Vadas József (szerk.): Ars Decorativa 13. (Budapest, 1993)

PÁSZTOR Emese: A Jancsika - egy 17. századi török lótakaró típus

PÁSZTOR EMESE A JANCSIKA EGY 17. SZÁZADI TÖRÖK LÓTAKARÓ TÍPUS A díszes lófelszerelések, vagy ahogy eleink nevezték, lóöltözetek külön fejezetet kaptak a 16-17. századi magyar főúri és nemesi inventáriumokban, kincstár- és ingóságjegyzékekben. A források megkülönböztetnek hétköznap használt kinjáró, köz vagy viselő darabokat, valamint ünnepekkor - esküvők, keresztelők, temetések stb. alkalmával, illetve magas közjogi méltóságoknak járó tiszteletadás céljából viselt pompára való készleteket. Az utóbbiakkal, azaz arannyal, ezüsttel, drágakövekkel és értékes kelmékkel ékesített úri paripák nem csupán az ünnep fényét voltak hivatottak emelni, hanem tulajdonosuk gazdagságát, sőt hatalmának mértékét is kifejezték.

1 Míg a mindennapi, egyszerűbb tárgyak a használat során elkoptak, s ma már csak leírásokból ismertek, addig a kincstárakban őrzött ünnepi készletek közül még a múlt század végén rendezett kiállításokon számos példány került bemutatásra,

2 s egy részüket ma is őrzik múzeumi gyűjteményeink.

3 Ezek vizsgálatával, s a forrásokkal történő összevetésükkel közelebbi képet kaphatunk a napjainkra csak töredékeiben fennmaradt egykori magyar főúri és nemesi pompáról. A lóöltözetek darabjai közül textil szempontból a ló- és nyeregtakarók

4 a legérdekesebbek. A magyar nyelvű szakirodalom általában csótár néven említi e takarófélék összességét, holott valójában a csótár mely az oszmán-török csultar szóból származik

5 - csupán egy fajtája a ceremóniákon felvonultatott, ún. vezetéklovakra való, ill. a nyerget leborító, szőnyegszerű takaróknak, de rajta kívül e kelmefajtának még számos változatával találkozunk az egykorú leírásokban. Közülük a leggyakrabban előforduló elnevezés az ugyancsak oszmán-török eredetű csaprak

6 szóból származó cafrag (caprag, cafrang, csaprag), mely a nyeregtakarók gyűjtőneve volt egykor, ellentétben a ma helytelenül használt csatárral.

1 A felsorolásokban mindig a cafragok után, tehát a nyeregtakaróktól megkülönböztetve következnek a többségükben török eredetű takarók, mint a csótár, jakub, kecse, velence vagy kápa} A 17. század közepén új kifejezés jelenik meg egy időre a lóöltözetek felsorolásai közt, a Jancsik (Jancsika, jancsenka), s száz év sem telik el, kihal nyelvünkből. A szó jelentésének magyarázatára már korábban is kísérletet tettek. Szilágyi Sándor "nyeregre való tarisznya, montli zsák"-ként,

9 Beke Antal és Barabás Samu "lóra való, arannyal vert vékony szerszámaként

10

, továbbá Thaly Kálmán "török csótár"-ként

u határozta meg. Kakuk Zsuzsa a kifejezést az oszmán-török jandzsik (yancik) szóból eredezteti, s a tarisznya jelentés mellett másodlagosan lótakaró, páncél (caparaçon) jelentést is megad.

12 A fenti megállapítások ellenére nem találtunk a forrásokban egyértelműen tarisznyára, ill. szerszámra utaló adatot. Ezzel szemben a Munkács várában összeírt Thököly-javak közt említett (1685): "...te-