A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Nagy László: Bocskai István Kassán (1604–1606) - Nagy László: Štefan Bocskai v Košiciach 1604–1606

Nagy László BOCSKAI ISTVÁN KASSÁN (1604-1606) Amikor az Álmosd - Diószegnél győzelmet arató felkelővezér 1604. november 11-én félelmetes hírű hajdúi élén bevonult Felső-Magyarország katonai és politikai központjába Kassára, bizonyára még maga sem láthatta, hogy ez a döntése sorsdöntő fordulatot hozott a mozgalom sorsának alakulására! Hiszen akik értesültek az október 14-éről 15-ére virradó hajnalon aratott harc sikeréről, azt várták, hogy Porta által kinevezett erdélyi fejedelemként vagy Váradot igyekszik kézre keríteni - ahol sok régi katonája szolgált még -, s azután a fejedelemség belsejébe vonul, vagy pedig Várad elkerülésével egyenesen ez utóbbit teszi, amire különben a portai vezetők mellett a törökföldi erdélyi emigránsok is buzdították őt. Október 18-i, Debrecenből nekik írt leveléből arra lehet következtetni, hogy ekkor még maga is ez utóbbira készült, és csak ezt követően változtatta meg eredeti szándékát és vonult előbb Tiszalökhöz, majd az ottani - meglehetősen hosszú „naplás" után vette az irányt Kassának. A felkelés történetének immáron több mint fél évszázadnyi kutatása után az a véleményem, hogy Bocskai valójában nem gondolt komolyan az erdélyi bevonulásra, több okból adódóan. Az ottani nemesi kortársak többsége sohasem szerette - legfeljebb eltűrte őt Báthory Zsigmond nagybátyjaként. Amint mód nyílt rá, azonnal ki is tiltották őt Erdélyből, elkobozva minden birtokát. A léczfalvi gyűlést követően - ahol is kitiltották őt a fejedelemségből - négy éven keresztül nem is léphette át Erdély határát, csupán 1604 nyarán, amikor az ország Basta tábornagy kormányzósága alatt állt, s ő az uralkodótól visszakaphatta a rendek által korábban elkobzott birtokait. Az alapvetően „törökös" beállítottságú - pontosabban a háború terhétől minden áron, még a török vazallusság újbóli vállalásával is szabadulni akaró - rendek szemében a Porta által kinevezett Bocskai személye sem volt kívánatosabb, s így nem számíthatott tömeges csatlakozásukra. Miután a katonai mélypontra zuhant oszmán vezetéstől sem várhat kellő segítséget, méltán számolhatott azzal, hogy Erdélyben rövid idő leforgása alatt az elbukott Székely Mózes sorsára jut. „Hallgatása" éveiben - 1601 és 1604 között - fölismerte, hogy Erdély elszakadása a Habsburg-kormányzattól csakis a Királyi Magyarország segítségével és annak a területéről biztosítható. Hiszen ahhoz, hogy az ottani „fővárak" többségben nyugati zsoldosokból álló őrsége meghódoljon, cl kell vágni őket véglegesen az utánpótlási vonaluktól, ami szintén csupán FelsőMagyarország birtokbavételével lehetséges. Ez utóbbi pedig egyáltalán nem tűnt reménytelenek. Hiszen e terület elsöprő többségében protestáns lakossága már az ő - valójában az erdélyi bujdosók praktikájával kikényszeríttet októberi fegyverfogása előtt, a gálszécsi gyűlésen elvileg kimondta akár a fegyveres ellenállást is erőszakos ellenrefonnációs lépésekre kényszeríttet Habsburg-hatalommal szemben. Ennek bizonyítékaként a terület fővárosa Kassa bezárta a kapuit az oda menekülni és bezárkózni akaró Belgiojoso főkapitány előtt. Viszont a város követei megjelentek Bocskainál a tiszalöki táborban, bejelentvén a kassai polgárok csatlakozását. Ennek bizonyságaként önként kaput is nyitottak már október végén Lippai Balázs hajdú-főkapitány marcona legényei előtt. Majd azok síim „csintalankodásait" sanyarúan elszenvedvén sürgették a vezért, hogy mielőbb jöjjön személyesen Felső-Magyarország központjába, ahol valóban „epe15