A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
NAGY Margit: A gepida sasfejes csatok és kapcsolataik
MFMÉ - StudArch VIII (2002) 209-243 A GEPIDA SASFEJES CSATOK ES KAPCSOLATAIK NAGY Margit KUTA TÁSTÖRTÉNET A csatkarikával ellentétes oldalon sasfejjel díszített csatok — jelenlegi adataink szerint — Dél-Franciaországtól Kercsig, Észak-Lengyelországtól Dalmáciáig megtalálhatók az 5-6. századi keleti germán (gepida és a krími gót) női viselet ékszerei között. A sasos csatok 1959-ig ismert példányait Mircea Rusu gyűjtötte össze. Az általa közölt 42 db csatból 29 db a Krímből és Kercsből került elő, így a tipológiai csoportosítás után arra a következtetésre jutott, hogy a sasos csatok előállítási központja itt keresendő, a köztük lévő különbségek pedig a különböző bosporusi műhelyek eltérő gyakorlatával magyarázhatók (RUSU 1959). 1 Rusu munkáját újabb példányok közlésével egészítette ki Zdenko Vinski 1968-ban megjelent összefoglalásában (VINSKI 1968). A gepida sasos csatok első példányai a 20. század első évtizedeiben egy bizonytalan erdélyi lelőhelyről (BUDAY 1907, 65; RUSU 1959. 489^190), majd a szentes-nagyhegyi temető két sírjából kerültek elő. Utóbbiakat Csallány Dezső jellegzetes gepida leleteknek tartotta, melyek díszítésében — a germán hitvilágban tisztelt sas mellett — a kereszténység legfontosabb jelképe, a kereszt is megjelent (CSALLÁNY 1941, 143). A csatok készítését — krími és keresi, éremmel együtt előkerült párhuzamok alapján — Csallány a 6. század második felére keltezte, így a szentes-nagyhegyi temetőt is kora avar korinak határozta meg (CSALLÁNY 1941, 142: CSALLÁNY 1961, 328, 333). A szentesi csatokhoz nagyon közel álló altkosseweni (Kelet-Lengyelország) csatot elsőként Joachim Werner tartotta gepida készítménynek (WERNER 1950, 167), mely a borostyán úton jutott el a Balti-tenger partjára. Werner ezt a véleményét a taurapilisi leletek kapcsán írott cikkében később is fenntartotta (WERNER 1977, 90, 92, Anm. 13). Kovrig Ilona a Tisza-vidéki sasos csatokat — a szolnok-szandai példány ismertetésekor — helyi, önálló fémműves műhely alkotásainak határozta meg (KOVRIG 1957, 308). A Tisza-vidéki műhely működésének lehetőségét Rusu nem fogadta el (RUSU 1959, 515, Anm. 63), ennek ellenére Kovrig nem változtatta meg véleményét (KOVRIG 1979, 129). A sasos csatok eredetének kérdésében és időrendjében döntő változást hozott, hogy a szuuk-szui temető kronológiáját Anatolij Ambroz rendszerezése tisztázta. Ez a kronológiai rendszer, mely a síregyüttesek analízisén, a lelettípusok kapcsolódásán alapult, a Krím és Keres temetőire általánosan érvényessé vált. Ambroz a leletek stílusának vizsgálata alapján rámutatott, hogy a legkorábbi keresi csatok a gót és a gepida ékszerek utánzatai, azaz Duna-vidéki előképek nyomán, azoknál később készültek. Elemzéséből kitűnt, hogy a sasos csatok esetében a Krím és Keres vonatkozásában ugyanaz a helyzet, mint a nagy lemezes fibuláknál: az ékszerek formái a Közép-Duna-vidéken alakultak ki; innen jutottak el a Fekete-tenger félszigeteinek lakosságához. Ambroz tipológiai vizsgálatai és a csatok kronológiája igazolta Bernhard Salin észrevételeinek igazságát, aki az 5-6. századi ékszerek bizonyos csoportjánál a stílus és a kivitel minősége alapján már 1904-ben észrevette a római provinciális hagyományokat folytató Duna-vidéki ötvösség prioritását (SALIN 1904, 197-204; AMBROZ 1968; AMBROZ 1970). A ragadozómadár-alakokkal és -fejekkel díszített csatok, fibulák éppen ehhez a csoporthoz tartoznak. A dél-oroszországi sasos csatok új kronológiájának ismeretében Bóna István 1974-ben foglalta össze a gepida sasos csatok kérdését. Hangsúlyozta a Tisza-vidéki csoport önállóságát; a csatok pontusi eredetét azonban nem vonta kétségbe (BÓNA 1974, 57-59; BÓNA 1976, 57-59; BÓNA 1979, 20-21). 2 / Korábbi irodalom: GÖTZE 1907; MACULEVlC 1933. 2 Az elméletet később is elutasította: BÓNA 1991, 227; BÓNA 1993, 227.