A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)
NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika
MFMÉ-StudArch V (1999) 279-316 ORN AMENTA AVARICA IL A FONATORNAMENTIKA NAGY Margit KUTATÁSTÖRTÉNET! VÁZLAT Kettő vagy több (három-négy-öt-hat) szálból font fonat az őskortól használt, a szövés mintáin alapuló díszítőornamentika, melyhez bizonyos, koronként változó jelentéstartalom fűződött. A kiemelt fonatrészleteknek a varázsláshoz kapcsolódó tartalma miatt (pl. a csomók) a fonatornamentikát olyan tárgyak, épületek díszítésére használták, melyeknél az ábrázolás apotropaikus jellege dominált. A fonatdíszítés kialakulásának történeti előzményeit avatottabbak (ÁBERG 1923; HOLMQVIST 1939; CSEMEGI 1960; HASELOFF 1981) előttem bemutatták, kitérve a vallástörténeti vonatkozásokra. Bizonyos, hogy a fonatokat egyik történelmi korban sem pusztán díszítőelemként használták. A római kortól kezdve a fonatornamentika minden korábbinál sokrétűbb felhasználást nyert; megjelent az épületdíszítésben, a kőfaragás, a mozaik, a stukkódíszek dekorációs elemeként. A római építészet iránti érdeklődés a korábban római uralom alá került területeken a népvándorlás korban is megmaradhatott. Vitruvius könyveiről például a 8-9. századi frank kolostorokban készültek másolatok, egykor bizonyára illusztrálva (VITRUVIUS 1988, 14-26). A 16. században élt Andrea Palladio mester Negyedik könyvében található antik épületábrázolások és -leírások jól mutatják, hogy Itáliában a római templomok és villák egy része még annyira ép volt, hogy belső díszítésükről, mozaikjaikról pontos részletrajzok készülhettek (PALLADIO 1982, 223-368). Igen valószínűnek tartom, hogy az avar kori fonatdíszek megjelenésében a még álló pannóniai épületek belső díszeinek másolása is szerepet játszott. Nem lehet véletlen, bár teljes anyaggyűjtés hiányában bizonyításra vár és további sokoldalú kutatást igényel, hogy az állatalakos díszítésüekhez hasonlóan, a fonatoramentikával díszített tárgyak többsége is a Dunántúlról került elő. (NAGY 1988, 403^105, Abb. 4 és NAGY 1992, 38, 5. kép csak az állatalakos díszítésű és a fonatot állatrészletekkel kombináló ornamentika lelőhelyeit tartalmazza. Kiss Attila az állatornamentika dunántúli elterjedését etnikai oldalról az alföldi gepidák áttelepítésével magyarázta (KISS 1992.58-59)). A késő római korban a kereszténység térhódításával a fonatornamentika különös jelentőségre tett szert, mivel elsősorban a keresztény jellegű tárgyakon és a kereszténységgel kapcsolatba hozható kultuszhelyek díszítésénél alkalmazták. A fonatok a népvándorlás korban egyszerű ékszereken, övcsatokon, az övek fémveretein, egyéb viseleti tárgyakon és a csontból faragott használati eszközökön fordulnak elő. A vizsgált időszakban, a 6-9. században, amikor az avarok éltek a Kárpát-medencében, a fonatornamentika különösen gazdagon és változatosan jelent meg (NAGY 1998, 382-384, 28-38. kép). Ahhoz, hogy az avar kori fonatdíszek eredetének, kapcsolatainak feltárásában a kutatás továbbléphessen, talán nem haszontalan, ha röviden áttekintjük a kérdéskört érintő korábbi nézeteket. Az avar iparművészeiben olyannyira népszerű mediterrán fonatminták esetében is felmerülhet a gyanú, hogy ábrázolásuk nem nélkülözött valamiféle jelentéstartalmat, sőt, hogy az Omamenta Avarica között esetleg szinkretizmusra utaló vagy keresztény jellegű motívumok is lehettek. Az avar ornamentika szempontjából nem kevésbé indokolt, hogy a jellegzetes stíluselemet, az ún. fogazást már a kutatástörténeti áttekintés során is megkülönböztetett figyelemmel kísérjük. A fonatornamentika megjelenése a kora középkori művészet kialakulásának problematikájában különös jelentőséggel bír. Sajátos kompozíciós felhasználása ugyanis a népvándorlás kori germán művészet legismertebb területén, az ún. állatornamentikában új stílusirányzat kialakulását eredményezte: létrejött az I. stílus „fejlettebb" változata, a