A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

NAGY Margit: A gepida sasfejes csatok és kapcsolataik

MFMÉ - StudArch VIII (2002) 209-243 A GEPIDA SASFEJES CSATOK ES KAPCSOLATAIK NAGY Margit KUTA TÁSTÖRTÉNET A csatkarikával ellentétes oldalon sasfejjel díszített csatok — jelenlegi adataink szerint — Dél-Fran­ciaországtól Kercsig, Észak-Lengyelországtól Dal­máciáig megtalálhatók az 5-6. századi keleti ger­mán (gepida és a krími gót) női viselet ékszerei között. A sasos csatok 1959-ig ismert példányait Mircea Rusu gyűjtötte össze. Az általa közölt 42 db csatból 29 db a Krímből és Kercsből került elő, így a tipológiai csoportosítás után arra a következ­tetésre jutott, hogy a sasos csatok előállítási köz­pontja itt keresendő, a köztük lévő különbségek pedig a különböző bosporusi műhelyek eltérő gya­korlatával magyarázhatók (RUSU 1959). 1 Rusu mun­káját újabb példányok közlésével egészítette ki Zdenko Vinski 1968-ban megjelent összefoglalásá­ban (VINSKI 1968). A gepida sasos csatok első példányai a 20. szá­zad első évtizedeiben egy bizonytalan erdélyi lelő­helyről (BUDAY 1907, 65; RUSU 1959. 489^190), majd a szentes-nagyhegyi temető két sírjából kerültek elő. Utóbbiakat Csallány Dezső jellegzetes gepida lele­teknek tartotta, melyek díszítésében — a germán hitvilágban tisztelt sas mellett — a kereszténység legfontosabb jelképe, a kereszt is megjelent (CSAL­LÁNY 1941, 143). A csatok készítését — krími és keresi, éremmel együtt előkerült párhuzamok alap­ján — Csallány a 6. század második felére keltezte, így a szentes-nagyhegyi temetőt is kora avar kori­nak határozta meg (CSALLÁNY 1941, 142: CSALLÁNY 1961, 328, 333). A szentesi csatokhoz nagyon közel álló alt­kosseweni (Kelet-Lengyelország) csatot elsőként Joachim Werner tartotta gepida készítménynek (WERNER 1950, 167), mely a borostyán úton jutott el a Balti-tenger partjára. Werner ezt a véleményét a taurapilisi leletek kapcsán írott cikkében később is fenntartotta (WERNER 1977, 90, 92, Anm. 13). Kovrig Ilona a Tisza-vidéki sasos csatokat — a szolnok-szandai példány ismertetésekor — helyi, önálló fémműves műhely alkotásainak határozta meg (KOVRIG 1957, 308). A Tisza-vidéki műhely mű­ködésének lehetőségét Rusu nem fogadta el (RUSU 1959, 515, Anm. 63), ennek ellenére Kovrig nem vál­toztatta meg véleményét (KOVRIG 1979, 129). A sasos csatok eredetének kérdésében és idő­rendjében döntő változást hozott, hogy a szuuk-szui temető kronológiáját Anatolij Ambroz rendszerezé­se tisztázta. Ez a kronológiai rendszer, mely a síregyüttesek analízisén, a lelettípusok kapcsolódá­sán alapult, a Krím és Keres temetőire általánosan érvényessé vált. Ambroz a leletek stílusának vizsgá­lata alapján rámutatott, hogy a legkorábbi keresi csatok a gót és a gepida ékszerek utánzatai, azaz Duna-vidéki előképek nyomán, azoknál később ké­szültek. Elemzéséből kitűnt, hogy a sasos csatok esetében a Krím és Keres vonatkozásában ugyanaz a helyzet, mint a nagy lemezes fibuláknál: az éksze­rek formái a Közép-Duna-vidéken alakultak ki; in­nen jutottak el a Fekete-tenger félszigeteinek lakos­ságához. Ambroz tipológiai vizsgálatai és a csatok kronológiája igazolta Bernhard Salin észrevételei­nek igazságát, aki az 5-6. századi ékszerek bizo­nyos csoportjánál a stílus és a kivitel minősége alap­ján már 1904-ben észrevette a római provinciális hagyományokat folytató Duna-vidéki ötvösség prio­ritását (SALIN 1904, 197-204; AMBROZ 1968; AMBROZ 1970). A ragadozómadár-alakokkal és -fejekkel díszí­tett csatok, fibulák éppen ehhez a csoporthoz tartoz­nak. A dél-oroszországi sasos csatok új kronológiá­jának ismeretében Bóna István 1974-ben foglalta össze a gepida sasos csatok kérdését. Hangsúlyozta a Tisza-vidéki csoport önállóságát; a csatok pontusi eredetét azonban nem vonta kétségbe (BÓNA 1974, 57-59; BÓNA 1976, 57-59; BÓNA 1979, 20-21). 2 / Korábbi irodalom: GÖTZE 1907; MACULEVlC 1933. 2 Az elméletet később is elutasította: BÓNA 1991, 227; BÓNA 1993, 227.

Next

/
Thumbnails
Contents