Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)

1977-02-01 / 1. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. ÉVFOLYAM 1977. FEBRUÁR l.SZÁM BÍZOD A Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlósá­gainkon, hanem aki mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért biza­lommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való se­gítségül. (Zsid4:15-16) BÖJTI IDŐBEN hangzik el ez az ige, mely bizalomra szólít fel ben­nünket. “Járuljunk azért bizodalom­­mal a kegyelem királyi székéhez...’’ Luther számtalanszor hangsúlyoz­ta: az a hit, melyet Isten támaszt bennünk, elsősorban bizalom, biza­lom Iránta. Ebben látta az istentisz­telet lényegét is. Azzal tisztelem Is­tent, ha bízom benne, vagyis, ha ko­molyan veszem Őt, jót tételezek fel Róla, nem gyanúsítom és nem únom, ha szeretetének nagysága és ereje mély hatást tesz rám, lenyűgöz. Ezt a bizodalmát azonban mindig “AZ ÚR ÖSVÉNYEIN . . .” Sír a lélek bűnbánatban, Meg-megtörik alázatban-, Krisztus Urunk szenvedése, Gyötrelmek fájó érzése áthatja lelkemet . . . Keresztfán halt én-érettem, Hogy uralkodjék felettem-, Letört éltem nyomorúság, Nagypénteki szomorúság kínozza lelkemet! Szállj magadba, bűnös lélek! Megváltód él\ örök-élet! Önmagát adta érettünk, Békét, üdvösséget nyertünk Feltámadásában! Húsvét — ünnep e világon . . . Jézus győzött a halálon . . . Kárhozattól szabadulok és — Hittel — tovább indulok az Úr ösvényein! Fehér Mária LOMMAL szembe kell fordítanom valamivel, mert valami bennem is mindig szem­befordul ezzel a bizodalommal: két­ség, fásultság, lustaság, lázongás, sa­ját erőtelenségem, képességeim fo­gyatékossága és az ezzel kapcsolatos alacsonyabbrendűségi érzet. A Bib­lia ezeket ilyen szavakkal foglalja össze: gyarlóságaink, kísértéseink. Sőt szól arról, hogy nemcsak szem­ből, hanem hátulról is szorongatja valami bennem ezt a bizalmat. El­rontott dolgok, nagyrészt már jóvá­tehetetlen hibás lépések, vétségek, tehát bűneim állandóan sarkamban vannak s mintegy hátba akarják tá­madni szívem bizodalmát. Olyan bizalomról van tehát szó, mely eze­ken áttörve kíván érvényesülni. JÁROSI ANDOR az áldott emlékű kolozsvári lelkipásztor egy vizsgák­tól, jövendőjétől félő alacsonyabb­rendűségi érzettől gyötört tanítvá­nyának ezt írta egyszer levele utó­iratában: “Még egyszer! Bízzál a jó Istenben, s még egyszer Őbenne, az­tán, ha nagyon bízol Benne, akkor magadban. Egy pillanatig nem ké­telkedem afelől, hogy felhasznál. Csak szomorkodom aggodalmaid miatt". Előzőkben pedig néhány éneket ajánlott figyelembe: Hagyjad a jó Istenre minden te utadat ... Ki dolgát csak Istenre hagyja . . . Mind jó, amit Isten tészen . . . Bűnösök hozzád kiáltunk . . . Majd saját ta­pasztalatára hivatkozva így írt: “Gyermekes, amit ajánlok, de raj­tam segített. A félszet, az alacso­nyabbrendűségi érzetet kiénekeltem magamból az Úr Isten dicsőségére". Mi más az egyházi ének, mint ép­pen: “bizodalommal járulni a ke­gyelem királyi székéhez”. Ez az imádság is. MIÉRT lehet nékünk ilyen bizo­­dalmunk? Miért kell szembefordul­nunk gyarlósággal, kísértéssel, bűn­nel? Feleletül az egész Biblia egy sze­mélyre mutat rá: Jézusra. Ezt teszi igénk is, mikor így szól: “Mert nem olyan Főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, ha­nem aki megkísértetett mindenek­ben, de nem esett bűnbe". Jézus magát Isten és közénk vetette. Köz­benjárónk lett, értünk könyörgő fő­papunk. Egy valóságos vasfüggönyt tört át kereszthalálával és feltá­madásával, csakhogy utat nyisson számunkra az Atya szívéhez. Ezért mondja magáról: én vagyok az ajtó. Ajtó, főpap, közbenjáró, tehát nem valami érzéketlen közeg, egy darab dróthuzal Isten és közöttünk. Olyan főpapunk van, aki meg tud indulni gyarlóságainkon, aki hozzánk hason­lóan mindenben megkísértetett. Tudja mit jelent embernek lenni. Nincs olyan emberi dolog, melytől idegenkedne, melyben ne lenne ő számunkra nyitott ajtó, közbenjáró főpap. Valaki azt mondotta Róla: Ö Isten humanizmusa, emberségessé­ge, emberszeretete. Egyedül általa lehet bizodalmunk Istenhez. EZÉRT ígéretes és nem hiábavaló dolog járulni Isten színe elé, Jézus nevében könyörögni és énekelni hozzá. Műtét után hónapokat töltött kórházban nyitott sebével egy asz­­szony. Úgy győzte le lázadó szívének gondolatait, hogy gyakran mondo­gatta ezt az énekverset magában: “Sebem Te látod, könnyem szivárog, s Te számolod". De azt is mondotta, ami e sorokat követi: “Segíts az uta­mon erőddel, a bűneim mind, mind töröld el". Elmondta valaki, hogy éppen válságos években vált rend­szeres bibliaolvasóvá. Miért olvasta naponként a Bibliát? Hogy jócsele­kedetével bűneit eltörölje, vagy lep­lezze azokat önmaga előtt is? Nem. Rájött arra, hogy így a kegyelem ki­rályi székéhez járul, ahol irgalmas­ságot nyer, kegyelmet talál alkalma­tos időben való segítségül. — r—ó

Next

/
Thumbnails
Contents