Evangélikus Élet, 1974 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1974-01-06 / 1. szám

(Folytatás a 2. oldalról)

mégis az Egyezmény aláírásának ünnepi perceiben az állam képviselője kijelentette: „Mi vallási, hitbeli, teológiai, dogmatikai kérdésekbe soha sem fogunk beleavatkozni.” Bár az új népi állam és társadalom építése tudatosan nem keresztyén bázison folyik, hanem a marxizmus—leniniz- mus ideológiája alapján, az állam nem akarja szekularizálni az egyházat, nem akarja ideológiájával vegyíteni egyházunk tanítását, hanem biztosítja az egyházat arról, hogy a saját bázisán állva a saját tanítását képviselheti és adhatja tovább. Ennek nyomán egyház és állam között olyan elvileg tiszta helyzet állott elő, amely indítást adott az egyháznak is a társadilomban és a társadalomért való együttműködésre.

V allásssabadsdg

Egyházunk számára nagyon értékes az Egyezmény 2. pontja, mely szerint a népi állam „elismeri és minden leAZ EGYEZMÉNY NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN

Részletek D. Káldy Zoltán püspök-elnök ünnepi előadásából

D. Káldy Zoltán püspök-elnök

hetséges és szükséges eszközzel biztosítja a vallásgyakorlat teljes szabadságát.” Köztudomású, hogy egyházunk évszázadokon keresztül sokszor véres küzdelmet folytatott a vallásszabadságért. Éppen ezért nem volt számunkra közömbös, hogy a népi állam hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. örülünk annak, hogy nemcsak az Egyezménybe, hanem az Alkotmányba is belekerült a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítása. Ennek alapján is szabadon hirdethetjük Jézus Krisztus evangéliumát a forradalom folyamatában élő magyar társadalomban. Nem feledkezünk el arról, hogy az evangélium hirdetésével párhuzamosan Isten törvényének hirdetése is ránk bizatott. Isten törvényét és az evangéliumot úgy akarjuk hirdetni, hogv az ne csak a belső lelkiéle tre vonatkozzék, hanem a keresztyén embernek a nagyobb közösségekben, a társadalomban és az- emberiség nagy családjában elvégzendő szolgálataira nézve is.

A gyülekezetek

Általában többet szoktunk arról beszélni, hogy az Egyezmény mit jelent az egyház és állam magasszintű viszonyában és kevesebbet arról, hogy milyen szerepet tölt be maguknak a gyülekezeteknek az életében. Pedig erre a területre nézve is rendkívül nagyjelentőségű az Egyezmény. Éppen az egyház és állam rendezett viszonyának vetülete jelentkezik az egyes gyülekezetek életében. Az Egyezmény ui. felsorolja az egyházi élet ,szabad működési körébe tartozó tevékenységet.” Többek között az istentiszteletek tartását templomokban, más erre alkalmas középületekben, családi otthonokban, bibliaórák tartását templomokban, családi otthonokban, gyülekezeti házakban, az egyházi lapokban és önálló sajtótermékekben folytatott missziót, biblia-, és iratterjesztést, iskolai vallásoktatást, szeretetmunka végzését, szeretetintézmények fenntartását, szeretetadományok gyűjtésének jogát. Biztosítja az egyház önkormányzati tevékenységét. Nem tudom, gyülekezeteink és azoknak vezetősége minden esetben tisztában van-e azzal, hogy egy forradalom folyamatában, milyen felmérhetetlenül nagy dolog az egyházi szolgálatoknak ez a joga és lehetősége. Minden szolgálatunknak, amit

a gyülekezetekben végzünk, valamiképpen összefüggése van a megkötött Egyezménynyel. Mindéin gyülekezetünknek úgy kell tekinteni az Egyezményre, mint ami nem egyszerűen az áldam magas- rangú tisztségviselőinek és az egyház vezetőinek ügye, hanem a gyülekezetekben folyó szolgálati lehetőségek záloga és biztosítéka. Ha viszont valaki a gyülekezetekben ezeket a szolgálatokat nem arra használja fel, hogy általuk gazdagodjék a gyülekezeti tagok hitélete és szeretetszolgálata, hanem ama, hogy elfordítsa figyelmüket az embertársak iránti felelősségről és ezzel összefüggésben a társadalom építéséről, akkor nemcsak az Egyezménnyel él vissza, hanem megszegi Jézus Krisztusnak szeretetparancsát is.

A társadalomban

Az Egyezmény megkötése nemcsak azt jelentette, hogy lehetővé vált az egyház szolgálata a saját területén, hanem lehetőséget adott az Egyezmény arra, hogy az evangélikus egyház belekapcsolódjék a társadalom építésébe. Mondhatnánk azt is, hogy az Egyezmény az állam és a társadalom részéről meghívólevéllé lett az egyház számára, melyben az állam megszólította a vele Egyezményt kötött Evangélikus Egyházat és hívta a közös haza közös építésére. Ezt juttatta kifejezésre az Egyezmény-kötés órájában a kormány képviselője, aki ezt mondotta: „Segítse az Evangélikus Egyház a szociális igazság és a demokrácia iránti szeretetet meggyökerezni.” Nem azt mondotta tehát a kormány képviselője, hogy az egyház csak foglalkozzék a „lelkek üdvösségével”, a társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseket pedig elintézi ő, hanem, miközben ő biztosította az egyházat, hogy az állam nem fogja zavarni az egyház sajátos szolgálatát, egyben arra is kérte ezt az egyházat, hogy segítse a társadalom építését.

A szocialista forradalom folyamatában szolgáló egyház

Az Egyezmény megkötése nem egy mondat végére tett pontot jelentett, hanem sokkal inkább kettőspontot. Megnyitott egy utat, amelyen a jövőben járni kellett. Egyik neves költőnk szavával élve itt csak „útra-lelés”-ről volt szó. A meglelt úton azonban nem állni, hanem menni kellett. Ez nemcsak azt jelentette, hogy az Egyezmény pontjait alkalmazni kellett a gyakorlati életben, hanem azt is, hogy az Egyezmény tartalmát és szellemét újra és újra ösz- sze kellett vetni azzal az új helyzettel, amely a szocializmus építése folyamatában létrejött és amely arra kötelezte az egyházat, hogy a maga szolgálatát újra végiggondolja az új helyzetekben. Jól érzékelte ezt már az Egyezmény megkötésének idejében az akkori budapesti esperes, aki ezt mondotta: „A társadalmi átalakulás, amelyben élünk óriási arányú és nem lezárt. Ebben kell megtalálnunk. az egyház helyét. Mert nem lezárt folyamat kellős közepén kell helyes irányt venni.”

A két világháború közötti időszakból érkező és a polgári életformához hozzászokott és azzal összenőtt egyház — vagy legalábbis annak túlnyomó többsége — nyilván jobban, szerette volna, Ita az Egyezmény egy olyan kizárólag jogi jellegű okmányt jelentett volna, amelyre mint valami fundámentumra rááll, annak egyes paragrafusaira és mondataira hivatkozik és bizonyos helyzetekben annak betűszerinti alkalmazását igényli. Noha tény az, hogy az Egyezmény jogi természetű is és az is tény, hogy annak két fél által aláírt szövegét feltétlenül figyelembe kell venni a rendezéseknél és döntéseknél, ugyanakkor az is világos, hogy azt nem lehet egyszerűen sztatikusan értelmezni, hanem csakis dinamikusan. Az Egyezmény ui. a

történelemnek egy bizonyos időpontjában köttetett és ettől az időponttól a szocialista építés folyamatában élő társadalom is eltávozott, de tovább lépett az időben az egyház is, amelyet joggal szoktunk mondani Isten vándorló népének. Tehát mind a társadalom, mind az egyház mozgásban van és az előre menés folyamatában kell az Egyezmény tartalmát és szellemét alkalmazniuk egymáshoz való viszonyukban.

Abban a pillanatban, amikor az egyház, Isten vándorló népe az úton leáll és figyelmen kívül hagyja annak a társadalomnak továbblépését és fejlődését, amellyel tagjain keresztül szoros közössége van — lemarad. ?

Az emberért

A szocialista építésnek ebben a folyamatában kellett az Egyezmény alapján az egyháznak is tájékozódnia, helyét és szolgálatát megtalálnia. Miközben maga is benne volt a körülötte folyó szocialista forradalom folyamatában, észre kellett vennie, hogy ami itt történik, az végsősoron nem másért, mint az emberért történik. A munkásosztály nem a maga számára akarja fel- mat, hanem a nép szolgájának használni a kivívott hatal- tekinti magát és hatalmát az egyes ember és az egész közösség boldogítására akarja felhasználni.

Éppen ezen a ponton kellett felismernie az egyháznak, hogy a munkásosztálynak az ember és az egész közösség boldógi- tásáért folyó harcát nem nézheti kívülről mint egy idegen, hanem neki is oda kell állnia azok mellé, akik a harcot vívják. Lehetetlen volt ui. észre nem vennie, hogy amit a munkásosztály el akar érni, — ti. az ember és a közösség boldogulását — az egyértelműen beletartozik az egyház céljaiba is. Noha az egyház antropológiája több ponton eltér a marxista—leninista ideológia emberről vallott felfogásától és az ember életének végső célja tekintetében is van különbség az evangélium alapján álló egyház és az ideológia alapján álló munkás- osztály között, mégis, mindkettő elkötelezettnek tudja magát az ember földi boldogságáért, békéjéért való munkálkodásra.

Nem idegenek

A szocialista építés folyamán azt is meg kellett vizsgálnunk, hogy miképpen éljünk az Egyezmény megkötése által felkínált lehetőséggel és az ott vállalt felelősséggel a szocialista építés során. Végeredményben az Egyezmény behívott bennünket azoknak a közösségébe, akik népünkért és az emberiség javáért folytatnak küzdelmet. Ezzel egyfelől elkerülhetővé vált, hogy a társa- dalomépitő erők és az egyház tagjainak egymástól eltérő világnézete következtében az egyház tagjai elidegenedjenek a társadalomtól, másfelől nagy lehetőséget kaptak az egyház emberei arra, hogy a világnézeti különbözőségük ellenére is megbecsült és egyenlő, rangú tagjai legyenek a társadalomnak.

Belekapcsolódhattak' az egyház vezetői és tagjai a nép összes dolgozó rétegeit összefogó tömegmozgalomba, a

ságot, segítjük a nemzeti ösz- szefogást, mi is odaadjuk erőnket a szocialista - célok megvalósítására. Társadalmunkkal való egységben a szocializmus és kapitalizmus világméretű harcában nem vagyunk semlegesek, nem vagyunk „harmadik utasok”, hanem a szocializmus pártján állunk és annak felépítéséért mi is fáradozunk.

Mindez nemcsak evangélikus egyházunk vezetőinek és lelkészeinek az álláspontja, hanem egyházunké, melynek Zsinata 1966-ban ünnepélyesen kinyilatkoztatta: „a Magyarországi Evangélikus Egyház a történelmet formáló Isten akaratából él a magyar hazában és népe közösségében, ezért a szocializmust építő Népköztársaság törvényes rendjének megbecsülésével ... szolgáló szeretettel

vesz részt népünk építő munkájában a jobb és emberibb életért.”

Jézus tényleges követése

Az is tény, hogy a szocializmus építése folyamatában alaposabban utána kellett néznünk saját hitbeli . alapjainknak es- mindannak, ami Jézus Krisztusban való hitünkből következik. Nehéz kimondani, de ki kell mondanunk, hogy éppen a forradalomban vált kényszerítővé számunkra, hogy gyökerében megvizsgáljuk, mit is jelent valójában Jézus Krisztus konkrét követése egy adott történelmi helyzetben, egy szocializmust építő országban. Még ha van is sok gyenge pontja keresztyén életünknek és egyházi szolgálatunknak, Isten iránti hálával kell elmondanunk, hogy itt és most talán egy tisztultabb, Jézus Krisztus életéből valamivel talán többet felcsillantó keresztyén életet igyekszünk élni, mint Isten áltál is megítélt közeli múltunkban, a két világháború között.

Annak is vannak jelei, hogy társadalmunk vezetői, annak ellenére, hogy változatlanul a

marxizmus—leninizmus ideológiája alapján nézik az egyház hitelveit és struktúráját, mégis a szocialista építés során való együttmunkálkodá- sunk közben jobban megismertek bennünket és méltányolják azokat az értékeket, amelyekkel segítjük országunk építését.

Miközben egyházunk és az egyházi emberek ilyen együttműködésben dolgoznak a munkásosztállyal és egész társadalmunkkal, senkinek sem lehet kétsége a'felől. hogy mindezt a saját alapjainkon állva és abból folyólag végezzük. Már az Egyezmény megkötésekor is nyilvánvaló volt, hogy senki nem kíván tőlünk konformizmust, vagyis azt, hogy megtagadjuk az evangéliumot, keverjük a marxista—leninista ideológiával, vagy hogy az evangéliummal támasszuk alá az ideológiát. Erre a társadalomnak nincs szüksége, de az egyház sem teheti meg önmaga feladása nélkül. A saját teológiánk, közelebbről a diakóniai teológia alapján végezzük szolgálatunkat a gyülekezetekben, a társadalomban és az emberiség nagy családjában. Magától, Jézus Krisztustól tanultuk meg, hogy szolgálatunkat ne a magunk érdekében, a magunk biztosítására végezzük, hanem a felebarátért, embertársainkért. Amikor a társadalomban. vagy a politikai élet területén szolgálunk, ilyen alapálVáci Mihály:

Télutói Magyarország

Hazafelé Rómából, repülőgépen 1962. III.

Ó, télutói Magyarország, kis mézeskalács-szív haza!

Ezüst folyók kizsinórozták, beszórta hóval tavasza.

Ezer méterről gz egész nem nagyobb, mint egy vásárfia.

Szíve fölött üres zsebében cipeli sok hazámfia.

Annyi fia e kis hazának!

Nagy országokban bús lelenc.

Fogadna szót már az anyának mind, ki hűtlen, más tájra ment.

Ezer méterről gyönyörű szép küzdelmek madártávlata,

— onnan — messziről: keserűség, meggondolt vétkek bánata.

Csak annyi — mint egy gyermek arca a világban e ragyogás, hát megesik a szívem rajta, s azért is biztatom: — Csodás!

Hiszen alig szívdobogásnyi e magát éltető verés: lehet-e hát máshova szánni erőnket — e tiszta kévést?

Homloknyi ország; — verítékes láz ver ki: — jövőt álmodás.

Nézhet-e szem mást, mint e fényes,v rég megszenvedett látomást?

Haza! — sebes, kérges-tenyérnyi;

Apám keze — ha megjövök;

— úgy fogadom el, mint a férfi, s úgy szeretem, mint a kölyök.

A Kossuth-díjas költő 1968-ban megjelent „ESŐ A HOMOKRA” című kötetéből

lásban végezzük a társadalmi és politikai diakóniát is. Azt

som felejtjük el, hogy egy pillanatra sem hagyhatjuk abba anna« az evangéliumnak a hirdetését, amely Jézus Krisztushoz hív, Aki bún bocsánattal, új uiettel es üdvösséggel ajándékozza meg a benne hivőkel. Ez is beletartozik a diakóniai teológiába.

Előretekintés

Az Egyezmény 25. évfordulóján a jövőről is kell beszélnünk. Nem jóslás, vagy jöven- dömondás a feladatunk, hanem az előretekintés.

Bizonyos, hogy hazánkban \ a szocialista forradalom folytatódik. A történelem előrehaladását nem lehet megállítani. A társadalmi fejlődés törvényszerűségének megfelelően tovább épül a szocializmus. Hazánkban minden bizonnyal meg fog gyorsulni a fejlődés é's társadalmunkban egyre jobban erősödnek a szocialista vonások. Bármilyen bonyolult folyamat a szocialista építés és bármilyen sok problémát kell építés közben megoldani, a szocializmus be fogja bizonyítani fölényét a kapitalista gazdasági renddel szemben és azt is, hogy a szocializmus győzelme objektív szükségszerűség. A szocializmus felépülése az egyetemes népi állam kialakulását is jelenti, mely a2 egész társadalom, és az egész nép eszköze lesz.

Az egyháznak reálisan kell látnia a holnapot és nem szabad engednie magát megtéveszteni olyan felfogástól, mely szerint „minden forradalom végülis elpolgáriiaso- dik”. Magyarországon az evangélikus egyház a jövőben is a szocialista építés folyamatában, majd a megvalósult szocializmusban és nem egy elpolgáriasodott társadalomban fog élni.

Ez azt is jelenti, hogy nem lezárt ügy az állam és az egyház viszonya, hanem azt is folyamatban kell néznünk és pedig a folytonos előrehaladás folyamatában. Üjra és újra meg kell vizsgálni az állam és az egyház viszonyának alakulását és fáradozni kell azé rí, hogy mindig■ legjobb timgqm dások szülessenek az együttműködésre nézve.

Senki sem kívánja tőlünk annak elhallgatását, hogy az egyház jövőjére nézve különböznek a felfogások az evangélium és az ideológia oldaláról nézve. Mi azt valljuk, hogy a feltámadott Jézus Krisztus evangéliuma a jövőben is teremt egyházat és az egyház Ura a jövőben is megtartja ezt az egyházat. Ezt azonban nem triumfálva, nem fölényeskedve és nem versenyezve mondjuk, ellenben Jézus Krisztusban való hitünk reménységével.

Ehhez azonban ugyanilyen hangsúllyal hozzá kell tennünk, hogy nem akármilyen egyháznak van helye a jövőben, hanem csak olyan egyháznak, amely odaszánja magát Jézus Krisztus követésére. Annak a Kriíztusnak a követésére, Aki soha sem önmagáért aggódott, nem önmaga megmentéséért fáradozott és nem önmaga életét akarta biztosítani, hanem úgy szolgált Istennek, hogy egész életét az ember külső és belső békéjének, anyagi és lelki szükségének kielégítésére áldozta oda. Ez a Krisztus halad előre a történelemben és tanítványainak akkor van jövendője, ha Öt nyomonköve- tik és a társadalmi fejlődés során leleményes szeretettel szolgálnak az embernek. Üjat és újat merítenek az evangélium forrásából és a szeretetnek mindig új formáját keresik meg, hogy ezzel segítsék azokat az embereket, akikkel együtt élnek és azt a társadalmat, amelyben élnek. Csak 'a diakónia útján járó egyháznak van jövendője, annak, amely kikötések és fel- téteíszabások nélkül tettekben szereti azokat az embereket, akik közé küldetett. Ezért az egyháznak nem azt kell kérdeznie, hogy mi lesz az egyház holnapja, hanem felszabadultan kell mennie az előtte járó Jézus után.

Az Egyezmény megkötésének 25. évfordulóján egész egyházunk adjon hálát Istennek hűségéért, megtartó sze- retetéért és azért, hogy népünkkel való szétszakíthatat- lan közösségben örvendező szívvel és cselekvő hazaszeretettel munkálkodhatunk drága hazánk felvirágzásáért.

i

Az Országos Presbitérium ülésének résztvevői

Hazafias Népfrontba, mert résztvevői lehetnek ennek a mozgalomnak, mindazok, akik hívei a népi demokratikus rendnek, a szocialista társadalom építésének és a békének. Ez a mozgalom összefogja a nemzet haladó erőit és résztvesz az országépítő program megvalósításában az ország politikai, gazdasági és kulturális életének munkálá- sában, számos "'förvénytervé-*' zet, rendelet és intézkedés előkészítésében.

Helyünk van a békemozga- lombam is. Az Országos Béke- tanács szívesen veszi szolgálatunkat, igényli és segíti azt.

Ezek a közösen végzett munkák is bizonyítják, hogy evangélikus egyházunk nem idegen test társadalmunkban, hanem egyházunk ' tagjai a szocializmust építő társadalom közösségébe tartoznak. Ezzel együtt részesedünk a népi nemzeti egységben. A népi nemzeti egységnek azonban nemcsak részesei, hanem munkálói is vagyunk. Mi is ápoljuk a szocialista hazafi-