgépet. Rövid külföldi hírek PÁRIZS. Seine et Oise megyében például a7 eddigi félhivatalos eredmények szerint a gaulleista párt delegátu­sainak száma az eddigi 900-ról 700 ra esett- A Francia Kommu­nista Páni, amelynek a megyében körülbelüli 700 delegátusa volt, megerősítette helyzetét. Párizs. (MTI) Spanyolországból érkezett hírek szerint Lopez Rai- mundo és a tavalyi barcelonai sztrájk többi vezér, ője ügyében ügyésszé Jesus Badillo Perez tá­bornokot nevezték ki, aki a má­sodik világháborúban a fasiszta „Kék hadosztály“ tagjaként har­colt a hitlerista seregbe® s igen sok háborús bűn elkövetéséért felelős. LONDON. (TASZSZ) A Daily Worker közli azj a fényképet, amelyet Malájföldről egy angol katona küldött a lap szerkesztő sé.gének. A fényképfelvétel Kuala- Kezan faluban készült egy másik lángol katonáról, aki egy maláj­földi hazafi levágott fejét farija a kezében. A Daily Worker szerkesztője a fényképhez fűzött kommentárjá­ban a többi között rámutat, hogy ez a kép a szavak milliónál job­ban bizonyítja a inalá földi háború igazi jellegét. „Ez a háború —- írja — foítot ejt az angolok becsüie tén". London. (TASZSZ) A Daily Worker tudósítója jelenti Nicosiá­ból: Április 28-án tartotta záró- ülését a ciprusi szakszervezet szövetség kongresszusa A kon­gresszus határozatban tiltakozik az ellen, hogy Ciprust agresszív há borús támaszpontként használják fel. A kongresszus részvevői kö­vetelték i\ ciprusi hatósáigoki; ól, járjnn;lk el az ENSZ alapokmánya értelmében és biztosítsák Ciprus munkásainak szervezkedési jogát és azt a jogot, hogy kollektív szer­ződéseket köthessenek. MEGNYÍLT a bolsevik párt TÖRTÉNETE MÚZEUMA Szerdán délelőtt a Magyar Mun­kásmozgalmi Intézetben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Bol­sevik Pár,( Története Múzeuma. Megjelent a megnyitáson Farkas Mihály vezérezredes, honvédelmi miniszter, Rónai Sándor, a Nép­köztárs ság Elnöki Tanácsának elnöke, Kovács István, a Népköz­társaság Elnöki Tanácsának elnök- helyettese, Hegedűs András, az á'lamí erdő- és mezőgazdaságok minisztere, Szabó István altábor­nagy, honvédelmi miniszterhelyet­tes, a Magyar Dolgozók Pánj? Pcitikai Bizottságának tagi ill Házi Árpád belügyminiszter, az MDP Politikai Bizottságéinak pót­tagja, Altomáre Iván élelmiszer- ipar' miniszter, Kelen Béla, a Ma­gyar-Szovjet Társaság főtitkára, valamint a magyar politikai, gaz­dasági és kulturális élet számos más kiválósága. Réti László, a Munkásmozgami Intézet igazgatója bevezető szavai után Hegedűs András, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának tagia, az állami erdő- és mezőgazdasági miniszter nyitotta meg a múzeumot. Beszédében a többi között ezeket mondotta: A Bolsevik Párt Történetének mai napon megnyílt múzeuma, . melynek felállítása közvetlenül Rákosi elvtárs javaslatára tör­tént — újából segítség Pártunk erődítésében és különösen párttagságunk esz­mei politikai színvonalának növe­lésében. Pártunk eddigi történetében és elsősorban a felszabadulás után elérf győzelmeiben hátai­ra s szerepe van a Szovjet­unió Kommunista (bolsevik) Pártfa tapasztalatainak és Sztálin elvtárs e tapasztalato­kat elemző, a m rxízmus-leni- nízmust t°vábbfejlesztő nagy­jelentőségű elméleti munkájá­nak, a Szovjetunió Kommunis­ta (bolsevik) Pártja Történe­tének. A Szovjetunió Kommunista, (bol­sevik) Pártjának győzelme segítet­te a magyar munkásosztályt a di­cső emlékű 1919-es prole;áríorra- dariom megszervezésében és a párt további sikerei öntöttek re­ményt dolgozóink legjobbjaiba az elnyomatás éveiben, erősítették bennük azt a bitet, hogy a Horthy- rendszer nem járt örökké és a szocializmus ügye győz hazánkban is. A magyar dolgozók nagy töme­ge] számára csak a felszabadulás után váltak hozzáférhetővé a Szovjetunió Kommunista (bolse­vik) Pártjának tapasztaltai- Pártunk széles körben szervezte meg a Párttön;énet tanítását, a párioktatás különböző formáiban, emellett egyetemeinken és főisko­láinkon is. Csak a most folyó ok­tatási évben különböző szeminá-, riumokon és tanfolyamokon több­tízezer hallgató tanulmányozza a Bolsevik Párt Történetét. Képünk és különösen munkás­osztályunk szinte páratlan érdeklődéssel facolt a Bo sevik Párt története tanulmányozásához Ezek a tapasztalatok és Sztálin e'vtárs tanácsai és útmutatásai se- 'giietfék pártunkat abban, hogy kitartó, szívós munkával meg­nyerje a dolgozók tömegeit a mun­kásosztályt és a dolgozó paraszt­ságot és ezzel megteremtse a népi demokrácia továbbfejlődésének, a proletáríátus diktatúrája megte­remtésének egyik legfontosabb előfeltételét. .Uly történhetett meg, hogy országunkban az osztályharc éleződése közben, de viszony­lag békés körü’mények közöli, minden különösebb megráz- kódtatás nélkül került ura­lomra n munkásosztály s való­sult meg a proletáríátus dikta­túrája­így lett országunk néhány rővkl év alatt elmaradt agrárországból íe,j’ei;t ipari országgá. A Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártja taPasztalatai segít­ségével erősödtek meg pártszerve­zeteink, városokban és falvakba* egyaránt, az elmúlt években párt­szer ^v e z etem kben 11 uda t o sodo tt, hogy pártunk felelős mindazért, ami az országban történik. Ezek a harci ^ossztalatok se­gítették pártunkban is az ellensé­ges elemeknek, az imperialisták és ügynökeik, az áruló Titó ban­dáinak, Rajk és '[ársainalc a lefe­dését és szétzúzását és ezzel pár­tunk egységének, összeíorrott'ságá­nrk erősítését­Pártunk előtt továbbra is nagy feladatok állnak. Az osztályeilenség elleni harcba* teljes sikerre kell vinni a szocia­lizmus építésének megkezdett ügyét, íjovább kell építeni dolgozó népünk egységét és helytá lását a béke frontján, erősítenünk kelt győzelmeink zálogát, pártunkat, emelve párttagságunk eszmei, pe­piik ai színvonalát. Mindezekben a mnkákbaa to­vábbra ís a Bolsevik Párt Tör­ténetének tap sztalatai mu­tatják az utat­Ezért egyre nő a jelentősége annak, hogy párttagjaink az eddi­ginél is szélesebben és különöse* mélyrehatóbban i anulmányozzák * Bolsevik Párt Történetét, tapasz­talatait. Pártfunkcionáriusaink és párttagjaink Len'n és Sztálin elv- társak ij aratásait ne csak az elmé- ietbn ismerjék, hanem minél szé­lesebben tudjak alkalmazni min­dennapi munkájukban. Ehhez a munkához, a Bolsevik Párt Történetének további tanul­mányozásához ad majd segítséget a m.a megnyíló állami múzeum. En­nek a feladatnak elvégzését elő­segíti az is, body a múzeum elkísé­ri a Bolsevik Párt harcé; a szocia­lizmus megteremtésén túl, ismerteti a dicső emlékű Hon­védő Háborút, a német fasiz­mus szétzúzását, a háború utá­ni ötéves terv teljesítését é* ;l kommunizmus építésében el­ért b talmas sikereket. A múzeum egyik legfontosabb feladata, hogy elsősorban a propa­ganda eszközeivel szilárdítsa pár­tunkban és egész népünkben a proletár nemzetköziség eszméjét» mélyítse a szeretőiét és a hálát a* egész haladó ví ág vezető ereje, m Szovjetunió lés bölcs vezére, * szeretett Sztálin elvtárs iránt- A múzeum erősítse azt a meg" gvőződést, hogy „Len'n, Sztálin Pár'jának nagy ügfe: a kommunzmus végleg győzni fog az egész vi­lágon.“ Hegedűs András beszéde ntá* a megjelentek megtekintették * múzeumot. SÁGVÁR KÖZSÉG TANÁCSÁNAK TÁVIRATA A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGYMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK Jelentjük, hogy május 1-re felajánlott félévi hízótIseriésbeadü- suckat 100 százalékban tcl-esítettük. Ságvár községi tanács végrehajtóbizottságaj Kráj Józsefné VB-e'nök, Ábrahám János VB-tHkár. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG TÁVIRATA SÁGVÁR KÖZSÉG TANÁCSÁNAK Kedves elvlársak! A Megyei Pártbizottság örömmel vette tudomásul, hogy a köz­ség kom minist vezetői május 1-re tett fdaján'ását pártunkkal és áramunkkal szemben kommunista becsülettel teljesítették. További harcukhoz és a munkás-pérászt sz"veiség erősítéséhez és még jobb eredmények eléréséhez sok sikert kívánunk. (Magyar Dolgozók Pártja Somogymegyei Bizottsága.

Next

/
Thumbnails
Contents