Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

V. A fejedelmi tábla

részt a táblai bíráskodásban. (A magyar és székely városok képviselete azonban — az egyetlen Borsos Tamás — nagyon kevés.) A fennmaradó 82 ülnökségből 72 jut a nemesség különböző kategóriáinak, s annak is kb. 60%-a, 43 a főrendeknek s csak 11 a megyei nemességnek (a Káinoki—Tholdalagi-csoportot a főrendek és a megyei nemesség közti kategóriába a leghelyesebb sorolni). Annál szembetűnőbb azonban, hogy a megyei nemesekével azonos arányú a képviselete a tisztán hivatali pályán felemelkedőknek. Míg a fejedelmi tanács 215 ismert tagja közül 12 tartozik e kategóriába, itt az arány majdnem a kétszeres: 110-ből 11, az összlétszám 10 és az előbbiekben használt 83-as szám jó 13%-a. Ha a fejedelmi táblai ülnökség nem is jelent modern értelmű szakbíróságot, a tisztség viselői közt már van egy határozottan elkülönülő kategória, amely elsődlegesen a szakértelmet képviseli. A birtokos nemesség képviselői közül pedig vegyük szemügyre a Káinoki—Tholdalagi-csoportot. Nem meglepő-e hogy olyan tisztségekben, amelyekben a 17. századi erdélyi arisztokrácia legfelső rétegébe tartozó s igen kiterjedt Bethlen-család 5 személlyel van képviselve, a náluk aránytalanul szerényebb rangú Tholdalagiakból ugyanannyit, de a Káinokiakból is 4-et találunk ? A dolog megértéséhez közelebb visz az a tény, hogy a Tholdalagiak egyike Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatt a kifejezetten szakjogászi tisztségnek számító fiscalis directorságot is viseli. Feltehető tehát, hogy legalábbis ebben a két családban hagyomány az átlagon felüli jogi képzettség — mint az emelkedés egyik fontos eszköze. Mindez jócskán tovább növeli a szakértelem súlyát a fejedelmi tábla ülnökei közt. Vizsgáljuk most a kérdésnek azt az aspektusát: kinek a számára jelenti a fejedelmi tábla ülnöksége a hivatali karrier csúcsát, s ki lép tovább innen? A 110 ismert ülnöknek jó 20%-a, 23 személy emelkedik tanácsuraságig (Barcsai, a 2 Bánffy, a Bethlenek közül Ferenc, Gergely, János és Miklós, Ebeni, Haller, Huszár, a fejedelem Kemény János, Lázár György, Macskási, a 2 Mikes, Nemes János, Rhédei, Sombori, Sulyok, Szalánczi István, Teleki, az első Tholdalagi Mihály és Ugrón András). Ebből a csoportból két élesen elkülöníthető kategória válik ki. Az egyik azoké a főrangúaké, akik számára a táblai ülnökség a kormányhatósági (vagy egyáltalán a hivatali) pálya kezdete; a 2 Bánffy, Bethlen Ferenc, Gergely és János, Ebeni, Haller Gábor, Huszár, Kemény János, Macskási, Mikes Mihály, Nemes János, Rhédei, Ugrón András sorolható ide. A másikba a két nagy hivatali karrier „gazdája" tartozik: Lázár György és Sombori. A többiek külön-külön egyedi esetek: Barcsai családja szörnyű bukása után, előbb hosszú katonai pályát futva jut el a táblai ülnökségig (közben megtartva katonai tisztségét) s onnan feljebb, Bethlen Miklós táblai ülnöksége bukás és félrehúzódás után jelzi az újabb emelkedés kezdetét, Mikes Kelemen sem fiatal ember már, amikor jóval az uralmi válság hányattatásai után, az ülnökségbe jut, Sulyok nem születik főrangúnak, Szalánczi előbb portai ügyvivőségben bizonyítja be képességeit, Teleki és Tholdalagi esete ismeretesen speciális. Két további táblai ülnök, Alvinczi Péter és Kendi János karrierje az ítélőmesterségig visz. (ítélőmester Lázár és Mikes Kelemen is, de ők tovább emelkednek.) Chechey Lőrinc a fiscalis director tisztében bukkan fel ülnöksége után. (Sombori