Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-02-01 / 1. szám
2. oldal ERŐS ©VÁR Régi igazság az, hogy nagyon sokszor a csönd teríti meg a szépség asztalát. A dal vidám pacsirtái a csönd bokrára szállnak s az éjszaka csöndben csókolja reánk a pihentető álmot. Nagy emberi találkozások is legtöbbször a csönd taván történnek. Önmagával sem találkozik addig az ember, amíg egyszer le nem ül a csönd partjára. Két ember akkor ismeri meg és szereti meg egymást igazán, ha egyszer leülnek egymás mellé és körülöttük kellemessé és nyugodttá válik a csönd. Istennel is legtöbbször a csöndben találkozik az ember. Ezért szoktunk zúgó zajban néha megállani. Kikapcsolódni, elcsendesedni. Belekerülni egy olyan világba, ahol csak ketten vannak: Isten és az ember. A csodák is csendben születnek, így lesz a tékozló fiúból hazatérő, boldog, dédelgetett gyermek. Emberi éhségből, könyörgő imádságból és megáldott morzsából így lett a csodák hegyén krisztusi kenyér. Jézus is elvonul egyedül egy puszta helyre, mert kereste az imádság csöndjét, ahol Istennel egyedül lehet. De közben a sokaság, amelyik Jézus nyomában járt, megéhezett. Sokan voltak ott olyanok, akik furcsállották a tanítványok figyelmetlenségét és azt mondották, milyen tapintatlanság volt a tanítványoktól ilyen bagatell, prózai üggyel megzavarni Jézus áhítatos csöndjét-. — hogy éhes a nép. Ugyanakkor igazat ASZTALTERlTÉS Máté 14:13—21 adtak a tanítványoknak, akik nyilvánvalóan le akarták rázni magukról a felelősséget. Azt mondják, kár volt Jézust zavarni, hiszen O nem kenyérosztó királynak jött egy földi országba, hanem a lélek lakodalmas házába hívogatta az embereket. Lehetett már olyan hangot is hallani, hogyha ők lettek volna akkor ott a tanítványok helyében, bizonyára el is küldték volna a tömeget. Menjen ki-ki amerre tud, amerre lát, a teste és a kenyere gondjai után. Hiszen Jézus szíve nem a földi lakmározás helye, hanem az ég terített asztala, ahonnan csak a lélek szelhet le magának kenyeret. A tanítványok azonban jobban ismerik Jézust. Hallották őt egyszer így imádkozni a hegyen-. “A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk mai' Látták lehajolni nem egyszer földrehulló nagy emberi könnyekhez. És ismerték szívén a gyémántokat, a magára vett emberi könnyeket. Ezért nem merik elengedni szó nélkül a megéhezett tömeget. Ok ismerték jól Jézust. Mert íme, milyen melegen hangzik Jézus felelete-. “Szánakozom a sokaságonI' Ez a szó “szánakozom” mindent elmond Jézusról. Igen, ezért jött a világra, mert szánakozott felettem. A bűnös, a tehetetlen és tanácstalan, az éhező és szomjúhozó ember fölött. LCA VILÁGÉHSÉG AKCIÓ $5,682.905 Országos egyházunk, a Lutheran Church ln America gyülekezetei 1982-ben 5 millió 682 ezer dollárnyi adományt gyűjtöttek össze, hogy abból Jézus kenyércsodája napjainkban is folytatódjék. Az éhező százmilliók továbbra Is súlyosan terhelik az emberiség lelkiismeretét. Az egyházak segítő munkájában lényeges részt vállal a világ evangéllkussága. Ma már nem csak arról van szó, hogy a segélyszervek élelmiszert osztanak ki az éhezők között, hanem az elmaradt országokban mezőgazdasági tanáccsal és jobb vetőmaggal is szolgálnak, az állandó szárazsággal sújtott területeken kutakat fúrnak, öntözőműveket állítanak fel, stb. Az éhséget tehát nemcsak tüneti kezeléssel igyekeznek megszüntetni, hanem a mélyebben fekvő okok orvoslását is megkísérlik. Ez magában foglafja az éhező milliók szociális helyzetét is, főleg olyan helyeken, ahol égbekiáltó társadalmi egyenlőtlenség van a háttérben. Jézus világosan kijelentette, hogy az utolsó ítéletnél az örök életre menők között lesznek azok, akiknek ezt mondhatja: “...éheztem és ennem adtatok..." (Mt 25:35). Ebben a szellemben cselekszik mindenki, aki éhező embertársában meglátja a felebarátot, akin segíteni keli. * A Szovjetunió a háború alatt többszázezer főnyi — főleg evangélikus valiású — volganémetet deportált Szibéria és Belső-Ázsia egyes területeire. A Nyugat még létezésükről sem tudott a hatvanas évekig. 1976-ban kapott az Evangélikus Világszövetség elsőízben engedélyt arra, hogy kapcsolatba lépjen velük. Dr. Carl Mau, az EVSZ főtitkára a múlt évben meglátogathatta azt a gyülekezetét, mely Karagandában van, a Kazaksztán szovjet köztársaság egyik tartományi székhelyén. A külvilágtól eddig elszigetelt gyülekezet nagy örömmel hallotta, hogy nincsenek egyedül: ők is a világevangélikusság nagy családjához tartoznak. Beszédem során — mondotta dr. Mau — megemlítettem, hogy a világ lakosságának majdnem fele éhezik. Istentisztelet után a 20 presbiter elhatározta, hogy a gyülekezet vagyonának felét odaadják a Világéhség Akció céljára. Ez kb. 16 ezer dollárnak megfelelő összeg volt. Adományuk elfogadása azonban a szovjet valuta-rendszabályok miatt nem volt lehetséges. Ami ebben megkapó, s minket is cselekvésre kell, hogy ihlessen: ezeknek a világtól évtizedekig elzárt testvéreknek most első dolguk az volt, hogy másokon segítsenek! (ze) Azért született, mert sajnált és szeretett. Azért vállalta a világot, mert szánakozott rajtam. Azért élt és azért halt meg értem, mert szánakozva szeretett. Szegényes születése bölcsődalában és a keresztfa utolsó szavában ez a szó simogat engem: “szánakozom”. Szánom és szeretem őt! Jézus szeretete azonban soha nem maradt meg a szánakozó szó hűvös és előkelő erkélyén, hanem azonnal megmozdult, sietett, segített. Ahogyan a csoda asztalát megterítette az ötezer embernek, ebben a mozdulatában ez a vallomás van: aki engem követ, arról én akarok gondoskodni. Annak én hordom minden terhét, könnyét és kenyerét. A régi Keleten senkit sem ültettek le csupa udvariasságból az étkező asztalhoz. Csak azok ülték körül az asztalt, akik egymáshoz tartoztak, akik szerették egymást, akik között a legkedvesebb közösség volt. Jézus így teríti meg ötezer ember előtt a kenyér kegyelmi asztalát. Hozzám tartoztok, szeretlek titeket! Eljön az idő és a keresztfa árnyékában így ülteti majd maga köré az egész világot, hogy átnyújtsa mindenkinek, tehát nekem is, az élet kenyerét az utolsó vacsorán. így lesz Jézus élete a csodák gyönyörű asztala, ahol egymás mellett terítve van számomra a Föld és az Ég, a kenyér és az üdvösség. Persze más fények is világítanak még a kenyércsoda asztalán. Vagy gondoltunk-e már arra, hogy milyen nagyszerű dolog az, hogy Jézus megengedi, sőt biztat minket, hogy mi csináljuk tovább a kenyércsodát. Éhes valaki?! — Adjatok neki ti enni — mondja a tanítványoknak. Körül kell nézni otthon, ahol élünk, ahol dolgozunk, ahol járunk. Nem éhes valaki? Nem sír valakinek éhesen a lelke, vagy a teste? Csináljuk mi is a csodát! Adjunk neki kenyeret, vagy Krisztust, mindig azt, amire megéhezett. Ne mondja senki, hogy neki nincs semmije, vagy hogy kevés van neki a kenyérből. Hiszen Krisztus éppen arra tanít a böjti úton az áldozat nagy asztalterítésénél, hogy 0 mindig megáldja a morzsákat is. Arról tanít, hogy ahol adnak, ott mindig több marad. Krisztusból is és a kenyérből is. A tanítványoknak a kenyércsoda után megmaradt tizenkét kosárnyi. Nekünk is megmarad... _ . , , w Friedrich Lqjos
