Evangélikus Élet, 1989 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1989-01-01 / 1. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP f/f. 54. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1989. JANUÁR 1. ÚJÉV ÁRA: 8,50 Ft Az Útmutató 1989. évi igéje ISTEN NINCS IS MESSZIRE EGYIKÜNKTŐL SEM.. ApCsel 17,27 T Reménységgel — Krisztusra építve Az Óévet búcsúztató jókedv után Újév napján már a gond, aggódás, félelem borúja jelenik meg homlokunkon. Senki nem lát a jövőbe. Senki nem tudja milyen politikai feszültségeket rejt magában az újesztendő. Súlyos gazdasági helyzetünk hány fiatalnak és idős embernek okoz majd nyugtalan éjszakát, gondot és félelmet. Lesznek, akik túlzott önbizalommal mondják: nehezebb helyzetből is kilábaltunk! Semmi okunk a csüggedésre! Mások a sztoikus bölcsekkel együtt vallják: úgy fogadjuk a reánk következőket, ahogyan azt a sors kiméri nekünk, s hozzá teszik, hogy az a fontos, hogy egészségünk legyen és békében éljünk. A rezignáció szavai ezek, amelyek megbénítanak, gúzsbakötnek és céltalanná formálnak. Ismeretlen az út, de ismert az Űr. Minden, ami ismeretlen a bizonytalanság és félelem érzését váltja ki belőlünk. Ismeretlen az út, de ismert az az Úr, aki ebben az évben is mellettünk lesz. Ezért egyet nem mondhatunk el: „erre már képte- 'en vagyok, ezt már nem tudom lviselni.” Erőforrásunk a hitben megálláshoz, a terhek hordozásához, a megbocsátáshoz, a békességhez az a Jézus Krisztus aki a történelemben munkálkodik, oltalmunk és biztos menedékünk ebben az évben is. Erre a Jézusra iézve mondhatjuk Pál apostollal együtt: tudok majd bővelkedni és szűkölködni is, örömmel járok majd az élet napos útján, de a fáj- ilmak között is lesz kire támasz- jdnom és hagyatkoznom. Félemi és megkeseredés nélkül tudok íajd az élet útján tovább menni, ha váradalmaim és kívánságaim nem teljesülnek is. Bizonytalanság között biztonság. Az újesztendő ugyan határkő életünkben, de egy elkezdett úton járás az, ami a határkő után folytatódik, új feladatokkal, tennivalókkal, amelyek ebben az esztendőben reánk várnak. Isten népünk között és egyházunkban azt akarja, hogy a tőle kapott értelmünkkel és tudásunkkal, erőnkkel és képességünkkel . segítsük népünket, kiemelkedni a mélységekből. Hazánkban minden embernek nyugodt, békés, rémisztő gondoktól mentes életet és élet- körülményeket biztosítani. Egyházunkban és gyülekezeteinkben segítsük a kicsiket és felnőtteket Krisztus ismeretére eljutni. Sokan keresik és kutatják az élet értelmét és célját. Jézus Krisztus az, akiben az élet megtalálja célját és a halál elveszti félelmetes hatalmát. Lelkész és miniszter, munkás és tudós, férfi és nő, gyermek és idős személyesen megkapja Istentől a feladatát ebben az esztendőben is. Szolgálatunk hűséges betöltését várja tőlünk. Isten lesz velünk munkánk közben. Ahol minden bizonytalan, ez az egy biztos. Számolhatunk azzal, hogy Ő megőriz minket minden napon ebben az esztendőben. Megtanít a nekünk ajándékozott időt hasznosan eltölteni. Az idő és a történelem kerekét senki nem állíthatja meg és nem forgathatja vissza. Amit elmondtam, nem lehet visszaszippantani, amit megtettem nem lehet meg nem történtté tenni. Ezért fontos, hogy megértsem, mit kell megtennem ebben az évben, s mit kell elhagynom, hogy valóban Isten akaratát cselékedhessem. Kiáltó deficit, kiáltó hiány! Reménységünk az, hogy Isten ahhoz van legközelebb, akinél legnagyobb a szükség! Isten igéje mindig az Isten - ember - világ kapcsolatát tárja fel. Isten szereti ezt a világot. Krisztusban közel jött hozzánk, uralkodik ebben a világban. Bár Krisztusban Isten szere- tete elérkezett hozzánk, mégis megmaradnak a gondjaink. Hitünk is ingadozik. Betegágyon, operáció előtt, amikor az édesanya eltemeti gyermekét, s zokogva borul majd a férj vagy feleség koporsójára a hűséges hitves, s kétségbeesetten kérdezi: Uram, hol vagy most? Nem gondolsz velem? Sokan úgy gondolják, nem bírják elviselni a rájuk nehezedő terhet. Kezünk ökölbe szorul majd ott, ahol simogatni kellene. A szeretet helyett gyűlölet hatja át szívünket. Kiáltó deficit, kiáltó hiány az életünkben! S mentegetőzve nem is mondhatjuk: Istenem, én csak ennyire jutottam. De kiálthatom: Segíts Uram! Reád vagyok utalva! Isten biztat: ha szükséged van rám, nálam mindig bizonyos a segítség! Kiáltó deficit, kiáltó ínség a sze- retetben! Pedig Jézus kárhoztatja a szeretet és lélek nélküli igazságot és kegyességet. „Ha igazán Isten gyermekei akartok lenni, akkor munkáljátok az örömöt és szerete- tet. Csillapítsátok a haragot és gyűlöletet. Szidalmazásra ne feleljetek szidalmazással. Egy jó szó többet ér, mint ezer goromba szó”. (Luther) Legyen keresztyén életünk tiszta a szóban és tettben. Gondolataink tiszták és világosak. Tiszta házasélet tanúskodjon a szeretetünkről. Ne legyen evangélikus otthon, ahol csírájában megölik az életet és elrabolják a gyermek-álmot! Senki ne lopja el mások arcáról a derűt és mosolyt. Jézusra nézve örvendezve megyünk az újesztendőbe. Tudjuk, hogy Isten hatalma nem kisebb és ereje nem fogyott el. Szeretetének értéke nem csökkent. Dicsősége beragyogja előttünk az életutat 1989-ben is. Ez a dicsőség Jézus Krisztusban ma még* a gyalázatban elrejtett dicsőség, hatalma az erőtelenségben, öröme a szenvedésben, reménysége a kétségekben, élete a halálban. Ugyanígy van ez a keresztyének életében is. A keresztyének nem tetszelegnek a szenvedés pózában. Másrészt igen szomorú lenne, ha a keresztyének a legkisebb megpróbáltatás miatt kétségbe esnének. Nem egyedül, hanem Jézus Krisztussal járjuk az utat ebben az évben is. Számolhatunk azzal a Krisztussal, akire minden gondunkat vethetjük, mert Neki gondja van reánk. Nagy István Krisztussal a jövő útján Egyházunk a mai világban Országos Presbitériumunk december 8-án tartotta évi rendes ülését. Ez az ülés kiemelkedett a szokásos évi beszámold ülések sorából. Több kérdésben rendkívüli jelentőségű határozatok születtek. Egyházunk jövőjére nézve meghatározó lesz az Evangélikus Gimnázium létesítése, az új Teológiai Akadémia és konferenciaközpont felépítése, az ifjúsági szövetség megalakulása vagy éppen az erdélyi menekültek között végzett szolgálatunk. Az ülés elején megemlékeztek dr. Fekete Zoltán országos felügyelőnk elhunytáról, méltatva szolgálatát. A püspöki jelentés első részében egyházunk helyzetéről a mai világban hallottuk a következőket: „A megszokottól eltérő püspöki jelentést kívánok ma egyházunk országos tanácsa elé terjeszteni: rövidebben szólok arról, ami az elmúlt év során, egyházunk és gyülekezeteink életében történt; de részletesebben és hangsúlyosan arról, ami előttünk áll, egyházi életünk új kihívásairól és a jövő feladatairól. Ez felel meg, úgy érzem, annak a jövő ígéreteit, de veszélyeit is magában hordozó helyzetnek, amelyben országunk és benne egyházunk él. Hogy elmúlt évünket és az előttünk álló feladatokat jól értékeljük, hazai egyházunk mai életét szélesebb összefüggésekbe, igehirdetésünk és teológiánk, diakóniai (Folytatás a 3. oldalon) Inkább keressétek... A rendkívüli közgyűlés megszavazza a Gimnázium újraindítását. Fotó: Kinczier Gy. Az Úr nevével köszöntjük az új esztendő küszöbén kedves Olvasóinkat. Jézus neve, a benne való bizalom összeköt bennünket és hisszük erőt fog adni 1989-ben is. Nehéz, ismeretlen út áll ellőttünk. Köztudott, hogy a nyomdai termékek napilapok és folyóiratok ára hivatalosan emelkedett. Lapunk előállítási költségei is emelkedtek. Ezért január 1-től megváltozik az előfizetési dij. Negyedévre 110 Ft (egész évre 440 Ft), példányonkénti ára 8,50 Ft lesz. Tudjuk, hogy kiskeresetű és kisnyugdfjból élő testvéreinknek megnehezedett az élete, mégis arra kérjük ne mondják le az előfizetést. Nem kell egy összegben, lehet több részletben is fizetni. Mi továbbra is szeretnénk szolgálni lapunkkal és együttmaradni Olvasóink nagy családjával. Szerkesztőség Lapozgatja az ember a különféle történelmi kronológiákat. A hazaiakat és a világunkbéüeket is, és mindeközben nagyon könnyű felfedezni azt a törvényszerűséget, hogy vannak évek, amikor szinte semmi sem történt s vannak esztendők, amikor az események egymásra torlódtak. A „semmi sem történés” mögött több minden rejtőzhet, mind ahogyan az események egymásra torlódása is többféle értelmű lehet. Az előbbinél megeshet, hogy minden a maga jó rendje szerint ment végbe, de az is, hogy a semmi csöndje a megtorpanásé, a kilátástalan romlásé. Az utóbbi pedig éppenséggel végletesen ellentétes mozzanatokból állhat: kibírhatatlanul rosszakból és jótékonyan gyógyítókból egyaránt. Az elmúlt esztendő - a semmi sem történés hosszú évei után - igencsak mozgalmasan zajlott le az egymást követő napokban, hónapokban. Ez a többnyire jótékony mozgalmasság jellemezte egész világunkat, hazai társadalmunkat csakúgy, mint egyházunk életét. A világunkban meglévő sok bajt - a háborúkat, a politikai, gazdasági, faji ellentéteket, a szegénységet, a nyomorúságot és mindezek szörnyűséges velejáróit - nem lehet elfelejteni vagy elleplezni, de mind- j ezen árnyakon túl felsejlett a béke, a megegyezés, a közös gondok közös megoldásának reménysége. Felsejlett és biztatóbban, mint valaha is a második világháború óta. Sokirányú tárgyalások, fegyverzetcsökkentés, vélt vagy valódi ellenfelek egymáshoz való közeledése és a hasonlók jellemzik azt az elmúlt esztendőt amikor mi is egy kicsit otthonosabban érezhettük magunkat a Föld egy parányi pontján. Hazánkat, társadalmunkat is egymásra rakódott bajok, nehézségek gyötörték és gyötrik, amelyek közül a leglátványosabbak, de nem a legjelentősebbek a gazdasági problémák voltak és maradtak. Nem azok, mert a nehézsorsú öregek, az elszegényedő rétegek, a kallódó fiatalok, a hirtelenül meghaladó fiatalabbak, a reményt- vesztetten vegetáló minden korúak (köztük a hozzánk menekülő erdéMilyen egyértelmű és világos ez a felhívás! Mi sem természetesebb, mint szeretni az Istent! - gondolnánk. Kell-e erre külön biztatni az istenfélő, keresztyén embert? Hiszen ez jellemzi őt, ez alapvető meggyőződése. Rendszeresen jár templomba. Szeret igét hallgatni, a gyülekezet lelkes éneklésében részt venni. Reggel-este imádkozik, Bibliát olvas. Az egyházfenntartói hozzájárulást nem mulasztja el. Sőt ha kell, nagyobb áldozatra is kész gyülekezete iránt. Becsülettel igyekszik helytállni mindenütt, ahol csak szükséges. Kell-e ennél több érv amellett, hogy szereti az Istent? Vajon ilyen egyszerű az egész? Nem kell másra törekednünk, mint az iménti feltételekhez igazodnunk, általános követelményeknek megfelelnünk? S akkor rendezettnek tudhatjuk Istennel való kapcsolatunkat? Ha így volna, aligha lenne szükségünk e zsoltáridézet buzdítására. Mivel azonban nincs így, éppen mi - Isten népe - kell, hogy magunkon érezzük a biztató szavak súlyát : Szeressétek az Urat, ti hívei mind! Annál is inkább, mert gyakran talán éppen mi magunk adjuk cáfolatát ennek a mondatnak. Azzal, ahogy élünk. Ki tudja, hányféleképpen tudjuk megfogalmazni Istenhez való tartozásunk Lnyegét! Milyen szép szavakkal tudjuk bizonygatni ragaszkodásunkat Hozzá! Meg vagyunk győződve arról, hogy ennek többször is tanújelét adtuk már életünk folyamán. Miközben inindin- kább rá kell döbbennünk, a valóság Gyöngyszemek Szeressétek az Urat, ti a zsoltárokból hívei mind! Zsolt 31,24 merőben mást mutat. Hisz napjában ki tudja, hányszor bizonyítjuk homlok- egyenest az ellenkezőjét állításainknak! Beszédünk, gondolkodásunk, magatartásunk, életfelfogásunk olykor elárul bennünket. 'Elárulja, mennyire nem - vagyunk mindig szinkronban Urunkkal; mennyire nem értjük Őt, vagy legalábbis nem jól értjük, s így nem is tudjuk igazán szeretni. A magunk hűségére tehát nem alapozhatunk, amely azonban mégsem zárja ki azt, hogy Isten éppen ezt kívánja tőlünk. Máshonnan kell kiindulnunk. Amikor Isten szeretetéről hallunk és‘ beszélünk, mindenekelőtt óhatatlanul is arra gondolunk, ő úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte... Ez kétségkívül mindennek az alapja. Mint ahogy a Nap sugara sem pusztán egyetlen irányba, azaz csak ránk vetíti fényét, hanem fizikai törvényszerűségénél fogva visszaverődik. így lehet a mi szeretetünk Isten iránt mintegy visszatükröződése az ő határtalan jóságának. S mindez hogyan jön létre, miként valósul meg? Semmiképpen sem kényszerhatásra. Miként szeretetre általában nem lehet kötelezni senkit, még inkább áll ez Istennel való kapcsolatunkra. Nem megy parancsteljesítésre. Csak belső indíttatásra, amikor Isten irántunk tanúsított szeretetének hatása önként és a hála jeléül ébred bennünk. Ez cseng ki a zsoltáriró szavaiból is, aki ugyanakkor ebben nem egyszerűen valamiféle egyénileg átélt mély vonzalmat, túlfűtött érzelmi kötődést lát. Nem a magunk számára kisajátított, belső kapcsolatra gondol, amit szinte magánügyünkként kezelünk, mert aligha férhet hozzá valaki is. Itt határozottan közügyről van szó, mely túlmutat önmagunkon. Isten szeretetének ereje és értéke nem abban van, hogy általánosságokat mondunk Róla, pusztán valamiféle fogalmat alkotunk Róla, elvontan, távol az élettől próbálunk szólni Róla, vagy névleges kapcsolatban állunk Vele. Istent úgy tudjuk igazán szeretni, ha az kézzelfoghatóvá, nyomon követhetővé válik életünkben. Azaz: ha emberekben, emberek között, a mindennapok konkrét eseményeiben és mozzanataiban tanuljuk meg szeretni őt. Isten ennyire közel tud kerülni hozzánk: ne feledjük! Minden jóindulatban, a szeretet és könyörület mindenféle megnyilvánulásában jelen van a jót munkáló Isten. Tehát amikor békesség van bennünk és körülöttünk, amikor jó viszonyba kerülünk önmagunkkal, a környezetünkkel, embertársainkkal, magával az élettel, amikor egészségesen igyekszünk élni, amikor minden kedvezőtlen tapasztalat ellenére itt-ott már a gyógyulás jeleit is látjuk, valahol a dolgok mélyén mindig a szeretet Urával kerülünk áldott harmóniába. Nemhiába hirdette meg Jézus is a szeretet kettős parancsát, amely noha kétféle irányt mutat, de valójában csak elválaszthatatlanul egy ütemű mozdulatként érvényesül keresztyén életünk gyakorlatában. Szeressétek az Urat, ti hívei mind! Milyen magától értődőén egyszerűnek hat e felhívás első hallásra vagy olvasásra. Ám minél jobban eljutunk mondanivalójának mélyére, annál inkább be kell látnunk, mennyire többről van itt szó. Arról, ami mindannyiunknak folyamatosan hangzik, s mindazokat érinti, akik beletartoznak az őt szeretni igyekvők közösségébe. Egyet kell tennünk: e buzdító szavak sodrában maradnunk. S akkor - de csak ezen az alapon - lesz áldott az az út, amit templomunk irányába teszünk, s értékes minden perc, amit istentiszteleten igehallgatással vagy éppen otthon bibliaolvasással és imádsággal töltünk. Németh Pál lyiek) szomorú helyzete, a lelki- szellemi létbizonytalanság nem egyszerűen gazdasági, hanem ezeken túlmenően gazdasági s társadalom-erkölcsi kérdések. S - hála Istennek - 1988-ban a politikai gondolkodásban, a társadalomerkölcsi célkitűzésekben következett be olyan fordulat, amely mindenképpen emlékezetessé teszi ennek az esztendőnek az eseménykrónikáját. Az egyház sohasem függetleníthette magát a világ, a neki földi otthont adó ország helyzetétől, annak nehézségeitől, és benne bekövetkezett változásoktól. Ez alól nem kivétel a mi magyarországi evangélikus egyházunk sem. Csakhogy - és itt ellent kell mondanom azoknak, akik állandóan csak válságokról beszélnek - az egyház és a gyülekezetek, a hívő emberek esetében a világban, az adott társadalomban meglévő bajok, nehézségek és változások a Jézus Krisztusban való élést megújító, mindennapi, felelős feladatokként jelentkeznek. E felelős feladatok - a misszió - vállalása jegyében sűrűsödtek meg egyházunkban azok az alkalmak, azok az események - evangélizációk, területi fórumok, országos, gyülekezeti, presbiteri, ifjúsági és egyéb konferenciák; az Evangélikus Gimnázium újraindítása, a szükséget szenvedő gyülekezeti tagok iránti, az eddiginél intenzívebb elkötelezés, és az ezekhez hasonlók amelyeket egy mondatban képtelenség összefoglalni. Ezek után mi lehet a reménységünk az 1989-es év legeslegelején? Természetesen az, hogy mindez a jó, amiért hálásak lehetünk Istennek, az necsak folytatódjék, hanem ki is terebélyesedjen, a bajok, a nehézségek pedig ne halmozódjanak erőnkön felül. A világban is és hazánkban is. Ezért fáradozunk, ezért imádkozunk. Imádkozunk és fáradozunk a teremtett világ, az emberiség és a felebarát iránti féltő ragaszkodással. Tesszük ezt indulatoktól és önmarcangoló aggodalmaskodástól mentesen, a naponként újjászületettek hitével és sze- retetével. Igen, így és ilyen módon, mert ha az egyház, a hívő ember az ellenkezőjét teszi: csak indulatosko- dik, csak aggodalmaskodik, netalán napi politikai szólamokat ismételget, akkor már nem egyház, már nem Krisztusban hívő, hanem maga is „a világ pogányái” közé tartozik. (Vigyázat: a pogány szó itt nem elítélő, hanem egyszerűen leíró jellegű.) Tehát úgy szekulari- zálódott, hogy maga se veszi észre, (Mt 6,25-33; Lk 12,22-32) és aggodalmaskodóvá lett. „Inkább keressétek az ő országát” - mondja Jézus Krisztus tartalmilag megegyezően az előbb idézett igékben, és ezek a megkettőzött szavak különös hangsúlyt kapnak a mi időnkben. Különös hangsúlyt kapnak úgy, hogy tudtunkra adják, a hitünkre helyezik: mindeneken túl, mindeneken felül az egyház, a hivő ember az igéből- az evangéliumból - él, arra épít és azt kell mindenkor érvényesen továbbadnia. Nem kisebb a feladatunk, az elkötelezettségünk tehát, mint az, hogy keressük Isten országát, építjük azt - a bűnbánat és a megtérés útján. Ennél szebb, igazabb programunk nem lehet abban a ránkkö- szöntött új esztendőben, amelyben- minden bizonnyal - új nehézségek, új lehetőségek és méginkább: új szolgálati feladatok várnak reánk. Vámos József