A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

A RÉGÉSZETI LELETANYAG A korai periódusok (1-4. század) (B. T. A.) A gepidák legkorábbi (Kr. u. 1-3. század) leletanyaga a gótokéval, rugiakéval stb. együtt a Wielbark-kultúrában keresendő. Leletanyaguk kiválasztására történtek kísérletek, részben az írott források alapján feltételezett egykori településhelyük, részben azon feltevés alapján, hogy — a gótokkal ellentétben — ők nem hagyták el szállásterületüket a császárkor végéig (SCHINDLER 1940); ezt a feltevést eddig nem sikerült teljes bizonyossággal igazolni. Mindenesetre a Wielbark-kultúra kora császárkori fázisában a keleti germánság egyes elemeinek elválasztása is kérdéses (BIERBRAUER 1975). Az viszont bizonyos, hogy a kb. 180-310 közötti időszakban a délkelet felé terjeszkedő Wielbark-kultúra a Przevvorsk-kultúrából származó jelentős elemekkel gazdagodik (GODLOWSKI 1986). E század elején már sikerült a gepidákhoz kötni a Kárpát-medence keleti részében kialakult, egységes ,,sorostemető"-civilizációt (Hampel József, Kovács István), majd az ezt követő évtizedek nagy temetőfeltárásai és -közlései (Csallány Gábor, Móra Ferenc, Banner János, Török Gyula, Csallány Dezső) segítették e nép régészeti képének pontosabb megrajzolását (CSALLÁNY 1961; BÓNA 1971; BÓNA 1979). Korántsem ilyen egységes azonban a kutatás a gepidák 3-5. századi emlékanyagának tekintetében. A régészet a rendelkezésre álló történeti adatok alapján próbálja azt a területet megkeresni, ahol ebben az időszakban e nép élhetett. Annyi bizonyos, hogy a gepidák a 3. század közepét követő évtizedekben a gótokkal és a vandálokkal együtt a Római Birodalmat támadták, majd vandál szövetségben találjuk őket a gótok ellen, következésképpen e két nép közelében kellett élniük. Az egyik elmélet szerint a Birodalomtól távolabb, a Visztulától keletre tartózkodtak egészen a 4. század végéig (GODLOWSKI 1986), egy másik vélekedés szerint pedig apró területet birtokoltak a Kárpát-medence északkeleti hegyes-erdős csücskében (HOREDT 1971). Egy további, a magyar kutatás számára leginkább elfogadott nézet szerint a gepidák már 269 előtt Daciától északnyugatra letelepedve vették fel a harcot a gótokkal a provincia birtokbavételéért, a Galtis melletti csatában (BÓNA 1961; BÓNA 1965). A Kárpát-medence északkeleti részén azonban csak olyan, biztosan a Przeworskkultúrába sorolható leleteket találtak (hamvasztásos rítusú, fegyveres temetkezések), amelyeknek a 4. században itt nincsen folytatásuk, sőt, e század első két harmadából e területről nem ismert semmilyen, tisztán keleti germán jellegű emlékanyag.

2 Mindazonáltal abból, hogy e területtől délre, az Alföldön, a 4. század elejétől megépül a Csörsz-árok — az elkülönülő szarmata lakosságot védő sánc —, következik, hogy a földmű északkeleti oldalán túl szarmatákkal ellenséges, vandál-gepida(?) politikai alakulatot sejthetünk, még ha ennek régészeti nyomai nem is foghatók meg. (Egy időben a 3. századi hortobágy-porosháti halmok népében is gepidákat láttak, de ma ezeket alán-vandál keveréknépességnek határozzák meg (BÓNA 1971; BÓNA 1993)). A hunkor előtt és alatt (4. század vége - 5. század első fele) (B. T Á.) A Felső-Tisza vidék. A 4. század utolsó harmadában a Tisza-vidéken olyan lakosság jelent meg, melynek leletanyaga leginkább a Csernyahov-Marosszentanna-kultúrára emlékeztet, korábbi alföldi szarmata elemekkel gazdagítva. A tárgyak többsége keleti germán jellegű (lemezfibulák, új típusú övcsatok, csontfésűk), de néhány temetőben, a temetkezési rítus alapján, iráni népességet feltételeznek (GARAM-VADAY 1990; ISTVÁNOVITS 1993). Mivel e horizont egyes temetői eltérő tájolásúak (D-É, illetve É-D, majd Ny-K), különböző eredetű népcsoportok hozhatták őket létre. E csontvázas rítusú temetők férfisírjaiban sűrűn előfordul fegyver (kard, pajzs, lándzsa), ezért az őket alkotó keleti germán összetevőkből a gót bizton kizárható. Ez a lelethorizont két földrajzi csoportot képez: az egyik az Alföld északi részén (Kisvárda-Darusziget, Tiszavalk, Tiszakarád, Tiszadob) (GERMANEN; GARAM-VADAY 1990; LOVÁSZ 1986; ISTVÁNOVITS 1993), míg a másik (Csongrád környéki temetők, Biharkeresztes-Ártánd) a Körösök vidékén, illetve ettől délre található (PÁRDUCZ 1959; PÁRDUCZ 1963; MESTERHÁZY 1989). E többféle etnikus-kulturális elemet magukba foglaló temetőket esetleg az északkelet-magyarországi victoval-vandálokat már korábban asszimilált gepidák hozták volna létre, 2 Istvánovits E.: Északkelet-Magyarország területének római kori története. Kandidátusi disszertáció. Budapest 1986.