Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovács László: A honfogaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. – Die Lanzen der Landnehmenden Ungarn und ihre Lanzenbestattung. XI, 1970. p. 81–108. t. XXXI–XXXIV.
Л HONFOGLALÓ MAGYAROK LÁNDZSÁI ÉS LÁNDZSÁSTEMETKEZÉSÜK I. LANDZSANEVEINK „A lándzsa hegyes, vascsúccsal ellátott; hosszú, egyenes fanyelű, szúró, döfő fegyver" (1) , amelyet az egykori történeti források, s a régészeti anyag bizonyos tanúsága szerint, a magyarság is kedvelt és alkalmazott. A rá vonatkozó többféle elnevezés nyilvánvalóan alaki s egyben korbeli, elsősorban pedig használati különbségeket takar, de a rendelkezésünkre álló leletanyag az egykori elnevezések szerint még nem választható szét <2) . Fegyverünket az írásos emlékekből nyomon követhetően a cuca, dárda, dzsida, dzsirid, fentő, gerely, kelevéz, kép, kopja, lándzsa és pika nevekkel jelölték. Cuca szavunk lándzsa — elsősorban hajítófegyver — értelemben (3) ma már tájnyelvi kifejezésként háttérbe szorult (4) . Valószínűleg déli szláv vendégszóként került hozzánk, s a XIV. sz. végétől ismerjük (5) . A dárda európai vándorszó, végső elemzésben germán eredetű lehet; mi az olasz vagy a latin nyelvből vehettük át (6) , és a hajítófegyver megnevezésére (1) MNyÉrtSz IV, 670. (2) Cf. A. W. ARZICHOWSKI, Die Bewaffnung. Geschichte der Kultur der Alten Rus'. Red. N. N. WORONIN, M. K. KARGER, M. A. TICHANOV. I, Berlin 1959, 405-406. (3) „Három czwczakat tart kezeeben" MNyTSz I, 461. (4) Ma inkább valamely tárgy éles, vasalt hegyét, vagy hegyes, a végén rendszerint vasalt eszközt, hegyesvégű botot jelent. GOMBOCZ Z., Néhány fegyvernévről MNY 7, 1911, 426, KNIEZSA L, A magyar nyelv szláv jövevényszavai. I, Budapest 1955, 118; MNyÉrtSz I, 808 - 809. (5) NAGY G. - NEMES M., A magyar viseletek története. Budapest 1900, 141; GOMBOCZ Z., о. c, 425-426; MESz. 764-765; KNIEZSA L, о. c, I, 118; MNy TESZ I, 458. (6) BÁRCZI G., Magyar szófejtő szótár. Budapest 1941, 48; GOMBOCZ Z., о. c, 425; MESZ 1276-1277; MNyTESz I, 595 ; N a g y G. keleti eredetűnek vélte: NAGY G.,-NEMES M., о. c, 214. 55. jegyz. alkalmaztuk 0 \ Rá vonatkozó adataink viszonylag későiek (8) . A hódoltság korában került hozzánk az oszmán törökség nyelvéből a dzsida szó <9) , de nem vált szókincsünk tartós elemévé az arab eredetű dzsiriddel <m együtt; ez a két elnevezés is hajítófegyvert jelölt (11) . Fentő szavunk eredete még tisztázatlan, a ma is használt tájnyelvi jelentésein kívül, a középkorban kisméretű hajítófegyver megnevezésére is szolgált (12) . Bizonytalan gerely szavunk származása is, bár valószínűleg német jövevényszónak tekinthető (13) , első rá vonatkozó adatunk a XIV. sz. végéről való (14) . Csakúgy, mint az előzőek, a könnyű, rövidnyelű hajítófegyver neve volt (15) . ,,A kelevéz az (7) MNyÉrtSz I, 969; cf. „Nagy hajító dárdák ós szablyák által estek el. " MNyTSz I, 484. ; (8) 1566: „Kapu tolyo darda kettő", 1605: „Ostrom darda", MOklSz 453, 718; Sokféle változata volt: szeges dárda, szigonyos dárda, vadász dárda stb. MNyTSz 1,484. (9) Cf. oszmán török zida. Az ujgur nyelvű Kutadyu Biligben ]Ыак alakban. GOMBOCZ Z. , о. c, 426; MNyTESz I, 700; Esetleg besenyő vagy kun eredetű is lehet: HÓMAN В., Könyvismertetések. Sz 57 - 58, 1923-24, 343. (10) NAGY G.-NEMES M., о. c, 214. 55. jegyz. (11) „Az el-vetett dsidáknak sűrűsége mint a felhők homállyal bé fedte az egész viaskodó seregeket . . ." MNyTSz I, 538. (12) MESz XII, 1936, 205-206; MNyTSz I. 817; MNyTESz I. 887. (13) GOMBOCZ Z., o.e., 426; BÁRCZI G., о. c, 93-94; MNyTESz I, 1050; Nagy G.- Vámbér у Á. nyomán — a középázsiai népek könnyű lándzsájának nevével, a „gerel"-lel vetette össze: NAGY G. -NEMES M., о. c, 214. 55. jegyz. (14) MOklSz 298-299, 693; BÁRCZI G., о. c., 93-94; MNyTESz I, 1050; 1395körül: „cuspis:kerel",1494: „Gerelyes". (15) „Álgyuk, puskájok nem volt nékiek, sok viadalhoz való szép szekerek, szépen ahhoz való hagyító gerellyék. . ." MNyTSz I, 1082; MNyÉrtSzIÍ, 10175. 6 Alba Regia XI. 81
