Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-02 / 127. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSL MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 60. évfolyam, 127. szám 1970. JÚNIUS 2« KEDD Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR II Szojuz-9 a Föld körül Fedélzeten: IMyikolajeu és Sieuasityjanou A Szovjetunióban hétfőn, magyar idő szerint 20.00 órakor fellőtték a Szojuz—9 jelzesü űrhajót. Az űrhajón, amely 20 óra 09 perckor rátért Föld körüli pályájára, kéttagú személyzet foglal helyet, Andrijan N.vikolajev ezredes. az űrhajó parancsnoka és Vitalij Szevasztyjanov fedélzeti mérnök. Feladatuk, hogy egymagukban Föld körüli űrrepülést végezve tudományos és technikai kutatások és kísérletek nagyszabású programját hajtsák végre, elsősorban : — egészségügyi-biológiai kutatásokat annak tanulmányozására, hogyan hatnak az űrrepülés tényezői az emberi szervezetre, a Föld körüli űrpályán való tartózkodás körülményei között; — a Föld különböző övezeteiben geológiai és földrajzi objektumok, kontinensek és vízfelületek tudományos megfigyelése és lefényképezése azzal a céllal, hogy kidolgozzák az így szerzendő adatok felhasználásának módját a népgazdaságban; — légköri képződmények, a Föld hó- és jégtakarójának megfigyelése, vizsgálata és fényképezése azzal a céllal, hogy a megfigyelések adatait az operatív és hoszszútávú időjárás-jelzésekben használják fel; — a Föld körüli kozmi- | kus térség fizikai jellemzőinek, jelenségeinek és folyamatainak tudományos vizsgálata; — az űrhajó kézi és automata irányítórendszereinek, tájolásának és stabilizálásának további kidolgozása és az űrhajózás autonóm eszközeinek kipróbálása az űr(Folytatás az 5. oldalon.) HOLNBPRB VÁRHATÓ fl TISZB TETÖZÉSE SZEGEDNÉL Tartós védekezésre kell berendezkedni Szaporodnak a buzgárok és a szivárgások Elegendő anyagunk van a védelemre A Csongrád megyei Terű- tói délre, a közgazdasági kább átnedvesednek és a be- gondoskodtak számukra, üzeleti Arvizvedelmi Bízottság technikum mögött, és következő apadás miatt köny- mi étkeztetésüket pedig tegnapi munkaértekezletén elrendelték az építőipari nyen megcsúszhatnak. A ki- nagyrészben már megoldotismét áttekintették a vízügyi kollégium kiköltöztetését. tartó védekezéshez 2 millió ták. s a teljes megoldás fohelyzetet, a felkészülés álla- A körtöltés fóliaszigetelését 230 ezer homokzsákot, 20 lyamatban van. potat és a további védelmi fe]e i-észben végezték el és ezer tonna követ és 800 ezer Az ' Országos Vízügyi Hifóliát négyzetméter tottak. A gátakon Csongrád megyében mintegy 34 ezer ember dolgozik. biztosi- vatal hétfőn este azt jelentette, hogy a készenlétbe helyezett tartalékerőkkel együtt most már 41 ezer ember védi és őrzi a Tisza menti gátakat. tennivalókat. A hidrológiai nagy ütemben folytatják tojelentésből kitűnik, hogy a vább. Maros árhullámának tetQzpsé Az algyői olajmező fokoelerte Makót és az 344 cen- zott védelmére szorítógát timéteres magassagról hétfőn rendszert tervezjek, amely délelőtt 10 óráig már 2 cen- két méter koronaszélességű de a veszély növekedésével timétert apadt és további es 15—2 méter magassagú újabb közerő mozgósítása is . lassú vízszintcsökkenés vár- lesz Epi,ését 11 kotró. 4 dó- lehetséges és valószínűleg Ef a vedekezem létszám hato. Egy-két nap múlva — zer ^ 40 darab gépkocsi fel- szükséges is lesz. A tanácsi. tu-labb rekordja. Tovabbra is mivel Aradon már rohamo- használásával megkezdték, honvédségi és vízügyi szer- Jfr.t0s, vedekezesre .. szaksabb az apadás — Ezen a ,-észen szigetelik a veknek az eddiginél is töké- hatunk, mert a vízügyi eloa Maros apadása Ferenc- fővédvonal víz felőli olda- letesebb összhangban kell rejelzesek szerint Szolnoknál lát is. dolgozniok. mert. a fövédvo- a het vegen meg az aPadas A Jerületi bizottság a víz- nalak biztosításával egyidőügyi értékelésből kiindulva ben meg kell oldani az iparkörzetek védelemszervezésének meggyorsítását is. jelentősebbnek szállásig ígérkezik. a torkolati szakaszon azon _ _ _JJ. | ban a Tisza visszaduzzasztó úgy határozott, hogy hatása szabja meg a vízállást. A Tisza Szegednél az utóbbi napokban átlagosan 8—10 centimétert áradt, és elérte ellenére is a maximum közelében marad a vízszint. A szolnoki védekezésnek drámai pillanatai is akadtak. A a veszélyeztetett helyekre KorzeieB veneiemszerveze- Szolnoki Cukorgyár közeiénagy mennyiségű védeke- senek meggyorsítását is. ^ egy előcsatornájá_ zőanyagot kell deponálni. Ezek a munkák elkezdődtek. nak partja az íjtázás miatt tegnap délután elérte a A közeli napokra várható te- de ütemük nem elegséges — burkolattal együtt leszakadt. 960 centiméter magasságot, tözés ugvanis korántsem je- Hódmezővásárhelyen például Sikerült terméskövei megtá- az országos társadalmi biSzolnoknál hétfő reggelre lenti a veszély csökkenését katonai és jízügyi erősítésre masztani a sérült töltést, s zottság, amely^a__ S^űjtési már 2 centiméteres apadást — ejlenkezőleg: mertek az idei maximumhoz A JATE Természettudományi Karának Földtani Intézete talajréteg-vizsgálatokkal segíti a védekezést. Képünkön: munkában a talajvizsgálók a Móra parkban Robbantások a védelem érdekében A vízügyi igazgatóság árvízvédelmi ügyelete kérte lapunkat az alábbiak közlesére: Ma. kedden Algyő és Tápé között védelmi szempontokból fontos robbantásokat végeznek. A fóliák leteritését nehezítő tuskók és más akadályok eltávolítása e robá bantások egyik célja, de ezzel a módszerrel nyitnak folyóssokat a hullámtéri fák között is, hogy g védelmi anyago^ kat vízi úton is időveszteség nélkül szállíthassák a kijelölt helyre. A robbantásokat minden esetben jelzőrakéták kilövése előzi meg. Huszonhatmillió a segélyszámlán Hétfőn a Vöröskereszt Vöröskereszt 5350-es csekkszékházában ülést tartott képest. A tetőzés Csongrád térsége felé halad. Szegeden holnap éjszakára várható, az előzetes becslesek szerint 980 centiméteres vízmagassággal. A tartósan magas vízállás nagy próbára teszi a töltéseket, igv a növekvő víznyomás hatására azok egyre jobban átáznak. Főleg a Maros menti részeken, de kisebb mértékben a Körös alsó szakaszán is szaporodnak a kisebb-nagyobb buzgárok, mind gyakoribb a csurgás és a szivárgás. A tiszai védővonalaknál elsősorban az altalajon keresztül ható fakadó vizek, csurgások és erősebb szivárgások adnak sok munkát a védekezőknek. Homokzsákokkal és kővel kell terhelni a töltések alsó rézsűjét a mentett oldalon, az árterületi oldalon pedig fóliaszigeteléseket fcell végezni. Szüntelenül ellenőrizni és biztosítani kell az elfogott buzgárokat, útját kell állni a fakadó víznek, és mindenütt fel kell készülni védelmi anyagok tartalékolására. Szegeden folytatták a mellvéd mögött épített szorítógát magasítását. elsősprban a Lenin körút északi nyüásáminiegy két héten keresztül rendkívül éher figyelemre lesz szükség. hiszen a töltések még invan szükség. a szivárgó vizet homokzsáMegnyugtatóan elrendezte kokká] ellennyomó medencéa területi bizottság az ide ben felfogn* Tiszasüly közevezényelt gépkocsivezetők el- lében renedés keletkezett a látását is. Megfelelő szállás- töltésen, de gyors beavatkoakciók összehangolására alakult. Rostás István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára az ülésen elmondotta, hogy eddig mintegy 26 miiszámlájára. Az árvízsújtotta vidékeken a legfrissebb hírek szerint eddig mintegy 9 millió forintot fizettek ki a károsultaknak. ról, tisztálkodási lehetőségről zással megerősítették a gátat, lió forintot fizettek be a Teljes apparátussal dolgozott tegnap a Lenin körúti homokkirakó. Délután áttelepítették a Felső Tisza-partra területek Jugoszláviában A Tisza vízállása Jugoszláviában is felülmúlt minden eddigi rekordot. A magyar—jugoszláv határtól délre pillanatnyilag csak Titelnél alacsonyabb a vízszint az eddig valaha is mért maximumnál. A Tiszában a jugoszláv szakaszon 440 millió köbméter víz hömpölyög, és 160 millió köbméter víz áll az elárasztott területeken. A Tisza partjain azonban mind nehezebbé válik a küzdelem. A töltések egyre több helyen áznak át, s gyakoribbak az kiszivárgások. Becsén 76 épületből kénytelenek kitelepíteni a lakókat. Több ház ebben a térségben összedőlt vagy súlyosan megrongálódott. Az árvízhelyzet súlyosbodásával egyidejűleg mind erőteljesebbé és hatékonyabbá válik a Tisza haragja ellen küzdő magyar és jugoszláv szervek együttműködése.