Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-06 / 27. szám

2 41 2014- július 6. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP - ÉZS 64,3-8 „Uram, Atyánk vagy te mégis!” Mennyei Atyánk, ki ezen a vasárna­pon is meglátogatod népedet! Eléd visszük Luther Márton hitvalló ré­gi imáját, utolsó sóhaját: „Bizony, koldusok vagyunk!” Add, hogy meg­lássuk: ma is rászorulunk erre a fel­ismerésre! Lelkes ifjú és vénülő bölcs, erős és öntudatos, megelége­dett és magát biztos úton látó mind csak az alázat szavával kiálthat fe­léd. Mert csak a bűntudat fejhajtá­sával lehetünk helyünkön előtted. Urunk! Köszönjük, hogy Atyánk vagy te mégis, és felemelhetjük ar­cunkat, oltárodra felnézve. Sokan nemcsak a nyári forgatag­ban, de a kísértések örvényében is eltévedve keresik helyüket előtted. Add, hogy ne múló alamizsnát ta­láljanak, hanem örök adományát leljék meg igéd igazságának! Mi vagyunk az agyag - formálj hát, és add Szentlelked erejét, hogy hagy­juk magunkat míves edénnyé alakí­tani. Mások a bűnök legmélyebb Ver­meiből keresik az utat feléd, és a bűntudat rabsága tartja a leghátsó sorokban őket. Mindnyájan megél­jük naponként ezeket a keserveket. Add, hogy lelkűnkben újonnan szü­letetten sütkérezhessünk szereteted melegében! Bűnösöket hívsz, szólíts hát min­ket! A Krisztusban való megszaba­­dítottság örömével engedj ki mind­annyiunkat nap mirit nap az élet nagy pályájára. Segíts minket, hogy ne csak a „lelátókról drukkoljunk”, hanem mi magunk is megfeszítsük erőnket a célra tekintve! Hisz mind­annyiunk neve szerepelhet nem csupán a bűnösök csapatában, de az örök élet koronájával megkoroná­­zandók „válogatottjában” is. Gyer­meki bizalommal és imával fordu­lunk hát feléd. Segíts nekünk, hogy a gyermekek szavával tanuljunk és tudjunk mind­annyian imádkozni. Az ő személyes imádságaikat fogadd úgy, mint a gyülekezet fohászait! Add Szentlel­­kedet, hogy lelkünk legmélyén át­élhessük - az ifjak szavain keresz­tül - saját megszólított gyermeklé­tünk örömét és boldog hálaadását. Egy kisfiú így tesz bizonyságot ró­lad: „Istenünk! Te vagy az igazság. Téged szeretünk és tisztelünk. Te te­remtettél minket; ha te nem terem­tettél volna, akkor nem lennénk!” Egy leányka - hálaadó szavai után - ezt kéri: „Kérlek, add, hogy amikor minderre rágondolok: könnyű lélekkel formálódjanak az imádság szavai bennem!” Egy kis testvérünk így imádkozik köztünk és velünk: „Uram! Kérlek, add, hogy a rossz eltörpüljön, és a jó növekedjék bennem! Adj erőt a hétköznapokhoz s Lelket, hogy se­gíthessek másokon!” E három gyermek imádságát hor­dozza kegyelmed és szereteted gaz­dagsága, amikor mi mindnyájan áment mondunk rá..., és szent Fiad nevében együtt így imádkozunk... FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Haragvó Isten? Bűnös egyház? Bűnös hívők? Bűn? Ki akar ma hallani erről?! Ki mer ma beszélni erről? Vagy nincs igaza az általam már ebben a rovat­ban is idézett H. Richard Niebuhrnak, amikor így summázza az egyház mai igehirdetését: „Egy harag nélküli Is­ten a bűntelen embereket ítélet nél­kül vitte be országába egy kereszt nél­küli Krisztus szolgálata által." (The Kingdom of God in America, 193. o.) Korunk igehirdetői félnek, hogy ki­ürülnek a templomok, ha Isten ha­ragjáról, az egyháznak - mint Isten újszövetségi népének - bűnös voltá­ról beszélnek. Félnek, hogy ma de­pressziósnak minősül az olyan pré­dikátor, aki nemcsak nagypénteken ejt szót Krisztus kínszenvedéséről és haláláról, hanem a mindennapi ke­resztény élet követelményeként tol­mácsolja Krisztusnak az evangéliu­mokban ismételten elhangzó sza­vait: „Ha valaki énutánam akar jön­ni, tagadja meg magát, vegye fel na­ponként a keresztjét, és kövessen en­gem!” (Lk 9,23; illetve Mt 10,38; Mt 16,24; Mk 8,34) Vagy követendő pél­daként állítja a gyülekezet elé Pál apostol tanúságtételét: „Krisztussal együtt keresztre vagy ok feszítve: töb­bé tehát nem én élek, hanem Krisz­tus él bennem...” (Gál 2,20), illetve: „Én azonban nem kívánok mással di­csekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által kereszt­re feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára’.’ (Gál 6,14) A kereszt, a szenvedés, a bűn és a kereszthordozás nemcsak a prédi­kációknak lett tabutémája, de az újab­ban elterjedt énekválasztási szokása­ink is mindezek tabu voltát igazolják. Hiszen a Krisztus kínszenvedéséről A VASARNAP IGEJE szóló és a hívők bűnbánatát kifejező gyönyörű böjti énekeinket gyülekeze­teink már csak a nagyhéten énekelik. Mindezt tovább súlyosbítja a bűn relativizálásának divatja, amely az Is­ten törvényének, a Tízparancsolatnak korhoz kötöttségét hangsúlyozó, „mo­dern” teológiai szemléletből adódik. És akkor még nem is említettem a Hegyi beszéd úgymond korszerűüenségének hangoztatását. Mintha a Hegyi beszéd Jézus szájából való elhangzásakor még korszerű lett volna! Mintha a Római Birodalom tartományává deg­radált Júdeábán vagy Galileában könnyebben teljesíthető lett volna az ellenség szeretete! Mintha akkor nem nézték volna bolondnak, aki kétszáz lépést tesz, ha csak százra akarják kényszeríteni, vagy azt is odaadja kirablóinak, amit nem is akartak elven­ni tőle. Aki a gyűlölet világában sem tud mást, mint szeretni. Aki az erőszak vi­lágában sem hajlandó ütni, hanem csak szelíd simogatás telik tőle. Az ilyen embert akkor sem tartot­ták erre a világra valónak. Ezt Jézus is pontosan tudta, mégis elmondta a Hegyi beszédet. Utána pedig megva­lósította. Igaz, az életébe került, mert sem a vallási vezetők, sem a vi­lági hatalom letéteményesei nem ítélték „erre a világra valónak”. Még­is vállalta. Az egyháznak, a hívők nyá­jának éppen ezért égbekiáltó bűne, hogy a történelem folyamán csak rit­kán volt hajlandó példáját követni, Kísérőszöveg nélkül ► Az imádságról szóló sorozat - egyben a rovat - szerkesztője, e sorok író­ja sokáig bizonytalankodott, hogy megtehetí-e: pusztán csak imádságo­kat közöl minden kommentár vagy hozzájuk fűzött gondolatok nélkül. Mióta Evangélikus énekeskönyvünk imádságos fejezeteit vesszük sorra, egyre érik bennem ez az elhatározás. Nem kell ismertetni, hiszen ezek a szakaszok - a felépítésük, a sorrendjük, a változatosságuk - magukért beszélnek. S mivel most olyan fejezetek következnek, amelyek nem is férnének bele egy-egy bemutató cikkbe, veszem a bátorságot, és idemá­solok néhány könyörgést és hálaadást, remélve: ezek kedvet adnak a „to­­vábbimádkozásra” Lehet, hogy szubjektív a válogatás, de minden egyes imádság sok-sok áldást hozott már a közeli és távoli egyháztörténetben. Húsvét Mindenható Isten! Te törölted el a bűnt és a halált Fiad halálával, és te hoztad vissza az ártatlanságot és az örök életet az ő feltámadása által, hogy az ördög hatalmától megvált­va a te országodban éljünk. Add meg nekünk, hogy ezt tejes szívünk­ből higgyük, és ebben a hitben állha­tatosan mindenkor dicsérjünk té­ged, és hálát adjunk neked, Jézus Krisztus Urunk, a te Fiad által, aki ve­led és a Szentlélekkel valóságos Isten­ként él és uralkodik örökkön-örök­­ké. (Luther Márton - EÉ 711. o.) Az öröm hírnökeiért Engedd, Uram, hogy lelkipásztoraid élete megéreztesse velünk,- hogy téged választani megtisz­teltetés,- hogy neked szolgálni gyönyörű­ség,- hogy érted élni boldogság,- hogy veled még szenvedni is jó. Add, hogy az öröm vonzó hírnö­kei legyenek a világban, és a benned gyökerező lélek derűjét sugározzák ránk. (EÉ 733. o.) Egyesíts! Urunk, Jézus Krisztus, járj közben népedért. Te váltottál meg bennün­ket! Tarts meg minket az igaz keresz­tyén hitben! Meghitt szavaddal, a Szentírásban adott isteni igéddel hívd ismét egybe nevednek egymás­tól messzire távolodott megvallóit. (Albrecht Dürer - EÉ 735. o.) Kezdd rajtam! Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam. Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem. Uram, békességed örömhírét jut­tasd el mindenütt a földön, és kezdd nálam. Uram, gyújtsd meg szereteted tü­­zét minden szívben, és kezdd ben­nem. (Ázsiai keresztények imádsága nyomán - EÉ 737. 0.) Szeretetvendégségen Édesatyánk, aki a pusztában is asz­talt terítettél népednek, tedd most asztalunkat asztaloddá. Légy vendé­günk. Tarts távol tőlünk mindent, ami örömünket és együttlétünket többnyire inkább kibúvókat kere­sett, és keres ma is. Isten egykor a próféta által vetet­te szemére ószövetségi népének: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urá­nak jászlát, de Izráel nem ismer, né­pem nem ért meg engem’.’ (Ézs 1,3) A történelem tanúsága szerint ez a vád az újszövetségi néppel szemben is megállja helyét. Pedig a tapaszta­lat is mutatja, hogy végül mindig el­veszítjük azt, amit Isten akaratának és igéjének ellenszegülve akartunk megszerezni vagy megtartani. Vi­szont mindig utolér bennünket az a szerencsétlenség, amelyet Isten aka­rata elől kitérve, az ige megcselekvé­­se alól kibúvót keresve akartunk el­kerülni. Mert Jézus szava mindig igaznak bizonyul: „...aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk 8,35; illetve Mt 16,25; Mt 9,24) A keresztről szóló beszéd előbb csak elhalkult egyházunkban, majd szinte teljesen elnémult: a templo­mok mégis kiürülnek, a hívők száma mégis fogy. A bűnről szemérmesen nem beszélünk, miközben körülöt­tünk a bűn ural el mindent, és nem áll meg a templom kapuja előtt, az egyház és a hívők életét sem kíméli. Miközben sokat beszélünk Isten sze­­retetéről, körülöttünk is és bennünk is kihűlőben van a szeretet. Ennek el­lenére csak a kegyelemről beszé­lünk, mert a gyülekezet ezt hallgat­ja szívesen. Pedig félő, hogy Isten ha­ragja nemsokára a török hódoltság óta nem tapasztalt erővel fog lesúj­tani a magát kereszténynek vagy ke­resztény gyökerűnek valló nyugati civlizációra, benne a mi népünkre is. megzavarná. Add, hogy minden, amiben most részünk lehet, vigyen közelebb hozzád és egymáshoz is. (EÉ 739■ o.) Szolgálni kegyelem Uram, fel nem foghatom, hogy csak­ugyan használni akarsz szolgálatod­ban. Kevéssé vagyok alkalmas reá. Bocsásd meg, hogy sokszor magamat keresem, nem téged. Bocsásd meg, hogy gyakran útjában állok azoknak, akik hozzád igyekeznek, ahelyett hogy segítenék nekik. Megígérted, hogy szolgáidat megajándékozod bölcsességgel és erővel. Bizakodom ígéretedben és megbocsátó irgal­masságodban. (EÉ 740. o.) Fiatalokért Hadd imádkozzunk a fiatalokért, akik most néznek szembe a jövővel, hogy nyitottak legyenek és befogadó­képesek minden jóra, hogy merjenek élni a nyugtalan világban, hogy le­gyen erejük elviselni a csalódásokat, hogy megtanulják elfogadni önmagu­kat, hogy el ne veszítsék bátorságu­kat, hogy ne tegyenek kárt mások éle­tében, hogy mindig készek legyenek arra, hogy a világot emberibbé és lak­hatóbbá tegyék. (Huub Oosterhuis - EÉ 743■ o.) Derűs lélekért Uram, unalomtól mentes, zsörtölő­­dést, sóhajtozást, panaszt nem is­merő szívet adj nekem. Ne engedd, hogy túl sok gondot fordítsak pöf­­feszkedő énemre. Ajándékozz meg derűs lélekkel. Kegyelmedből hadd értsem mindig a tréfát. Add, hogy az élet kis boldogságfoszlányait is felfoghassam, sőt másoknak is jut­tassak belőlük. (Thomas Morus - EÉ 750. 0.) A babiloni fogság előtt az ószövet­ségi nép sem ismerte el, hogy bűnös, és nem hitte el a prófétai szót, hogy rövidesen Isten haragja fog rá lesúj­tani. Csak a fogság hetven keserves esztendeje alatt tört fel szívükből a ki­áltás Istenhez: „De te megharagudtál, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk! Mind­nyájan olyanok lettünk, mint a tisz­tátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, minta falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél. Nincs, aki nevedet segítségül hívná, aki buzgón ragaszkodnék hozzád. Elrej­tetted orcádat előlünk, bűneink hatal­mába adtál bennünket'.’ A bűn vásár­­csarnokává tett templom lerombolá­sa, Dávid szent városának felégetése, az idegenbe hurcoltatás keserve kel­lett ahhoz, hogy miután megalázták magukat Isten előtt, megérlelődjék szívükben a hit bizonyossága is: „Uram, atyánk vagy te mégis!” Ez a „mégis” számunkra evangéli­um, de csak akkor, ha előtte beláttuk: „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elher­vadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél..!’ Akkor, de csak akkor re­ménységgel fordíthatjuk kérőimád­sággá Ézsaiás gyónóimájának többi részét: Ne haragudj ránk, amiért vétkeztünk! Régóta bűnben élünk: szabadíts meg minket! Téged hí­vunk segítségül: add, hogy buzgón ra­gaszkodjunk hozzád! Ne rejtsd el elő­lünk orcádat! Ne adj minket bűneink hatalmába! Hiszen Atyánk vagy még­is, a Jézus Krisztus által. Ámen. ■ Véghelyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Te, nem én Szenteltessék meg a te neved - ne az enyém! Jöjjön el a te országod - ne az enyém! Legyen meg a te akaratod - ne az enyém! Adj nekünk békességet veled, bé­két az emberekkel, békességet ön­magunkkal, és szabadíts meg min­den félelemtől! (Dag Hammarskjöld- EÉ 753■ 0.) Hálaadás Úristen, mennyei Atyánk! Tőled kapunk szüntelenül mindenféle jót bőséggel, és te őrizel meg minket kegyelmesen naponként minden gonosztól. Kérünk téged, add ne­künk Szentlelkedet, hogy mindezt teljes szívünkkel, igaz hitben felis­merjük, és kegyes jóságodért s irgal­madért hálát adjunk most és örök­ké. Jézus Krisztusért, a te Fiadért, a mi Urunkért. (Luther Márton - EÉ 757. o.) * * * Aki ezeket s a többi csodálatos imád­ságot elkezdi olvasgatni és használ­ni énekeskönyvünk imádságos részé­ből, az nem fogja visszatenni a köny­vespolcra, hogy ott porosodjon, ha­nem keze ügyében hagyja, mert nap mint nap segítséget, örömöt és áldást hoz számára. ■ Dr. Hafenscher Károly

Next

/
Thumbnails
Contents