N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)
KIÁLLÍTÁS - Feld István: „Budapest a középkorban”: A Budapesti Történeti Múzeum és a Braunschweigisches Landesmuseum közös kiállítása Németországban
Feld István „BUDAPEST A KÖZÉPKORBAN" A Budapesti Történeti Múzeum és a Braunschweigisches Landesmuseum közös kiállítása Németországban 1991. április 26-án nyílt meg az alsószászországi Braunschweigben az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb, a magyarországi középkor anyagi kultúrájának egy jelentős szeletét bemutató kiállítás, amelyet - gazdaságát és jelentőségét tekintve - talán csak az 1982. évi schallaburgi Mátyás-kiállítás múlt felül. A középkori magyar fővárost és „társtelepüléseit" bemutató vándorkiállítás ötlete Székely György akadémikustól származik, aki még 1985-ben, a város római kori ősének, Aquincumnak újabb kutatási eredményeiről számot adó dél-németországi bemutatkozás megnyitóján tett javaslatot az ottani vendéglátó intézmény igazgatójának egy ilyen szemlére. Az ötlet nem maradt pusztába kiáltott szó, bár mire Gerd Biegel úr egy már jóval nagyobb múzeum vezetőjeként ezt írásos formában is kezdeményezte, Székely professzor már nem volt a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, s így a megvalósítás öröme-bánata már utódjára és annak munkatársaira maradt. Kétségtelen ugyan, hogy egy, a középkori Budát, Peste és Óbudát bemutató, reprezentatív kiállítás - egy viszonylag nagyléptékű, látványos bemutató kezdettől fogva a német partner kikötése volt -, tekintve a három településnek a magyar történelemben betöltött jelentős szerepét, aligha lehet egyetlen, mégoly nagy helyi múzeum feladata. Azaz nélkülözhetetlen a nagy országos gyűjtemények közreműködése is, ugyanakkor nincs csábítóbb lehetőség egy intézmény kifejezetten a középkor kutatására létrehozott osztálya számára, mint hogy egy ilyen bemutatót „fővállalkozóként" bonyolítson le. Annál is inkább ki kellett használnia a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának ezt az alkalmat - azaz hogy döntő többségben munkatársai állítsák össze a kiállítás anyagát és nem utolsósorban szerzői legyenek a kézikönyvméretű katalógusnak, mely nélkül Nyugat-Európában jelentősebb kiállítás ma már nem is képzelhető el -, hogy a jelenleg aktív muzeológusok bebizonyíthassák: igazságtalan az osztály munkájának a régészművészettörténész szakmán belüli leértékelése, az a vélemény, hogy nem méltó folytatói a Gerevich László által megszervezett 50-es, 60-as évekbeli „nagy generációnak". Természetesen ugyanakkor egy ilyen vállalkozás nem lehetett meg mégsem teljesen e híres, ma már a tudománytörténetbe bevonult generáció ma is alkotó tagjainak közreműködése nélkül, akik, akár mint a katalógus bevezető tanulmányainak szerzői - Kubinyi András és Holl Imre - akár mint egy-egy szakterület máig egyedüli képviselői Nagy Emese, Bertalan Vilmosné, Gerő Győző - vagy épp eddig közöletlen eredmények bemutatói - Bertalan Vilmosné, Gyürky Katalin - nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a kiállítás létrejöttében. De itt kell megemlíteni azokat a „külső" szakembereket is, akiknek munkáját - megfelelő saját „specialista" hiányában - sem nélkülözhette a Budapesti Történeti Múzeum, mint Marosi Ernő (művészettörténeti áttekintés és a gótikus szobrok), Lővei Pál (síremlékek), Horler Miklós, Farbaky Péter (reneszánsz), Szekér György (rekonstrukciók).
