Buschmann Ferenc: Jászberény és környéke természetvilágának kutatástörténete (1795-1992) (2008) / 0983-2008
3 n-iuooi. 107 Buschmann Ferenc JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE TERMÉSZETVILÁGÁNAK KUTATÁSTÖRTÉNETE 1795 - 1992 Ma, amikor a természet maradványait, annak minden kis mozaikdarabját és alkotóelemét védeni kényszerülünk, több mint szükséges megemlékezni azokról egy összefoglaló munka keretében, akik a természetkutatasok teréa egykor a Jászságban (is) tevékenykedtek. Tanulmanyom többféle vonatkozásban is eltér a hasonló jellegű, dokumentáció-értékű feldolgozó munkáktól. Elsősorban a források, és azok hivatkozása tekintetében. Az általánosan elfogadottnak számító merev időrendiséget sem követem szigorúan, hanem a könnyebb követhetőség reményében témaköröket csoportosítok. Nevezetesen: természetföldrajz, botanika és zoológia, végül pedig a jelenkor - együttesen. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez a Jászság természetkutatási múltját felölelő alaptanulmány valószínűleg nem a teljes lista, és kívánnivalókat hagy maga után. E sajatos arculatú természetföldrajzi kistáj szóban forgó ismeretanyagához bizonyára mások is hozzájárulhattak, - ezekre vonatkozólag azonban mindezideig kielegítő információ, értékelhető dokumentáció, vagy elfogadható adat birtokába nem jutottam. Az ezirányú teljességre törekvés helyett jelen dolgozatomat sokkal inkább egyféle alapkőnek szánom. Részint, mint történeti áttekintést, kiindulási pontnak, mások által történő kiegészítés számára, egyben inspirációnak a természetvilágunkat kutatni szándékozóknak, részint pedig egy a környezetünk élővilágát feldolgozni kívánó tanulmánysorozat első fejezetének. Néhány szó a Jászság ósi természet-állapotáról Az Alföld északnyugati »sarkában« elterülő, ma Jászságként ismert medenceszerű tájegység természetvilágának hitelesként elfogadható, első írásos emlékei még jóval a magyar honfoglalás előtti évszázadokra, pontosabban a Krisztus utáni III. századra vezethetők vissza. Ammianus Marcellinus római százados, neves történetíró (Kr. u. 330-400) így jellemezte az általa itt látott akkori tájképet:»Tekervényes folyók áradásaitól sújtott, mocsaras, fiizfaerdőkkel benőtt, úttalan, s csak az igen járatosak által járható...« 1 Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy fogalmat alkothassunk magunknak arról, milyen is lehetett a több mint 1500 évvel ezelőtti, a mainál valamivel melegebb, ám jóval csapadékosabb időjárásban (az atlantikus tölgyfázis időszakának végén, s az úgynevezett bükk I. fázis kezdetén) tájunk természeti képe: egy halakban, békákban, és mindenféle vízimadarakban bővelkedő, vizekkel és tocsogókkal teli, fűz- és nyárfaligetekkel, mocsári tölgyesekkel megtűzdelt, valamint az ezek közé ékelődött, vadvirágokban és apróvadakban gazdag, dúsfüvű legelőkkel tarkított óriási nádas-mocsaras terület képe jelenik meg a régmúlt időkbe visszakalandozó ember szemei előtt, amely - Marcellinus-t idézve, csak az itt élő, »...igen járatosak által járható«, elsüllyedés vagy eltévedés nélkül. Ez a tekintélyes, szinte az egész Jászságot magába foglaló mocsárvilág, a két központi folyónak, az idők folyamán nyugatról keletre, illetőleg a keletről nyugatra terelődött, és a mai Jászberény-Jászjákóhalma-Jásztelek közötti háromszögben egyesült Zagyvának és Tarnának a Tisza felé való igen csekély lejtése, és természetszerűleg az ez általi lefolyástalansága révén alakult ki. Ez a mocsárvilág az időnkénti, olykor bizony egészen heves földrengésekkel kisért, lassú, de szinte 1 Fodor Fcrcnc: A Jászság életrajza (Budapest, 1942.) 21. MÚZEUM TlSXAF'vi? '
