Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
Ml A FELTÁMADÁS ? Éppen tavasz nyíltával mindig legközelebb áll ez a felelet: A feltámadás nem egyéb, mint a természet örök megújhodása. Csodálatos, kibírhatatlan erők sarjasztják ki a friss füvet, lombot. Az álmából ébredő Élet-Óriás úgy szaggatja le magáról a tél bilincseit, mint ahogyan a bibliai Sámson tépte le magáról a hét nyers gúzst: miképen elszakad a csepűfonál, ha tűz éri. — De hát, aki a természetben keresi a fe1 támadás titkát, tud-é az hinni a húsvéti igazságban ős'szel is, az aszott fű s a haldokló lomb arca előtt? Te talán reánézel a gyermeked arcára s azt mondod magadban: itt van a feltámadás, az én feltámadásom! A gyermekemben folytatódik ai testi és lelki életem, a munkám; a gyermekem töké'etesítheti ,amit én tökéletlenül csináltam és helyrehozhatja, amit én elhibáztam. Úgy van. De ha ez a feltámadás, akkor ennél nincs önkényesebben szétosztott ajándéka a végzetnek, és olyan sincsen, amelynek boldog birtokától könnyebben és irgalmatlanabbá megfoszthatna bármely percben egy rettentő, titokzatos kéz. Tehát aszerint volna vagy nem volna feltámadás, amint valakinek gyermeke van vagy nincsen — és akkor minden feltámadást tönkretehet egyetlenegy kicsiny vagy még inkább nagy koporsó? “Hiszek Magyarország feltámadásában...” Milliók fohásza ez ma és “az nem lehet, hogy milliók fohásza örökre vrsszamálljon rólad, ég” — valljuk mi is a legmélyebben hívő magyar költővel. Nemzeti történetünk mi egyéb, mint csodálatos feltámadások sorozata? Az életakaratunk gyökerét tépné ki, aki elvenné tőlünk azt a hitet, hogy ennek a sorozatnak a végére még nincs pont téve. De jaj, azt meg egy másik mély magyar lélek mondotta “nemzetek lesznek, nemzetek vesznek!” A magyar feltámadásban könnyű hinni, ha a mul'ba tekintünk, nem nehéz akkor sem, ha a képzelet szárnyán a jövendőbe repülünk — de nagyon nehéz akkor, ha a jelenbe nézünk, amely rakva megannyi jelével a magyar halálnak, kivált a meg nem születő magyar gyermekek ezreinek szomorú árnyaival, üres bölcsőivel. A nemzet feltámadása, ha meglesz is, nem a feltámadás. És ha nem lenne meg — azzal vájjon megszünnék-e igazság lenni a feltámadás? Mi a feltámadás? Rosszul kérdezel így, testvérem. A húsvéti feleletet csak úgy kaphatod meg reá, ha így teszed föl a kérdést: “Ki a feltámadás?” És megfe'el rá Ö maga: “Én vagyok...” Minekünk, szorongó szívű embereknek, a halál arca előtt nem adhat vigasztalást — még a vígasztalás illúzióját is alig adhatja meg — az a gondolat, hogy mi fűben-fában, gyermekeinkben, nemzetünkben fel fogunk támadni. Ha előbb nem: a magunk utolsó óráján minden azt fogja nekünk kiáltani — a természet is, az emberélet is, hiába voltunk ezer szállal beléjük kötözve —: Én vagyok a halál! Csalk egy, egyetlenegy — nem valami, hanem Valaki 3
