Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-04 / 1. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1916. január 4. bajt, bosszúságot, fájdalmat és keserűséget hozott! Deliát ez hozzátartozik a köz- és különösen a városi érdekek istápolásának feladatához, melynek megoldásában értékes segítségedet immár nélkülözni vagyok kénytelen ! Valahogy csak megleszünk, ha a közönség körében akad még egy pár, aki a lapnak hivatásában még hittel és reménységgel bizakodik; mi e hivatásnak, ha az van megírva, hogy mindnyájan hazakerülünk, becsülettel, lelkiismerettel és a szülőföld iránt érzett mélységes szeretettel még élni és munkálni akarunk, mint a hogy Te is, ha más környezetben is, bizonnyal megmaradsz annak a lelkes, ideálista munkásnak, kikben manapság oly annyira szűkölködünk ! Sajnos azonban, hogy mégis csak lehullott a mi fejünk koronája ! A Te költői munkálkodásod nekünk sok elismerést, messze földön hírnevet, hervadhatatlan babért szerzett, mivel a „Nagybányai H i r 1 ap“ a Te hátad mögött nem sziint meg soha hivalkodni. Méltán büszkélkedhetett is, mert a Te érzelem világod maga szinarany szeretet, lelkesedéssel telitett. rajongó hazafiság, izzó hazaszeretet; értelemvilágod a megértés, a kiegyenlítés, a békesség törekvéseivel gazdag és kiapadhatatlan; egyéniséged a puritán egyszerűség, önzetlenség, tisztesség és lelkiismeret! Hol fogunk mi még valaha ennyi kiválóságot együtt találni ? Ezért fáj, lelkem mélyéig nyi- lalik a Tőled való elválás gyötrelme, de megnyugvást szülend a gondolat, hogy másutt bár, mégis ugyanígy fogsz tovább munkálkodni, amint a „Nagybányai Hírlap“ hasábjain, melyeknek fénykorát jelenti a világháború eddig lezajlott másfél esztendeje, mely idő alatt kizárólag a Te világos főd és lelkes szived irányították a „Nagybányai Hirlapo t“. Azt hiszem, hogy a nagy közönség ez egyszer el fogja ismerni, hogy sikerült elfogulatlan lennem s érdemeid nyilvános elismerésében nem mértéken felül, de jóval alatta maradnom, ami nem is csoda, mert a vasúti gépek penetrans ko- romja lassanként az ember agyát is bevonja, örökös zakatolása, püffögése, dübörgése, sípolása a vasideget is megőrli; szépen írni (már csak relative,), szépen beszélni lassanként el is felejtek! És az elfogulatlanság, melylyel Téged illetlek, tudod nem erényem, de más mikor ne is legyen az! Nem egyszer a magam életbevágó érdekei rovására a köz- és különösen a városi érdekeket mindig önzetlenül, de többnyire a meggyőződéigen jóízűen tudott kacagni és általában van érzéke a, humor iránt, talán akkor is jóizüt nevetett, mikor a mazuri győzelmet jelentették neki. Hindenburg egyszerű kiváló egyéniségének legjobb bizonyítéka az a kis történet, amelyet egy német hölgy bejzélt el egy bécsi lapban a nagy hadvezérről. Az eset a goszlershauseni pályaudvaron történt. Gosslershausen régen Joblonowo volt. A pályaudvar igen nagy, mert itt van a csomópontja a poseni és kelet poroszországi vasútvonalaknak. — Gosslershausenben — mesélte — ki kellett szálnom, mert az ut hátralevő részét egy vicinálison kelleti megtennem. A kalauz kiáltása ébresztett fel. Természetesen hordárt nem lehetett látni. Az ajtóhoz szaladok, de nem tudom kinyitni. Kopogok, kiabálok, minden erővel neki feszülök az ajtónak, az ajtó ki- nyillik és én fejjel neki repülök egy ur gyomrának. — Na! mi történik? — morogja. Nem is jutott eszembe, hogy bocsánatot kérjek, hanem elállva az útját, olyan dörgő hangon, hogy egy zupás őrmesternek is díszére vált volna, kiáltottam. sem szerint igazságosnak, igaznak ismert, túlzó elfogultsággal szolgáltam, de küzködni, a cél előbbre viteléért harcolni, minden lelkes erőt és erélyt kifejteni csakis elfogultsággal, maniatikus hittel és vak buzgósággal lehet és kell! Zokon esik, hogy e saját magam kirótt hivatásomnak most nem élhetek; azt se tudom jóformán, mi fáj Nektek otthon, mik a partialis tö- j rekvéstek, a boldogulás és önfeláldozás nagy céljait helyi vonatkozásban fel se tudom ismerni, ezért meggyőződésem szerint való előbbre vitelén munkálkodni se tudok! Nagy baj hát nekem, hogy Téged nélkülöznöm kell, mert oly magasra még nem sikerült emelkednem, hogy az önzést kitudnám magamból zárni s minden irigykedés nélkül szemlélni, hogy Te más lap hasábjain szolgáld a kitűzött célt, melynek a „Nagybányai Hírlap“ immár árván, munkása nélkül maradt 1 Nincs más hátra tehát, mint kérni azt a kevés embert, ki még mindig rokonszenvvel gondol a lapra, bizik annak jövendő életében, a maga csekély körében lényeges hivatásában : A vergődés, máról-holnapra tengődés súlyos napjaiban ne vonja meg szerény anyagi támogatását s különösen ne fukarkodjék elnézésében, mire a lap fennmaradása érdekében nagy szükségünk lesz ! Utóvégre legtöbbünket távolvetett a sors a tűzhelytől; de mi még melegedni akarunk a mellett, mi még dolgozni, fáradozni akarunk az uj életberendezkedésben, a hol — sajnos — megfo- | gyatkozott erővel többszörös energiát kell majd ki fejtenünk, hogy az egyetemes és helyi nagy célokat szolgálhassuk. Szolgálja azonban mindenki most is hite és legjobb meggyőződése szerint, mint a hogy Neked is cselekedned kellett! Isten Veled ! Szatmárnémeti, 1916. jan. 1. Dr. Ajtai Nagy Gábor. Gondoskodjunk. Háborús állapotuk folyamán felmerült több rendbeli mozzanatokból igen sok a tanulság és a megjegyezni való. Ezek a tanulságok és tapasztalatok legfőbb képpen iparosainkat és kereskedőinket érdeklik. Általában mindnyájan tudjuk, mert hát tapasztaljuk, hogy minden — de minden vonalon óriási, sőt majdnem elviselhetetlen az áremelkedés. Ennek a sajnálatos, végtelen nyo— Donnerwetter, nincs hordár? rettenetes állapotok ! És kétségbeesetten tetlem hozzá: — Hiszen ki kell szállnom ! — Adja csak ide ! — felelt az ur és szolgálat készen nyújtotta a kezét. A kalap-dobozt és az ernyőtartót átadom, a táskát magamnál tartom, de azt is elveszi tőlem. Egy kis alaguton lépegettünk végig és nekem a nagy bosszúságtól csak akkor jutott eszembe, hogy megnézzem a hordáromat, mikor a váróterembe értünk. Szürke felöltő volt rajta, valami panamakalap volt a fején. Földbirtokosnak tartottam és igen meleg hangon köszöntem meg a segítségét. Néhány nappal később Freystadtban a sógoromat vártam az állomáson. Ugyanazzal a vonattal— alig hittem szemeimnek—érkezett az én „hordárom“ is. Meglepetésem azonban egyenesen csodálkozássá változott, mikor sógorom és a többi urak igy köszöntek el tőle: — Jónapot kívánok, Hindenburg ur! Hindenburg hordta csomagjainkat a gosslershauseni pályaudvaron. masztó jelenségnek közvetlen szülő anyja a háború. E miatt az iparosok és kereskedők a szükséges feldolgozandó és tovább adandó áruci- ket, nagy nehézségek között és a rendesnél magasabb köleleségekkel tudják megszerezni. A másik lényeges ok pedig az, hogy a dolgos és gya-' korlott munkás kezek, melyek eddig a szükségeseket előállították, valamennyien a haza iránti szent- költségeiket teljesitik. Eme két legfőbb oknak tehát természetes következménye nem lehet más mint csak az, hogy az iparos drágább anyagot kap, kevesebbet tud dolgoztatni — mert megszokott és jól begyakorlott munkásai a fronton vannak — és igy mivel kevesebbet is tud produkálni, áru raktára kifogy és uj árukkal nem tudja azt pótolni. Ilyen körülmények között tehát teljes általánosságban meglehet állapítani hogy akkorra, amikor a háború befejezést nyer, a feldolgozandó anyag valamint az áru raktárak teljesen hiányoz-- ni fognak. Igaz hogy gyakorlott munkásaink közül is,- a fogyasztók közül is sokan nem térnek többé vissza, de ez alig vehető számításba, mert a vissza nem tért fogyasztók száma csupán nehány ezerre tehető, mint olyan számra, amely szám a fogyasztás terén alig, mondhatni, egy általán nem is vehető számításba. A rendes megszokott fogyasztás tehát csökkeni nem fog, sőt ha a már elmondat- takat figyelembe vesszük, továbbá figyelembe vesz- szük azt is, hogy mostanság maguk a fogyasztók is sok mindenükből kevesebbel rendelkeznek a szokottnál, igy a fogyasztás, illetve a kereslet inkább emelkedni fog. A háború befejezését követő időre nézve tehát már most bizonyos direktívákat kellene felálli- i tani. Legelső sorban pedig magának a kormány- i nak, a aki a hadvezetőséggel egyetemben oda i hatna, hogy akkor amikor a békekötést megelőző ; fegyver szünet elérkezik, legelőbb a gyári munkásokat és a kis föld gazdáit szabadságoltatná abból a szempontból, hogy a gyárak a működésűket a legintenzivebbenVnegkezdhcssék, hogy amikor a teljes leszerélés beálltával iparos munkásaink is haza jöhetnek, legyen teljes bőséggel miből dolgoz- niok, és ne kellesen az iparos műhely tulajdonosainak drága pénzen, egymást túl licitálva az anyagokat beszerezni, mert akkor a mai elviselhetetlen drágaság soha sem fog megszűnni, hanem örökké magas árakkal fogunk küzdeni. A kisföldek gazdáinak tulajdonosait pedig azért kellene a gyári munkásokkal együtt korábban szabadságolni, hogy gazdálkodásukat mielőbb megkezdhessék, hogy ez által a kerti vetemény, tej, tojás stb. félék intenzivebb módon terpielíessenek. Az elmondottaknál legsúlyosabb helyezete lesz a kisebb iparosnak, mert az még a háború után sem lesz képes teljes üzemét folytatni még abban az esetben sem, ha a gyárak a minden féle anyagokat gyorsabban és jutányosabban is szállitandják. Ennek oka a szakképzett munkás hiány lesz. Az élelmes és a körültekintő iparos- segithet ugyan itt is magán, ha műhelyét már most kezdi személyzet tekintetében revízió alá venni. Férfi nemű munkásokban kevés ugyan a választék, de vannak nők. A tapasztalat már számtalan esetben bebizonyította, hogy olyan iparágban, amelyben erősebb fizikai munkát végezni nem kell, a nők is teljesen megfelelnek kötelességeinek, sőt van egy jobb oldalunk is, nevezetesen az, hogy részegeskedés, kártyázás miatt (tisztelet a kiviteleknek) nem marad ki éppen akkor, amikor reája a műhelyben legnagyobb szükség volna. Sok női kézügyességet, sok férfi kézügyesség néha nem is pótol, a mellett könnyebben és rövi- debb idő alatt jobb munkás is képezhető belőlük. Azok az iparosok tehát, a kiknek ipará-
