Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

már a főrendek közé számít (vagy apjuk éppen a tanácsi rendbe). A második fő kategória az e korszakban újonnan felemelkedetteké: nagy hivatali vagy katonai karrierek megfutóié. A harmadik csoport az így felemelkedett családok már főrendűnek született fiaié. Külön csoport a tisztségük révén tanácsuraságot nyerő szász személyeké: elsősorban a szebeni királybíró, s mellette időnként más tisztségviselők (a szebeni polgármester, a brassai főbíró stb.) tartoznak ide. Az utolsó kategóriába azok tartoznak, akik családjának rangállásáról nincsenek ily pontos adataink. Az első kategória vizsgálatunk számára kevesebb érdekkel bír; az a tény, hogy egy ország régi arisztokráciája helyet kap az uralkodó tanácsában, eléggé közhelynek számít. S az is eléggé ismert, hogy kik tartoznak az erdélyi arisztokráciába a tanácsban szereplő családok közt már a korszak kezdetén: az Apafíak, Balassi Menyhárt, a Bánffyak, Báthoriak, Bethlenek, Gyerőffyek, Hagymási Kristóf, a Kemények, Kendyek, Kornisok, Mikolák, Perényiek, Szaláncziak sorolhatók ide; melléjük számíthatunk oly családokat és személyeket (Béldiek, Bogáthiak, Kamuthyak, Kapyak, Keresztessiek, Lónyai Zsigmond, Mikesek, Mikó Ferenc, Nyári Benedek, a Pettkiek, Serédi István, Tholdi István, Zólyomi Miklós), amelyek (ill. akiknek családja) ugyan nem szerepel már a korszak elején a tanácsban, de nem tartoznak a frissen feltörők közé. Végül ebbe a kategóriába tartozik a királyi Magyarországról Erdélybe költöző főrangú családok nem nagy csoportja: a Bocskaiak, Gyulaffiak; egy-egy személyként szerepelnek ily családokból Forgách Ferenc és Kékedi Zsigmond. A második csoport már bővebb vizsgálatot igényel. Ott a felemelkedés eltérő típusaival találkozunk. Az első típus a tisztán hivatali pályán a tanácsuraságig emelkedés. Időrendben tekintve át a korszakot, a Báthoriak alatt (elsősorban Báthori István mellett, erdélyi, ill. lengyelországi uralma alatt) tűnnek fel az első így felemelkedő személyek — ott egyszerre nagyobb számban: Sombori László, Berzeviczy Márton, Kovacsóczy Farkas, Gálffy János, Gyulay Pál. A tizenöt éves háború alatt (az erdélyi katonai párt 1594-i véres győzelmének hatására is) ez a folyamat meglassul, de azért 1607—1608-ra pályája csúcsára érkezik Trauzner Lukács, 1613-ra tanácsúr Sarmasági és Kassai, rövidesen kancellár Péchi Simon; őt Kovacsóczy István váltja, aki (láttuk) szinte teljesen újonnan kezd mindent. Innen kezdve azonban ez a típus szinte teljesen eltűnik a fejedelmi tanácsból; csak két jelentős képviselőjével találkozunk: Lázár Györggyel és Székely Lászlóval. Ehhez a típushoz áll közel egy további kategória: az egyházi és világi kormányzati karrier együtteséé. Ennek csak két (bár nem jelentéktelen) képviselője van korszakunkban: Csáky Mihály és Náprágyi Demeter. Egészen különleges értelmiségi karrier az orvos Blandratáé, akinek (említettük) tanácsurasága is vitatható. Ezzel a „civil" körrel áll szemben egy másik kör: a katonai pályán felemelkedetteké. Erdélyben a tizenöt éves háború s utána a Báthori Gábor alatti „hajdú-uralom" produkál ilyen elsődlegesen katonai karriereket: Székely Mózesét, Makó Györgyét, Rákóczi Zsigmondét, Varkocs Györgyét, Dengeleghi Mihályét, Sennyei