Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)
készültek, a templom védelmét szolgálták. 9 Hazai kutatásunk, összefoglaló művészettörténeti munkáink e kérdést csak vázlatosan érintették. Gerevich Tibor mellett László Gyula és Csemegi József tett kísérletet arra, hogy e jelképek részletes vizsgálatával közelebb kerüljünk a még kimunkálatlan kérdés megoldásához vagy legalább annak jobb megértéséhez. 10 Az elmúlt évtizednek e kérdéssel is kapcsolatos új adatai, megfigyelései és néhány újabban, ezen emlékanyagba sorolható darab előkerülése, illetve felismerése lehetőséget nyújt arra, hogy ezt a kérdést ismét vizsgálat tárgyává tegyük. 11 A bajelhárító szerepet betöltő kőfaragványokat legnagyobb számban Gerevich Tibor tette közzé a már idézett, Magyarország román kori emlékeit összegező nagy munkájának a kőszobrászattal foglalkozó fejezetében. Az ott felsorolt és képekben is legnagyobbrészt bemutatott emlékek általunk most e csoportba sorolható darabjainak egy részét ugyan még ő nem mondja bajelhárító szerepet betöltő alkotásnak, de az emberi, állati és a kettő keverékét mutató oszlop- és pillérfejezetek tárgyalásakor eléggé részletesen kitér az általunk most ismételten felvetett kérdésre. 12 Az új megfigyelések, adatok és egy, a közelmúltban előkerült kőfaragvány tette lehetővé számunkra, hogy a kérdésben megkíséreljük a továbblépést. Az alábbiakban a vizsgálandó emlékanyagot, a Gerevich Tibor által képzett csoportokat fellazítjuk, s elsősorban szerkezeti helyük (kapuk, diadalív, ablakok stb.) és időrendjük alapján rendezzük. 1. Román kori templomaink kapuívmezőinek védő, bajelhárító jelképei A román kori kapuzatnak három olyan részlete van, amelyen elképzelhető védő, bajelhárító jelképek alkalmazása: ívmező, oszlop- pillérfejezet és a kapuépítmény. A kapu védelmi szempontból az épületeknek, így a templomnak is legfontosabb része. E helyet kellett elsősorban biztosítani a rossz, rontó erőkkel szemben. Ezek a középkori ember, még az egyháziak szemében is — a régi hitvilág maradványaként — valóságos, szellemi lények voltak (ördögök, boszorkányok, mágusok, varázslók), akik képesek voltak bűbájossággal, varázslással megrontani az igaz embereket. A fentieket számos középkori és még több újkori 9 Csemegi J., i. m. 1957), 7. sz. jegyzet, — Entz G., A gyulafehérvári székesegyház. Budapest, 1958. — Kaposy V., Adalékok román kori emlékeink ikonográfiájához. 6 BMHB (Bp. 1955) 78—83. — László Gy., Varázslat egy középkori falusi templomunkban. Kolozsvár, 1947. (Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Erdélyi Tudományos Intézet.) — E. Bévhelyi, L'église de Vértesszentkereszt et ses rapports avec L'architecture Hongroise de L'époque Arpadienne. Acta Hist. Art. Tom. V. Fase. 1—2. (Budapest, 1958) 41—70., valamint a 8. sz. jegyzetben említett összefoglaló munkák. 10 Csemegi J., i. m. (1957) — Gerevich T., i. m. — László Gy., i. m. 11 A fenti jegyzetekben említett munkák után még megjelent néhány olyan dolgozat, amely a felvetett kérdéshez kapcsolódik. Ezek között olyan is van, amely már új megfigyeléseket, felismeréseket választott a feldolgozás tárgyául. [Cs. Tompos E. 5 A pécsi székesegyház kőtárának kentauros oszlopfejezete és szirénes gyámköve. Adalékok a XI. századi magyar épületplasztika ikonográfiájához. Művt. Ért. (1963) 113—120. — Vő., A „fanyüvő" Sámson. Arch. Ért. (1963) 113—165. — Levárdy F., A somogyvári apátság román maradványai. Művt. Ért. (1968) 165—188. — Török L., XI. századi palmettás farag ványaink és a szekszárdi vállkő. A Szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Évkönyve I. 1970 (Pécs, 1972) 96—154. és 9—12/a kép. — Vő., Egy alakos faragvány töredéke Szekszárdról. Arch. Ért, (1972) 101—105. — Zádor M., A pécsi székesegyház ún. Ádám és Éva oszlopfőjéről. 12 Gerevich T., i. m. 135—194. 111
