Evangéliumi Hirnök, 1959 (51. évfolyam, 2-24. szám)

1959-01-15 / 2. szám

2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1959. január 15. Tárzusbeli Saulus és a Damaskusi Tanítványok Ap. Csele. 9:1-20. HITBELI MEGGYŐZŐDÉS Az apostolok cselekedeteiről Írott könyvnek és a harmadik (3.- Evan­­gyéliumnak a szerzője: Lukács - Hit­beli meggyőződéssel Írja az ő jó és becsületes hivő barátjának: Theofi­­lusnak, hogy Ö eleitől fogva minde­neknek szorgalmasan végére járt; a­­mit Jézus Krisztus kezdett cselekedni és tanitani. (Luk. 1:3.) Lukács elhitte a Krisztus Szemé­lyéről való vallás tételt azoknak a tanítványoknak ajkairól, akik látták, hallgatták és ettek Ö vele. (2. Péter. 1:16-18.) Meggyőződött arról: Gab­riel angyal jelentése alapján hogy Jézus Krisztus — A Szent Lélek ihle­tése által: “ Szűz Máriától” — ter­mészet felett született. Hitte azt, hogy Jézus mint tökéletes ember és tökéletes: “Isten” 33 évig élt ezen a földön. Minden kételkedést kizárólag vallotta azt, hogy Jézus a “Golgotái kereszten szenvedett és meghalt”. — Meggyőződött a halálból való feltá­madásáról; menybe menetelének té­­nyéről. — Az apostoloknak adott pa­rancsáról. (Csel. 1:4.) (Mark. 16:15- 16.) A meggyőződésből fakadó bizony­ság tétel a hivő keresztyénnek meg­nyugtató s lelki és szellemi erőt szol­gáltató igazság. És ez az igazság, a Szent Lélek v e z e tésével — Jézus Krisztus isteni megismerésére vezet. (Ján. 8:32.) Megismerni és elhinni azt, hogy Jézus Krisztus: “Az élő Is­tennek egyszülött Fia”. (Ján. 6:69.) az a Fundamentum s “kőszikla”, a­­mellyen egyedül Jézus, az Isteni Mes­ter: “építi fel az Ő Anyaszentegyhá­­zát”, amellyen még a pokol kapui a “hitnyomozó szék-lnquisitio” sok más egyéb bántalmak s igy még a “Tárzusbeli Saulus” üldözése sem ve­hetett azon diadalmat. (Mát. 16:18.) Lukács, a jelzett igéknek az értel­mében erős meggyőződéssel feltár­ja a hivő keresztyénség számára: Sa­ul által félreértett vallássosságának buzgolkodását. Gyűlöletes és öldöklő szándékú programját. Reá mutat ar­ra, hogy Saul, a főpapi engedéllyel elhatározta, hogy a Jézus neve ellen s a benne bízókkal sok kárhozatos dolgot fog cselekedni, úgy Jeruzsá­lemben, mint Damaskusban is. (1-2. v.) Az igék világánál látjuk azt a saj­nálatos tévedést, hogy Saul a bölcs törvénytudó farizeus, a nagy kép­­zetségü Theologus, téves vallásos buzgóságában teljesen figyelmen kí­vül hagyta a felebaráti szeretetről szóló isteni törvényt. 3. Moz. 19:18 ügy szintén a tiz (10) parancsolat hatodik (6) tiltó parancsát: “Embert ne ölj”. (5. Moz. 5:17.) Ezzel az elsö­tétült buzgósággal indult el és me­gyen Damaskusba, hogy az ottan ta­lált lélekben és igazságban imádkozó hivő tanítványokat bántalmazza, s fogva vigye Jéruzsálembe. (2. v.) Hanem a “Királyoknak Királya — Uraknak Ura”. (Jele. 19:16.) ama jó Pásztor, Jézus Krisztus, aki az Ő éle­tét adta az Ö juhaiért, s a benne bí­zókért, (Ján. 10:11.) nem engedhet­te tovább Saulust az Ö téves kárho­zatos utján, hanem megállitá — is­teni dicsőséges fényével ártalmat­lanná tévé — kérdőre voná; “SAUL­­SAUL, MIT KERGETSZ ENGE­­MET”? (4. v.) Jézus Krisztusnak e­­zen dicsőséges beavatkozása az Ö életébe teljesen megváltoztatta az Ö hibás programját, egyszersmint ki­jelölte az ö jövő életének igazi célját. Ez érthetően hirdeti a benne hivők számára, Jézus isteni hatalmát és megmentő szeretetét. Amint Jézus isteni szózata a Saul­nak és szivének nemesebb érzelmé­hez jutott az Ö egész lényében, ab­ban a pillanatban csodálatos válto­zás történt. Ezt az elvitázhatatlan tényt lörökitette meg az énekiró is: “Mily csodálatos változás jött éltembe, Mióta szivem Jézusé. Lelkem Mennyei világosságot nyere; Mióta szivem Jézusé.” A Saul szivében végbe ment nagy változást igazolja az, hogy az Ur Jé­zus kérdőre vonó nagy kérdése, a Saulnak leikéből, egy VISZONT nagy kérdést váltott ki: “KICSODA VAGY URAM?” Ö abban a pillanatban fel­világosításért esdekelt. Sietett meg­tudni azt, hogy KICSODA az — mi­csoda erő és hatalom, — aki s ami őtet megállitá? Sőt még égi fényé­vel is körül sugározá? (5. v.) Az Ur Jézus a Saul komoly VISZONT kér­désiére prömmel, s előszeretettel vá­laszolt: “ÉN VAGYOK JÉZUS, AKIT TE KERGETSZ”. (5. v.) Az Ur nem rejtődzött el, hanem készségesen ki­jelentette önmagát. A hivő keresz­tyén részére mindig felemelő és bi­zalmat adó valóság az, hogy Jézus Krisztus örömmel és szeretettel je­lenti ki önmagát mind azoknak, akik őszintén és igazán keresik őtet. (Ján. 14:21-23., Jézus Krisztusnak a Saulus lelki­ismeretéhez appelláló szavai: “AKIT TE KERGETSZ” —- azt a szomorú és sajnálatos történelmi tényt hangsuly­­lyozza, hogy ahol és akik a Krisztus­ban hivő tanítványokat üldözik, tü­zes mágjára Ítélik, hamis ürüggyel bebörtönözik, azok önmagát Jézus Krisztust káromolva, “kergetik” (Ján 15:18.) Az a csodálatos változás, amely Saulnak egész lényében végbe ment, kristályosodva fokozódott. Remegő szívvel s alázatos lélekkel kér felvilá­gosító tanácsot a vele beszélő Jézus­tól: “URAM! MIT AKARSZ, HOGY CSELEKEDJEM?” Óh milyen kívá­natos, sőt szükséges dolog az, hogy “akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot”, azok az élet minden vo­nalán kérdezz ük meg az Urat: “URAM, mit akarsz, hogy cseleked­jem”? Akkor az Ur biztos és helyes tanácsadó lesz. Az Igék alapján tudjuk, hogy Saul ajkairól elhangzott felvilágositó kérés nem olyan természetű és indulatu volt, mint a “Herodes Királyé” a nap­keleti bölcsektől sem nem olyan, mint a “Gazdag ifjúé”, az Ur Jézustól. (Márk. 10:17.), hanem igaz és őszin­te ! Ezt a tényt az Ur utasító tanácsa igazolja: “KELJ FEL ÉS MENJ BE A VÁROSBA ÉS MAJD MEGMOND­JÁK NEKED, MIT KELL NÉKED CSELEKEDNED.” (6. v.) Óh milyen sok hálával és köszönettel tartozik a keresztyénség az Istennek, hogy Ö adta az Ö Szent Fiát, a Jézus Krisz­tusit, hogy “aki hiszen Ö benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Ján. 3:16.) Az Igék értelmében az Ur Jézus, a Tárzusbeli Saulus szemé­lyében, már nem a RÉGI, bosszút

Next

/
Thumbnails
Contents