Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)

1988-03-15 / 1. szám

az időközben felállított gettóban. De sok-sok ezer zsidót fogadtak be és búj- f tattak a keresztény egyházak különböző intézményei, zárdák, kolostorok, papneveldék, missziós otthonok, kórházak, stb. A keresztény egyházak ezekben a veszélyes időkben a segítőkészségnek és a felebaráti szeretetnek örökké emlékezetes ^példáit mutatták: amint az elpusztultak számáról ■incsenek pontos adataink, úgy azoknak a száma sem ismert, akik rejtegetőiknek köszönhették megmenekülésüket és életüket. Nagyon sokan voltak ilyenek,ez történelmi tény.

Talán emlékeztetőül érdemes néhány nevet is említeni: kik álltak ki a magyar egyházi vezetők közül a leghatározottabban a zsidók mellett és kik tették értük a legtöbbet? Elsőnek Mindszenty Józsefre kell utalnunk, aki százaknak adott menedéket a veszprémi püspöki palotában, de ugyanezt tette a később szovjet fegyverektől mártírhalált szenvedett báró Apor Vilmos győri püspök is. Mindent megtett egyházfői minőségében Serédi Jusztinián hercegprímás is, akinek 1944 június 29-i körlevele nemcsak a katolikus hívek lelkiismeretére appellál, de a hatalom birtokosait is figyelmezteti a várható következményekre. Föltétlenül említést kíván Ravasz lászló református püspök szerepe.

Ez a kiváló férfiú elsősorban a Kormányzóhoz fűződő kapcsolatai révén próbált segíteni a zsidóságon és többízben elítélte a deportálásokat.

Fájó hiányossága a SALOM-csoport nyilatkozatának, hogy minderről nem található benne egyetlen mondat sem. Ami arra enged következtetni, hogy az érem másik oldalát még ma sem hajlandók meglátni és továbbra is sérelmi politikát folytatnak: nem azokat a momentumokat keresik a múltból, amelyek összehoznak, hanem azokat, amelyek elválasztanak.

Hadd szakítsam most meg a gondolatmenetet azzal, hogy ideiktatok néhány idézetet Sulyok Dezső MAGYAR TRAGÉDIA című könyvének "Zsidó sors-magyar sors" címet viselő fejezetéből: "A zsidóirtás következményei, melyeket katolikus püspökeink előre láttak, hamar jelentkeztek - írja Sulyok. - A hazatért vagy Budapest ostroma után rejtekhelyükről előjött zsidókon mélyreható változás jelei mutatkoztak. Ezért a változásért nem ők voltak felelősek, hanem azok, akik a deportálásokat végrehajtották. Ennek a bűnténynek komor emléke települt rá 1945 március után a nemzetre és egyformán sújtott mindenkit." Ezután Sulyok leírja, hogy a rendőrségen a hazatért zsidók foglalták el a pozíciókat és a zsidó nyomozók egyre agresszívebbek lettek, melynek következtében "a magyar köznép egy része valóban antiszemitává vált."

Ez a közhangulat a politikai terror fokozódásával és az un. háborús és népellenes perek erőszakolásával egyre jobban terjedt, amit még az is fűtött, hogy a magyar nép azt látta: "Azok, akik a kommunista pártban vezető szerepet játszottak és az országot szovjeturalom alá vetették, mind zsidók voltak.Mellettük a párt minden más látszólagos vezetője kirakatfigura volt." Sulyok Dezső megállapítja, hogy a zsidóság a párton keresztül gyakorolta a diktatúráját (akárcsak 1919-ben! S.Gy.) s ezt azzal indokolta - idézem - "hogy több százezer mártírjuk megváltotta a megmaradtak számára az országot,amelyben már őket illeti a politikai vezetés." Hogy ez hová vezetett, jól tudjuk és valóságos csoda, hogy 1956-ban nem lángolt föl az antiszemitizmus: a magyar nép méltánylandó önmérsékletet tanúsított e téren s nem engedte, hogy a forradalomra zsidóellenes kilengések vessenek árnyékot.

De el lehetett volna kerülni, hogy idáig fajuljanak az események, ha a zsidóság mérsékelt és felelősségteljes vezetői 1945 után szót emelnek a megtorlás és az intézményesített bosszú ellen. Ha csak ugyanazt teszik, amit egy évvel előbb tettek az ő érdekükben Serédi hercegprímás, Ravasz, Apor, Hamvas és Mindszenty püspökök. Ők is kiállhattak volna a saját hazájában üldözötté vált magyar nép érdekében, mérsékletre intve a hatalomtól megrészegülteket.

Ezt azonban elmulasztották. Miért vetik akkor II. János Pál pápának is a szemére, hogy legutóbb kijelentette: "XII. Pius pápa zsidókkal szembeni magatartását a történelem igazolta!" Miért kérik számon XII. Pius pápától, hogy nem ítélte el elég erélyesen a hitleri őrjöngést és a magyar zsidók megmentéséért csak '44 július végén tett lépéseket? Nem tudok arról, hogy az amerikai zsidótanács, vagy bármelyik nemzetközi zsidó szervezet figyelmezette volna 1945 után Rákosiékat: Slow down! - különben előbb-utóbb baj lesz...

E kitérő befejezéséül még egy kurta idézet Sulyok Dezső egyik parlamenti beszédéből, mely 1946 augusztusában hangzott el: "Szerintem a magyar zsi- 2 -