Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - Borsa Iván: Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban / 27–39. o.

BORSA IVÁN Középkori oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozása a Magyar Országos Levéltárban Előzmények A Levéltári Közlemények szerkesztőbizottságának titkára az 1960-as évek ele­jén szorgalmazta, hogy írjak cikket a folyóiratban a technikai fejlődésnek a le­véltárakban hasznosítható eredményeiről. Végül kötélnek álltam, s kizárólag a hazai és a nemzetközi szakirodalomból hozzáférhető tanulmányok, ismertetések alapján összefoglaltam az akkori helyzetet és lehetőségeket. (Levéltári Közle­mények XXXIV [1963] 163—196.) Ebben az összefoglalásban ismertettem az ak­l kor legelterjedtebb elektromos gépi adatfeldolgozást (lyukkártya), továbbá a már elektronikus válogatást nyújtó mikrofilmes lehetőséget (filmorex, mini­card). Az ezt követő években alkalmam nyílott külföldön a gyakorlatban is tapasz­talatokat szerezni. Nemzetközi reprográfiai kongresszus és kiállítás (1963), egy olaszországi tanulmányút (1966) és a mormon genealógiai társaság Salt Laké Cityben akkor már harmadik generációs elektronikus számítógépekkel működő anyakönyvi adatfeldolgozásának megismerése (1967) adta meg az impulzust ah­hoz, hogy az általam legjobban ismert levéltári anyag egyes adatai gépi segít­séggel történő feldolgozásának kérdésével foglalkozzam. Első elgondolásomat 1970. október 10-én ismertettem az Országos Levéltár­ban tartott, kibővített osztályvezetői értekezleten, melynek résztvevői — egy kivétellel — lényegében elvetették az elgondolást, és az értekezlet azzal zárult, hogy részletesebben dolgozzam ki a kérdést (OL Y 7 2580/1970). A kidolgozott tervezetet a Levéltári Közlemények 1971 (XLII) évfolyama (1—32.) közölte a cím mellé tett csillaggal, melynek lábjegyzete szerint „Tekintettel a téma újszerűsé­gére a szerkesztőség várja az — elsősorban elvi módszertani jellegű — hozzá­szólásokat". Az akkori helyzetre jellemző módon sem támogató, sem kritikai észrevétel nem érkezett a szerkesztőséghez. Az első vélemény az elgondolással kapcsolatban 1974-ben született meg. A londoni Public Record Office szervezésében az UNESCO az angliai Chelwood Gate-ben (Sussex) szemináriumot rendezett, hogy áttekintse a gépi adatfeldol­gozás levéltári alkalmazása terén eddig elért eredményeket és elgondolásokat. Itt ismertettem tervezetemet, amelynek fogadtatása pozitív volt, s ez megerősí­tett abban a meggyőződésemben, hogy a kérdéssel érdemes foglalkozni. (Vö. Levéltári Szemle 1975. évf. 427—431.) — A téma szempontjából azért is meg­említendő az 1974. év, mert ekkor kezdődött meg az Országos Levéltárban a Diplomatikai Fényképgyűjtemény létrehozása. Mintegy kilenc évi munkával megszületett az azóta is gyarapodó gyűjtemény, amely a Diplomatikai Levél­tárral azonos rendszerben őrzi és kezeli az 1526-ig keletkezett, de az Országos Levéltáron kívül őrzött magyar vonatkozású levéltári anyagot. (Vö. Levéltári Közlemények LIII [1982] 8—18.) 27

Next

/
Thumbnails
Contents